Mit viszek magammal 2013-ból

Az utóbbi napokban azon kaptam magam - gondolom több 10 ezer honfitársammal együtt -, hogy összegzést készítek gondolatban az évről, mit is adott nekem 2013, és azt vettem észre, hogy a kusza emlékeim között minduntalan a CHN programso

Az utóbbi napokban azon kaptam magam - gondolom több 10 ezer honfitársammal együtt -, hogy összegzést készítek gondolatban az évről, mit is adott nekem 2013, és azt vettem észre, hogy a kusza emlékeim között minduntalan a CHN programsorozat kerül fókuszba. Pláne, ha azt kérdezem magamtól mit is tanultam, mint coach és vezetőfejlesztő mit építettem be a tudástáramba, mivel lettem gazdagabb az idén. Erre a kérdésre szinte kivétel nélkül valami CHN-es élmény adta meg a választ. Lássuk tehát, mit is kaptam idén a sok nemzetközi előadótól, színes workshoptól és azoktól akikkel ott együtt dolgoztam.

Nem időrendi sorrendben gondolkodom, hanem emlékek, impressziók alapján. Így az első, aki eszembe jut Daniel Meier, akitől azt a végtelenül komoly kihívást kaptam, hogy legyek sokkal jobb az ítélkezés mentes jelenlétben. Dani úgy tudja megteremteni a jelent maga körül, hogy körülölel a személye és a világon semmiféle ítélkezést, megítélést nem érzek tekintetében, szavaiban. Mindenestül rám kíváncsi és nem a saját koncepciójára rólam. Őrült nehéz dolog ezt maradéktalanul elsajátítani, van még hova fejlődnöm.

Aztán eszembe jut egy másik hasonlóan halk szavú, nagyon kifinomult úriember akitől a személyes fejlődés, a személyes küzdelem útjának erejét és annak tiszteletét viszem magammal.  Robert Diltsnek nem csak a személyisége nagyon megnyerő, de a hatalmas tudása, a saját tapasztalatából hozott példái is mind tiszteletet és tanulni vágyást váltottak ki belőlem.  Tudatosította bennem azt, hogy a vezetők útja a siker felé csak és kizárólag a belső útkeresésen, küzdelmen keresztül vezethet.

Szintén a vezetők jutnak eszembe Dorothy Siminovits kapcsán, aki egy egész estén át mesélt nekünk a narcisztikus vezetők körül keletkező kihívásokról, lehetséges taktikákról, amiből számomra ismét az derült ki, hogy mennyire fontos nekünk coachoknak az önismeret, a saját határaink ismerete és tiszteletben tartása. Dorothytól megtanultam még valamit, amit persze eddig is tudtam, de most még mélyebbre, még inkább zsigeri szintre ülepedett, mégpedig hogy a puszta jelenlétemmel mennyi mindent meg tudok határozni, irányítani. A jelenlétemmel lehetővé teszek, utat engedek vagy elfojtásra kényszerítek dolgokat a másikban, felhatalmazom és megerősítem őt vagy éppen az ellenkezőjét teszem. Dorothy jelenléte markáns volt. Figyelmet követelő, fókuszált jelenlét volt. Vajon az enyémet hogy írnák le a kollégák, ügyfelek? Ezen is elgondolkodtam. Ezen is dolgoznom kell.

Markáns jelenlét kapcsán egyszer csak, váratlanul eszembe jut még egy hölgy előadónk, tavasszal járt nálunk így az emlékek kicsit már halványultak, de az érzés nem. Julie Starr a professzionális, abszolút sallangmentes tudás és tapasztalat megszállott képviselője. Minden szava 120%-ig hiteles és olyan erő van ebben az apró termetű vékony hölgyben, az ő sajátos jelenlétében, amivel valóban hegyeket lehet elhordani, embereket, sorsokat tud megmozgatni. Julie finom tánca a direktív irányítás és a teljes coaching szemléletű vezetés között annyi a coaching szakma iránti elhivatottságról, alázatról, és szolgálatról mesélt, ami nekem rengeteget adott és arra döbbentett rá, hogy minden elméletnél, minden okosságnál, szabálynál, módszertannál fontosabb a meggyőződés, az alázat és a hitelesség. Ezek gyakorlása is feladat a következő évben.

Még valakit meg kell említenem 2013-ból, mert ha őszinte akarok lenni bevallom, hogy olyan szinten elvarázsolt a maga meséjével, amilyet már nagyon régen tapasztaltam. Lisa Bloom story coachtól rengeteget tanultam, hosszan tudnám sorolni.... Egy dolog fogalmazódik meg bennem egyértelműen, újra és újra: a szenvedély. Lisa szenvedélyesen szereti, amit csinál, szenvedélyesen hisz az emberi történetek erejében, szenvedélyesen és valós átéléssel adja elő őket és használja a történeteket a coaching folyamatokban. Minden mondatából, a tekintetéből, a jelenlétéből mind átsüt a szenvedély, ami persze pillanatok alatt ragad át arra, mindenkire, aki a vonzáskörében van. Elsöprő erejű, egyszerre megtart és kihívás elé állít, kérdez és választ keres, vezet és teret ad. Bennem is van ilyesfajta szenvedély a szakmám iránt, hiszem, hogy sokunkban megvan. Ezzel az a feladat, hogy olyan formát, csatornát találjunk neki, amin keresztül el tud jutni és meg tudja érinteni a másik embert. Hiszen csak akkor ér valamit, ha ezáltal adni tudok. Egyre többeknek adni.

Végezetül következzen egy rövid kis történet Lisa könyvéből annak zálogául, hogy a 2O14-es évben a Coaching Határok Nélkül ismét kiváló előadókkal, sok tanulási és fejlődési lehetőséggel készül, csak rajtunk múlik, mennyit veszünk ki belőle, mennyit teszünk a magunk számára hasznossá és használhatóvá.

A Rabbi és a kismadár

Volt egyszer egy Rabbi, aki mindig, minden kérdésre, minden problémára tudta a választ. Ennek a Rabbinak sok diákja volt, és egy napon két diákja arról kezdett el beszélgetni, hogy milyen idegesítő is az, hogy a Rabbi mindig, mindenre tud válaszolni. Azon gondolkoztak, hogyan tudnák megtréfálni a Rabbit, hogyan tudnák őt egyszer olyan helyzetbe hozni, hogy ne tudhassa a helyes választ. Egy nap az egyik diáknak remek ötlete támadt: kinyújtotta a két tenyerét és azt mondta a barátjának: "Idefigyelj barátom! Fogtam egy apró madarat és itt van a tenyeremben. Menjünk, és tegyünk fel a Rabbinak egy egyszerű kérdést, amire lehetetlen lesz helyesen válaszolnia. Kérdezzük meg tőle, hogy a madár a tenyeremben él-e még, vagy már megdöglött. Ha azt mondja él, akkor összeszorítom a két tenyerem és bebizonyítom neki, hogy már megdöglött. Ha azt mondja, döglött, akkor kinyitom a tenyerem és a madár elrepül. " "Na végre, akkor most bebizonyítjuk, hogy a Rabbi is tud tévedni." Így azonnal el is mentek a Rabbi házához, és a Rabbi összes tanítvány elé kiálltak, hogy feltegyék neki a kérdést. A diák a Rabbi elé tartotta a két összezárt tenyerét és így szólt: "Hatalmas Rabbi, van számodra egy nagyon fontos kérdésem. Az összezárt tenyeremben tartok egy madarat. Azt kérdezem tőled mit mondasz: A madár a tenyeremben  él-e még, vagy már megdöglött?"

A Rabbi gondolkodott egy percet, megvakarta az állát  aztán így szólt: "Fiam, erre a kérdésre a válasz a Te kezedben lapul."

Eperjesi Amina ACC business coach

www.mystylecoaching.com +36 30 973 4755