Multiból a saját cégbe-rabszolgaságból a szabadságba?
Havonta a számlánkon landoló fizetés, céges autó, SZÉP kártya, kiszámítható karrierút, kisebb-nagyobb játszmák, véd és dacszövetségek az előrejutásért az egyik oldalon. Rendszeres túlóra, a főnökök eltűrése és folyamato
Havonta a számlánkon landoló fizetés, céges autó, SZÉP kártya, kiszámítható karrierút, kisebb-nagyobb játszmák, véd és dacszövetségek az előrejutásért az egyik oldalon. Rendszeres túlóra, a főnökök eltűrése és folyamatos balanszírozás közöttük, középvezetőként az alulról, felülről és oldalról jövő nyomás elleni védekező állásba merevedés, a saját elképzelések fiókban tartása, papírmunkahegyek, lassú döntéshozás a másik oldalon. Negyven felé kiégés, és reggelente az a határozott érzés, hogy jobb lenne egész nap szőlőt kapálni, vagy egy széklábat faragni, annak legalább rögtön meglátszik az eredménye. Tíz-húsz év nagy szervezetben eltöltött karrier után, amikor az ember vagy már agyonképzett vezető, aki modern menedzsment tudományok doktora is lehetne már, vagy egy részterület jól begyakorlott és mindent tudó munkatársa, aki a cégnél az utolsó szöget is ismeri, eljut oda, hogy váltani kellene. A felismerés az első komoly lépés a szabadság felé. Amit rögtön követ a pánik: mi lenne a fizetésem nélkül, hová vesznek fel XXXX évesen, tényleg kezdjem elölről az életem?
Az utóbbi években egyre több ember eljut az első lépésig, vagyis a felismerésig és a változás iránti igényig:
- A gyermeket vállaló kismama, aki GYES után nem akar visszalépni a robotba.
- A kiégett középvezető, aki összegyűjtött egy kis vagyont a negyvenes éveire, és úgy érzi, tovább kell lépnie.
- A cégvezető, aki már felépített egyszer egy céget amire ráment a házassága, a háza, az idegrendszere, de jó esetben eladta a cégét és van még pénze.
A második lépést is hamar megteszi az ember: átgondolja a lehetőségeit.
- Vissza a multiba, vagy az állami vállalathoz? Na, azt már nem.
- Befektetni a vagyont? Na de mibe, amikor az éves hozamok 1-3% körül mozognak, a tökét pedig nem szívesen kockáztatnám 6%-os hozamért sem.
- Kiadni a kis lakásomat, amit a vagyonkámból vettem? Jó ötlet addig, amíg az első éjféli hívás meg nem érkezik a szomszédoktól arról, hogy a külföldi vendégek éppen szétverik a fürdőszobát.
- Megélni abból, amivel szeretek foglalkozni? Vállalkozást indítani? Ez az!
És máris ott vagyunk a harmadik lépésnél: na jó, de hogyan? És egyáltalán, tényleg meg lehet élni abból, hogy szeretek bioalapanyagokból ételeket főzni, vagy körmöt festeni, vagy okos szoftvereket kitalálni?
Ilyenkor az ember hamar rájön, hogy a szabadságnak ára van:
- ki kell lépni a komfortzónámból, többek között el kell viselnem, hogy nincs rendszeres fizetésem, sőt, sokáig inkább bele kell fektetni időt, energiát, pénzt a változásba;
- rá kell jönnöm, hogy egész más tudást, képességeket igényel az, hogyha kicsiben a saját cégemet építem, mint az, amikor egy nagy egésznek vagyok a része,
- fel kell vállalnom azt, hogy megmutassam magam a világnak, olyannak, amilyen vagyok. Hitelesség nélkül ugyanis nincs eladás (vagyis egy darabig van, de a vevőnek csak egyszer kell csalódnia, többet a tájunkra se jön).
Ez az első komoly kihívás, amihez már sokszor szakembert érdemes igénybe venni. Ha nem vagyok önmagamra reflektív, ha nem kérek és kapok visszajelzéseket, ha nem vagyok tisztában az értékeimmel, a képességeimmel, a céljaimmal, akkor már az elindulás is nehézkessé, vagy éppen lehetetlenné válik. Nota bene, azt sem árt kitalálni, hogy konkrétan mit szeretnék eladni és kinek.
Ha mindez már rendben van a fejünkben és szívünkben is, akkor hamar felismerjük, hogy egy szál magunkban csak sodródunk és lebegünk a piac tengerén. Érdemes lenne kapcsolódnunk, eszmét cserélnünk és kapcsolatrendszert építeni más vállalkozókkal, partnerekkel, akik révén megtaláljuk az ügyfeleinket is, a megfelelő hirdetési, eladási csatornákat. Számos üzleti kapcsolatépítő közösség aktív és egyre népszerűbb. Ezekben megtanulhatjuk, hogy nemcsak egy nagy cégnél fontos, hogy együtt tudjunk működni a kollégákkal, hanem vállalkozóként még inkább lényeges a partneri, bizalmi viszony, egymás építése, segítése.
Amikor már elindult a vállalkozásunk, és látszik hogy életképes, amit kitaláltunk, a szabadságfokunk megnőtt, de ezzel együtt a saját magunkért, és alkalmazottainkért vállalat felelősségünk is növekszik. Rájövünk, hogy a saját vállalkozás is olyan, mint az élet: egyszer fenn, egyszer lenn. A kérdés az, hogy ezt hogy viseljük el. Vannak-e megoldási mintáink, vannak-e körülöttünk olyan szakemberek, partnerek, akik segítenek a lejtőről visszafordulni, vagy épp az emelkedőn tovább lendülni.
Szervezetfejlesztő, vezetőfejlesztő szakemberként 4-6 fős csoportokat indítok vállalkozóknak, akik szeretnének egy ilyen csapathoz tartozni. Olyanok jelentkezését várom, akik tudják, hogy támogatást kapni úgy lehet, ha adok is. Akik nyitottak az új megoldásokra, szívesen tanulnak magukról akár a többi vállalkozó tükrében is. Érdeklődni, jelentkezni e-mailben lehet: [email protected]
Részletesebb információ a honlapomon található: www.fejlodom.hu
Narancsik Ágnes