Hátradőlhetünk?

Sok olyan vezetővel találkoztam, aki csak ül babérjain, s örül pillanatnyi (rész)sikereinek. Mintha nem is ebben a gazdasági környezetben léteznének. A megtorpanás, a tartós hátradőlés azonban veszélyeket rejthet magában.

Munkám során naponta találkozom olyan vezetőkkel, akik mintha nem is ebben a gazdasági környezetben léteznének. Nyugodtan, babérjaikon ülve várják, hogy haladjon az általuk "irányított" szervezet szekere. Teszik ezt sokszor annak ellenére, hogy cégük épphogy túlélte a legutolsó (vagy még jelenleg is tartó?) válságot. Márpedig sorra jönnek az újabb baljós hírek, amelyek lehet, hogy önbeteljesítővé válnak. Egyre-másra lehet guruktól hallani, szakértőktől olvasni, hogy ismét itt a válság avagy most jön a következő mélypont.

Aki követi a piaci eseményeket, nem csupán saját elefántcsont-tornyába bezárkózva éli mindennapjait - s nem hiszi azt, hogy csak mások a gyengék/nem felkészültek, illetve rajta, valamint cégén kívül mindenkit elsöpörhet az újabb negatív hullám -, az keresi a lehetőségeket. Próbál innoválni, új piacokat találni, együttműködő partnereket keresni, egyszóval változtatni az eddigiekhez képest. Persze nem vagyunk egyformák. Szerencsére.

Az innovációra, együttműködésre, a jövőbe tekintésre, a stratégiai gondolkodásra sokan képtelenek. Ülnek, örülnek pillanatnyi (rész)sikereiknek. Márpedig ha jól figyelünk, láthatjuk, hogy több "sztárcég" nem feltétlenül örömmel, de kénytelen jelentősen változtani. Akár a túlélés érdekében. Amennyiben az utóbbi évek leggyorsabb fejlődését felmutató szektorának elmúlt egy havi híreit figyeljük, s a sorok között megbújó információkat is értjük (Őszi nagytakarítás a Google-nél, Innovatív-e a Microsoft?, Nokia: ha nem jön be a Windows Phone, minden mindegy lesz) akkor is jól látható, hogy a megtorpanás, a babérokon ülés, az elégedett hátradőlés a versenytársak elhúzását hozza.

Fentiek ellenére a hátradőlést, a pillanatnyi megállást - a babérokon üléssel ellentétben - nagyon fontosnak tartom. Azért azonban, hogy végiggondoljuk a lehetőségeket, s ne a kapkodás okozza esetleg vesztünket, mint sokaknak 2008 óta.

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az utóbbi években az öldöklő küzdelem, a folyamatos verseny felőrölt számos vezetőt. Saját kiterjedt kapcsolati hálómban is többeket késztettek emiatt távozásra, illetve jónéhányan önként hagyták ott pozíciójukat, megunván az állandó könyöklést, az olykor tisztességtelen játszmákat.

Érdemes vezetőként magunkba néznünk, feltéve a kérdést: Kell ez nekünk? Ez kell nekünk? Harcolni, innoválni, küzdeni akarunk? Képesek vagyunk rá? Fogjuk bírni? Coachként olykor-olykor megkérdezem ügyfeleimtől. Néha érdekes válaszokat kapok...

DARA Péter