Minden lehetséges
61 éves női előadója volt a CHN-nek a múlt héten. Ez önmagában nem is lenne furcsa viszont, ha figyelembe vesszük, hogy a témája az innováció, start up, gamifikáció, lean, agile, a mai kor hívó szavai mögött meghúzódó elvek és
61 éves női előadója volt a CHN-nek a múlt héten. Ez önmagában nem is lenne furcsa viszont, ha figyelembe vesszük, hogy a témája az innováció, start up, gamifikáció, lean, agile, a mai kor hívó szavai mögött meghúzódó elvek és gyakorlatok voltak, akkor az már igen csak szokatlan. Janet Sernackról azt is tudni kell, hogy mind ezekkel a témákkal csak kb. 4 éve kezdett el foglalkozni, amikor felismerte, hogy más út nincs számára. A szíve úgy hozta, hogy 56 évesen Izraelbe vágyott, ahol, Ausztráliában már sikerrel művelt vezetőfejlesztői szakmáját szerette volna folytatni. Nem ijedt meg az új környezettől, az új kihívásoktól, de arra nem számított, hogy a kora, a helyismeret hiánya és az, hogy nő teljesen ellehetetleníti őt abban a macho világban, ahol a közös katonáskodás a legösszekötőbb kapocs. Így nem volt mit tennie, mint ország határokon túl ívelő vállalkozást kellett elindítania. Így lett online innovációs coach Janet Sernack 58 évesen. Ehhez az új szakmához viszont kellő ismeretet adott Izrael, ami lenyűgöző statisztikai adatokkal rendelkezik startupok és innovációs technológiák és vállalkozások tekintetében. Ezeket tanulmányozva alakult ki benne az a tudás, amit ma hirdet és, amit online formában most már majd gamifikált változatban is terjeszteni fog januártól. (Mindezt vegyes vállalkozásban hozta létre egy melbourni informatikai céggel.) Janet, amikor tanít, nemcsak a tudását adja át, hanem a személyes példáját is, hogy ez és nemtől függetlenül elsajátítható és mesterfokon művelhető busás jövedelem kilátásokkal.
Miket is tanít Janet - gondolatokat szeretnék itt kiragadni: - az innováció azt jelenti, hogy valami mást csinálni - az innováció hordozza a kudarc veszélyét - ha megváltoztatod a gondolataid, megváltozik a világod - együttműködés nélkül nincsen innováció - a vita akár az innováció kiinduló pontja is lehet
Az innovatív viselkedés 4 módja: 1. Társulás - teaming 2. Karold fel és emeld a maximális fokra a diverzifikációt 3. Figyelj, kérdez és konstruktívan vitázz 4. Építs hálózatot – networking, ahol kíváncsisággal fordulj mások felé
Az innovációra fókuszáló nagyvállalatok azt vallják, hogy az innováció akkor teljesedhet ki, ha nemcsak a szakértők felelőssége az innováció, hanem minden ember alkalmazkodó tanuló lesz (adaptive learner) és így a hangsúly a kritikus gondolkodáson, a vállalkozói szellemiségen és a kockázat vállalási készségen és képességen van. Ezeknél a vállalatoknál az első számú döntő szempont az innováció meghonosítása érdekében a vezető és a vállalati kultúra, hogy e kettő együttesen mennyire támogatja a K + F-et. A vezető határozza meg, hogy mennyit szabad tévedni, kudarcot vallani és így mennyire teremt egy biztonságos teret a szervezet a kísérletezésekhez. Mi coachok hogyan tudjuk előmozdítani az innovációt? A kérdezéstechnika most is működik, de sokkal kihívóbb, kirívóbb, az állóvizet felkavaró kérdéseket kell feltenni és hallgatni, meghallani a mást, az újdonságot és azt visszajelezni, felmutatni. Biztonságos provokáció a cél. Itt megengedettek a miért-tel kezdődő kérdések és még a „mi lenne ha…?, mi még…?. Az ellentmondásnak a kultúrája, a vitázom, hogy elgondolkodtassalak és nem a konfliktus generálása érdekében, mind olyan eszközök, amik, ha szokássá válnak, akkor innovatív gondolatokat képesek előhozni. Izgalmas új megközelítések, amik újszerű dolgot szülhetnek. Ezek voltak gondolataim az innovációról Janet Sernack CHN workshopja alapján.
. Von Bartheldné Ábri Judit PCC executive coach és kommunikációs tanácsadó CHN Program Igazgató www.coachinghataroknelkul.hu +36 70 772 2419