Álláskeresés HR-esként
Avagy milyen, amikor akasztják a hóhért?
Amikor lassan 2 hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy B opció nélkül otthagyom az addigi állásomat, úgy gondoltam, hogy bátor döntést hoztam. Tekintve, hogy lassan valóban 2 hónapja itthon vagyok, ez egyre bátrabb döntésnek bizonyul. Megvolt arra az okom, hogy 1 hónap munka után miért hoztam meg ezt a döntést. Úgy éreztem, hogy hamarabb visznek el koporsóban, ha ez így folytatódik tovább, minthogy 1 év múlva férjhez mennék és ezt nem akartam. Kockáztattam. Bizakodó voltam, hogy tapasztalattal a hátam mögött, szakirányú felsőfokú tanulmányokkal és ambíciókkal magam előtt nem lesz hosszú folyamat munkát találni. Hiszen munkaerőhiány is van, ha jól tudom. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azzal is tisztában voltam, hogy maximum a városom körülbelül 60 km-es körzetében fogok ilyen jellegű munkát találni, de ez sem tántorított el, hiszen én a jövőmet valóban a HR-ben képzelem el és ezért hajlandó vagyok szinte bármit megtenni. Egyelőre sajnos ez sem bizonyul elegendőnek.
Az elmúlt 2 hónapban majdnem minden héten voltam állásinterjún, volt olyan hét, amikor két állásra is behívtak. 100%-ban HR jellegű munkákra hívtak be, aminek kifejezetten örültem, hiszen ez volt a célom. Voltak nagyon szimpatikus cégek, voltak kevésbé szimpatikus cégek, de sosem akartam előre ítélkezni, bizakodtam a legjobbakban. A szakmai részeken is jól teljesítettem, hiszen a legtöbb helyen túljutottam az első körökön, töltöttem ki személyiségteszteket*, részt vettem videóinterjúban, utaztam rengeteget, természetesen saját költségen, hiszen a munkaügyre nem akartam rögtön regisztrálni, gondoltam annál azért hamarabb találok munkát, hogy erre szükség legyen. Újfent tévedtem. Teltek a napok, jöttek-mentek a telefonok, de valahogy semmi nem akart összejönni. Volt, ahonnan több mint 1 hónap után kaptam visszajelzést, hogy nem nyertem felvételt. Nyilván addigra ezzel már én is tisztában voltam, de pozitívum, hogy legalább egy telefont megejtettek. Volt olyan, ahol 3 körön verekedtem át magam, fél órás telefonbeszélgetés, 1,5 órás videóinterjú, a már említett személyiségteszt, majd bementem személyesen is a céghez, ahol úgy éreztem megtaláltam mindenkivel a közös hangot. Majd jött az e-mail, hogy olyan kollégákkal szándékoznak továbbmenni, akiknek már van az ő szolgáltatásukhoz hasonló szférában tapasztalatuk. Őszintén, ezt tudtam a legkevésbé megérteni, vagy eltenni magamban. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint a legutóbbi álláskeresésemnél, amikor 2 körre is behívtak, majd a távolság miatt utasítottak el. Ez egy olyan dolog, amit ők a kezdetektől fogva tudtak. Jelen helyzetemben ez az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, hogy a távolság miatt is kapok folytonos elutasítást. Megérteni meg tudom, de engem sajnos nem vigasztal. Belekerültem egy olyan ördögi körbe, ahol a HR-es melókra nem vesznek fel, ami meg nem HR, arra be se hívnak, hiszen látják az orientációmat, nem kell nagy szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki összerakja, hogy előbb-utóbb váltanék egy HR-es melóért. Az utóbbi időben egyébként elgondolkozom, hogy vajon valóban váltanék-e? Ha megtalálnám a helyem egy másik pozícióban, egy jó környezetben, korrekt fizetésért, vajon valóban váltanék-e egy HR-es állás reményében? Már magam sem tudom. Pedig én úgy érzem/úgy éreztem, hogy ez az irány az, ami nekem való, szeretem az embereket, még jobban szeretek nekik segíteni, képviselni őket, kommunikálni velük.
Próbálok nem mindennap ezen stresszelni, próbálom nem percenként frissítgetni az állásportálokat és nem elkeseredni az elmúlt időszak sorozatos kudarcai után, de sajnos nagyon nem könnyű. Nem csak az elvek miatt, hogy szeretnék a szakmában maradni, de itt egy megélhetésről és a jövőbeni céljaimról van szó. Megterhelő mentálisan is, hiszen lassan a szakdolgozatomon kellene dolgoznom, hogy legalább a diplomámat megszerezzem, de kezd kifogyni a motiváció más területeken is. Ezen dolgozom, hogy minél jobban visszatérjen és ne legyen kihatással a jelenlegi helyzet az életem más területeire. Összességében nem gondolom, hogy túl nagy elvárásaim vannak, csak egy korrekt fizetés és egy jó környezet, ez az, ami engem boldoggá tenne, és ezek azok a feltételek, amiknél én is úgy tudok teljesíteni, ahogy az elvárható.
Nos, hát így néz ki, amikor egy HR-es kerül a másik oldalra. Tanulságosnak tartom, úgy érzem tudnám hasznosítani, hiszen ki lehetne empatikusabb a jelentkezőkkel, mint az, aki tudja milyen az ő cipőjükben járni. Remélem, hogy hamarosan kamatoztathatom ezt a tapasztalatot és építkezhetek belőle.
*A személyiségtesztek alapján ENFJ vagyok, ami szerintem tök jó, pláne egy HR-esnél.
