A home office és én – Egy gyümölcsöző kapcsolat története
Aki ismer, az tudja, hogy társasági ember vagyok, szeretek emberek között lenni, kapcsolatokat építeni. A sors azonban – ahogyan még jó pár embernél – közbeszólt, így durván szeptember óta én is a home office-ban dolgozók táborát erősítem.
Fontos leszögeznem, hogy borzasztóan hálás vagyok azért, amiért éppen a második hullám kezdete előtt sikerült találnom egy olyan munkát, amit nyugodtan lehet otthonról is végezni, hiszen így nem kellett attól félnem, hogy a korlátozások miatt esetlegesen újból munkanélkülivé válok. Azt meg már korábban kifejtettem, hogy maga a munka is mennyi örömet okoz, hiszen kihasználhatom a kreativitásom, fejleszthetem a nyelvtudásom és rengeteg érdekes témában szerzek ismereteket.
Na de nézzük, hogy milyen is a gyakorlatban a home office. Előre szeretném bocsájtani, hogy ennek gyakorlatát munkaadó válogatja, nem mindenhol és nem mindenkinek annyira rózsaszín ez a helyzet, mint ahogyan én azt be fogom mutatni.
Mi szükséges a munkámhoz?
Laptop és internetkapcsolat. Előbbit a munkaadóm biztosítja, utóbbi pedig van itthon, így semmi akadálya az itthoni munkavégzésnek.
Előnyök
Rugalmasság
- Habár van, hogy olyankor dolgozom, amikor más már pihen, számomra ez sokkal elfogadhatóbb, mint magamra erőltetni olyasmit, amit tudok, hogy sem az én, sem pedig a munkám javát nem szolgálja. Így, ha úgy érzem, még nem kapott el az ihlet, akkor nem fogok hozzá a feladataimhoz, esetleg csak azokhoz, amikhez nem kell sokat gondolkodnom. Így sokkal minőségibb lesz a végtermék.
- Ha valamilyen dolgom akad (mint például mostanában a fogorvos), akkor nem kell külön matekegyenleteket kitalálnom ahhoz, hogy hogyan érek oda az időpontra és egyáltalán mikorra kérjem azt, hogy valóban meg tudjak jelenni. Természetesen amennyiben szükséges volt, mindig beszámoltam arról, hogy az adott időpontban nem leszek elérhető, habár a heti egy meetingen kívül mindenki csinálhatta szépen a saját tempójában a dolgát.
- Nyugalomban el tudok fogyasztani (vagy akár készíteni) egy ebédet, hiszen tudom, ha megcsúszok, akkor maximum egy kicsivel tovább fogok dolgozni, de mint említettem, nekem ez nem probléma. Ja és az sem mellékes, hogy legalább nyugodtan ehetek lassan, nem fog minden második ember megjegyzést tenni rá és én se stresszelem magam.
Önfegyelem
- A home office mindenképpen remek lehetőség arra, hogy önfegyelemre tanítson. Ha feladatod van, azt meg kell csinálni, ha időre kell, ha nem. Még akkor is, ha a Netflix szirének hangjai áradnak ki a tévéből és a youtube videók szelleme ott lebeg a fejed fölött. Munkád van, amit meg kell csinálnod, ezért kapod a fizetést, ez az, amit csinálni szeretnél. Ha valakinek ez nem megy, az könnyen elcsúszhat még a kezdeti lelkesedés után is és neki valóban nem való a home office. (Sajnos akadnak olyanok, akik ezzel visszaélnek, így egyáltalán nem csoda, hogy a munkáltatók félnek élni ezzel a lehetőséggel.)
Nyugalom
- Még egyszer mondom, társasági ember vagyok, szeretem, ha vannak körülöttem emberek. Mégis, ha munkáról van szó, gyakran lehet figyelemelterelő tényező egy vagy akár több kolléga. Szerintem érdekes dolgokra bukkanhatnánk, ha megvizsgálnánk, hogy azok, akik irodában, több emberrel együtt dolgoznak, mennyi időt töltenek el valós munkával és mennyit kávézgatással, beszélgetéssel, vagy éppen tök felesleges meetingekkel. Én a magam részéről elmondhatom, hogy amikor azt mondom dolgozom, akkor az azt jelenti, hogy ülök a gép előtt és csinálom a dolgom, ami jóval egyszerűbb úgy, hogy nem fut be percenként 6 ember, vagy nem csörög a telefon félóránként. Meg persze az sem elhanyagolható tényező, hogy tök jó érzés, hogy megismogathatom a két macskámat, amikor leülnek mellém, vagy én megyek el mellettük. (A kisállatok és a munka témája megér egy külön fejezetet, talán majd egyszer.)
Hátrány
Az egyetlen hátrány, amit tapasztaltam, az szimplán csak az itthoni körülmények miatt adódott. Nincs irodaszékem, pláne nem ergonomikus, rosszak a fények és hajlamos vagyok a kanapén lehetetlen pozícióban dolgozni, ami valljuk be, nem tesz jót a hátnak és az ízületeknek. Érdemes lehet beszerezni egy-két eszközt, ami kényelmesebbé varázsolja az otthoni munkavégzést.
A munkavállalók álma
Nagyon sok munkavállaló álmodozik arról, hogy home office-ban dolgozhasson, ki azért, mert épp renoválják a fürdőszobát és ott kéne lenni, ki pedig azért, mert szeretné minél inkább kihasználni az általam felsorolt előnyöket és úgy érzi, jobb munkát tud letenni az asztalra az adott munkakörben, ha azt otthonról teszi meg.
De hol az igazság?
Szerintem valahol a kettő között. Szükség van az emberi kapcsolatokra a skype-on kívül is, habár manapság már rengeteg lehetőség adott a csapatépítésre online keretek között. Én azonban, mint leendő, vagy ex, vagy valamilyen HR-es nyilván ragaszkodom a közvetlen, személyes kommunikációhoz, amennyiben a munka azt valóban megkívánja.
Ami viszont mindenképpen a home office mellett szól, hogy talán ez lehetőséget adna arra, hogy több határt is elmosson munkaadó és munkavállaló között és ne legyen területileg lekorlátolva, hogy honnan vesszük fel az embert. Miért hagyna veszni egy tehetséges és potenciálisan jó munkaerőt egy cég, csak azért, mert messze lakik? Főleg, ha a munkakör lehetővé tenné a távmunkát/home office-t. Szerintem lassan itt lenne az ideje ezt a lehetőséget kiterjeszteni az IT szektoron kívülre is, talán akkor több cég rázódhatna helyre, ami a fluktuációját illeti és több jó munkaerő találhatna számára megfelelő munkát, anélkül, hogy el kellene költöznie, vagy rengeteget kellene utaznia.
Végezetül hozzá kell tennem: Az eddigiekben is jól funkcionáltam normál munkaidőben, normál irodai munkakörülmények között és ez ezután is így lesz. Viszont most, hogy volt szerencsém kipróbálni ezt a lehetőséget, már tudom, hogy miért szeretik annyian és tudom, hogy nekem ez miért vált be, így nagyon hálás vagyok a lehetőségért, mert ismét sokat tanulhattam önmagamról.
Elindult az instagram oldalam is, még nem tudom miért: @hrstarter