Bíznak bennem. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki. Rendszeresen kapok megkereséseket, segítségkéréseket olyan témákban, amiket másokkal nem osztanak meg.

Nemrég egy fontos kérdésben írt nekem egy kitűnő vezető és szakember. Vele egyeztetve közreadom gondolatait, mert szerintem sokan vannak hasonló helyzetben. Dilemmája szól erkölcsről, etikáról, döntésről, jogról, munkáltató és munkavállaló viszonyáról, elkötelezettségről, lelkesedésről, állás elvesztésének veszélyétől. Íme a levél:

"December óta gondolkodom, őrlődök. Talán nincs válasz, nincs jó válasz, csak sok kérdés; etikai, erkölcsi és értékbeli különbségek. Az jutott eszembe, hogy Veled osztom meg a gondolataim. Mert nagyon sok témádban azt érzem, hogy arra készteted az embereket, amilyen én is vagyok, és igyekszem ezért még többet tenni: merjen lépni, tenni, kiállni magáért és másokért, kitűnni a tömegből, szürkeségből.

Én már döntöttem. Biztos vagyok benne, hogy ezzel nem csak annyit nyerek, hogy továbbra is tükörbe tudok nézni. Egyben új lehetőségeket nyit majd meg előttem, és bízom abban, hogy ez előnyömre fog válni.

Köszönöm, hogy megoszthatom Veled!

Eszter"

Íme a külön megfogalmazott gondolatai:

"Hol van a határ? Mit tesz a munkavállaló, ha a vállalat, ahol dolgozik, jogellenes lépést rendel el, és elvárja annak végrehajtását? Hivatkozhat a Munka Törvénykönyvére, hogy ezt visszautasíthatja? Elméletben igen. De mit veszít, mit kockáztat hosszú távon?  Vagy mit nyer vele?

Mit tegyen ugyanez a munkavállaló, ha ő egyben munkáltató is? Hogy magyarázza el a külföldi feletteseknek, hogy a veszíteni valója munkáltatóként nem feltétlenül anyagi, hanem erkölcsi? És a vállalatnak is nagyobb az erkölcsi, mint az anyagi vesztesége (munkáltatói márka).

Ha az etikai kódexben benne van, hogy a munkavállaló nem cselekszik jogellenesen, akkor ez miért nem vonatkozik a vállalatra a munkavállalókkal szemben?

Hol van az a határ, mikor a munkavállaló mondja, hogy ezt és így nem? Hol van a határ bátorság és vakmerőség között? Kockáztatni, hogy hosszú időn keresztül álláskereső lesz, vagy hátradőlni a székben, és félgőzzel „túlélni”, amíg nincs más?

De hogy lehet lelkesedés és elkötelezettség nélkül dolgozni? Kinek jó az? Sem a vállalatnak, sem a dolgozni szerető embernek.

Te mit tennél? Ki az, aki ebben a helyzetben a munkavállalók érdekeiért kiáll, még akkor is, ha neki munkáltatóként hatalmas a veszíteni valója?

Bátor vagyok, ha nem követem a külföldi vezetők előírásait, ha az jogellenes, és kockáztatom, hogy ezzel elveszítem az állásom, vagy vakmerő?

Nem tudom. De szeretnék továbbra is tükörbe nézni, és felemelt fejjel, kihúzott vállakkal közlekedni."

Voltál már hasonló helyzetben? Mit tennél a helyében?