HR-es vagy szertartásvezető? Why not both?

Nyilvánvalóan mindenki ég a kíváncsiságtól, hogy mi történt velem, sikerült-e munkát találnom, stb. Nyilvánvalóan ez nem igaz, de ugye ez engem eddig sem zavart.

Az apropó, ami miatt most újra virtuális tollat ragadok az az, hogy az önfejlesztésről írjak pár sort.

Valamelyik nap munka közben (igen, jól olvasod) gondolkodtam, hogy milyen is volt ez az elmúlt pár hónap, hogyan teltek az álláskeresős hétköznapok. Nos, erről a korábbiakban már sokat írtam, így erről nem is kívánok többet beszélni, remélhetőleg jó ideig nem kerülök hasonló helyzetbe és nem kell a mérgemet kiírnom magamból. Ami megragadt a fejemben az egy kérdés, amit mostanában sokszor feltettek közvetlenül, vagy közvetve. Ez a kérdés ahhoz kapcsolódik, hogy az álláskeresés alatt elvégeztem egy tanfolyamot, aminek abszolúte semmi köze a HR-hez, de még csak az eddigi szakmáimhoz se. Ez nevezetesen egy szertartásvezető tanfolyam volt. Nem arra kell gondolni, hogy mostantól a temetéseken én fogom elbúcsúztatni Klári nénit (természetesen ez is kérdés volt), ez kifejezetten az esküvői szertartásokra vonatkozik, ahol jogilag nem, csak egy „eljátszott” ceremónia keretein belül összeadok egy párt.

A kérdés a következő volt: Honnan jött az ötlet?

Nos több szempontot figyelembe vettem, amikor kinéztem ezt a képzést. Egyrészt a karantén miatt lehetőség volt online elvégezni, ami egy budapesti tanfolyam esetén vidékiként egyáltalán nem hátrány. A második dolog amit átgondoltam, hogy talán nagyobb igény lesz erre a szolgáltatásra a sok elhalasztott esküvő miatt, hiszen sokan bementek aláírni a papírokat, de a polgári szertartást egy másik dátumon szeretnék megtartani (gondolom azért a piaci rés fogalma ismerős, khm). A harmadik dolog pusztán a kíváncsiság volt. Amikor megkaptam a tematikát egyből felcsillant a szemem: színészmesterség óra. Ezt meglátva életem leghosszabb yeah baby-je bukott ki belőlem. Régebben volt lehetőségem színjátszó szakkörre járni, de akkor még beszari félénk voltam, így nem tudtam kihasználni a lehetőséget. Most viszont itt volt az alkalom, hogy kicsit belelássak egy olyan világba, amibe mindig is szerettem volna.

A lényeg, amit ebből ki akartam hozni: Tök érthető a kérdés, hogy honnan jött az ötlet, hiszen egyáltalán nem utalt eddig semmi arra, hogy én bármilyen szinten ilyesmivel akarok foglalkozni. (Habár aki jobban ismer, az tudja, hogy milyen tág az érdeklődési köröm, szóval simán benne volt.) Számomra az egyik legfontosabb része a dolognak az volt, hogy nem maradtam tétlen. Kihasználtam azt az időt, amit Netflix & chill-re pazarolhattam volna (egyik kedvenc időtöltésem by the way, túl jók a sorozatok), fejlesztettem magam egy új területen és nem utolsósorban átléptem a komfortzónámat. Konkrét előadást kellett tartanom. Emberek előtt. ELŐADNI. Nem sima szöveget, azt a szöveget, amit ÉN írtam. A szerelemről. Meg ilyenekről. Ha ez nem a komfortzónám elhagyása, akkor nem tudom mi az. De imádtam. Meg persze rohadt ideges voltam, de akkor is.

Szerintem soha, semmilyen körülmények között nem kell megmagyarázni azt, ha valaki fejleszteni akarja magát, legyen az bármilyen terület. Asztalos vagy, de mindig is fodrász akartál lenni? Iratkozz be egy tanfolyamra! Szereztél egy jogi diplomát, de imádod a virágokat és szívesen lennél virágkötő? Hajrá! Aki emiatt furcsán néz rád, az valószínűleg soha semmilyen álmát nem valósította meg, és nem is fogja, vagy soha nem feszegette a határait. Ez legyen az ő baja, te meg szépen csináld azt, amit szeretnél. A saját határaink feszegetésénél és önmagunk vállalásánál nincs sok felszabadítóbb dolog és nem mellesleg rengeteg dolgot tudsz tanulni, legfőképpen önmagadról. És az önismeretnél kevés menőbb dolog van.

Végezetül meg is jegyezném, hogy már meg is van a következő projektem: a spanyol nyelv. Istenem, hogy ezt én hány éve meg akartam valósítani és köszönhetően a jó minőségű spanyol sorozatoknak (mármint Money Heist és Narcos, nem Paula és Paulina) most újból fellángolt ez a szerelem. Na persze előtte angol nyelvvizsga. Meg szakdoga. Meg államvizsga. Uhh. Na mindegy, alig várom!

Ui.: Említettem, hogy van munkám, nos igen, dolgozom, de erről majd később egy másik bejegyzésben. Stay tuned.