Késésben: így mentsd meg az állásinterjúdat!
Állásinterjúra készülve nagyon fontos, hogy értesítsük az interjúztatónkat, ha valami közbe jön, és nem, vagy csak késve tudunk megjelenni - ezzel ugyanis a kényelmetlenség ellenére kedvező benyomást tehetünk.
A kedvenc, kommunikációval kapcsolatos mondásom az, hogy azzal is kommunikálunk, ha nem kommunikálunk. Ha valaki lelkesen integet nekünk az út túloldaláról, és mi úgy teszünk, mintha észre sem vennénk, az legalább úgy kifejezi a vele kapcsolatos érzéseinket, mintha élénken viszonoznánk az üdvözlést.
Ezért állásinterjúra készülve is nagyon fontos, hogy értesítsük az interjúztatónkat, ha valami közbe jön, és nem, vagy csak késve tudunk megjelenni - ezzel ugyanis a kényelmetlenség ellenére kedvező benyomást tehetünk. Ha elmarad a kommunikáció, és egyszerűen csak nem vagyunk ott, könnyen feketelistára kerülhetünk.
Néhány nappal korábban…
Az állásinterjúkat általában rövid, 5-7 napos határidővel egyeztetjük, azonban egy nem várt esemény bármikor közbejöhet. Egy sürgős értekezlet, vagy a fülét rázogató házikedvenc felülírhatja a terveket. Amint tudjuk, hogy a megbeszélt találkozón mégsem tudunk megjelenni, írjunk egy e-mailt. Legyünk proaktívak, és ajánljunk 1-2 időpontot, amikor alkalmas lehet az interjú - vagy az, hogy telefonon egyeztessünk róla.
Az is megtörténhet, hogy egy másik pályázatunkra kedvező visszajelzést kapunk, ezért nem akarunk már elmenni a találkozóra. Egy kicsit kellemetlen helyzet, de az interjúztató kolléga munkáját megkönnyítjük vele, ha minél előbb értesítjük a visszalépésünkről. Érdemes minél jobb viszonyban maradni, ugyanis bármikor újra összefuthatunk - akár egy másik cégnél is.
Aznap reggel…
Az egyik kedvenc HR-es sztorim, amikor az egyik jelölt állásinterjúra indulva kizárta magát a lakásából… A lakatost várva annyi lélekjelenléte még maradt, hogy a munkaerő-közvetítős tanácsadóját felhívja, és ő értesítette a céges interjúztató kollégát.
Bár alapvetően nem bátorítok senkit arra, hogy szándékosan kerüljön hasonló galibába, de ezek a sztorik - ha jó kommunikációval párosulnak, - emlékezetessé tehetik az interjúzót, ez pedig lehet előny.
Hasonló a helyzet, ha betegen ébredünk - bárkivel előfordulhat. A munkaidő kezdetétől már telefonálhatunk az interjúztatónknak, ilyenkor inkább ezt a kommunikációs csatornát használjuk, ne az e-mailt.
Van az az eset, amikor csak egy kicsit vagyunk betegek - én erre azt mondom, hogy a legjobb benyomást akkor tesszük, ha egészségesek vagyunk. De ha nagyon szeretnénk menni, csörögjünk rá az interjúztatónkra, számára rendben van-e, hogy tüsszögve-köhögve üljünk le egy asztalhoz. (Lehet, hogy nem problémázik majd rajta, de ha éppen most lábalt ki egy betegségből, netán várandós, valószínűleg új időpontot javasol majd, és hálás lesz a figyelmességünkért.)
Úton odafelé…
Alapszabály, hogy induljunk el időben, vagyis úgy, hogy kb. 10 perccel korábban megérkezzünk. Nagy, többszáz főt foglalkoztató cégeknél pedig szánjunk még néhány percet a beléptetés procedúrájára is.
Ez egyben azt is jelenti, hogy ha az érkezéshez képest 10-15 perccel korábban még nem érkeztünk meg, akkor el fogunk késni. Amint ezt észleltük, telefonáljunk, és adjunk gyors helyzetjelentést: dugóban ülünk, kilátástalan a helyzet, vagy közel vagyunk már, de egy pár perccel később fogunk csak odaérni.
A késést semmi esetre se akkor jelezzük, amikor elérkezett az időpontunk, és még nem vagyunk ott. Ezzel azt a benyomást tesszük, mintha alapvető készségnek lennénk hiján: a tér és az idő összefüggéseinek értelmezése a legtöbb munkakör esetén elég fontos.
Ami a saját tapasztalataimat illeti: jelöltként szerintem hajszálpontosnak kell lennem, hiszen nekem fontos az állás. Interjúztatóként azonban 5 perc késésnél még a szemem se rebben, hiszen tudom, hogy ilyenkor szokott minden apróság közbe jönni. A 10 perc késés viszont már emlékezetes.
Későn ébredők, szevasztok!
És akkor vannak azok a bohém jelöltek, aki képesek néhány nappal, vagy akár egy héttel később ráébredni, hogy interjújuk lett volna - amit elfelejtettek. Kevés rosszabb indítást lehet elképzelni pályázóként, de az az igazság, hogy ebben a helyzetben már nincs vesztenivalónk. Ha amúgy érdekes a pozíció, tegyünk egy próbát, és írjunk egy e-mailt az interjúztatónak. Legyünk őszinték, és kérjünk elnézést - és ha ennek ellenére kapunk egy második esélyt, azt tekintsük égi jelnek. Csak aztán el ne felejtsünk elmenni...
Illusztrációk: William Nettmann, Leo Rivas és Magdalena Smolnicka
Mucsi Boglárka fenntarthatóságra specializálódott közgazdász, marketinges, HR szakember. Különösen érdekli a fenntartható társadalom gondolata, és ennek részeként a munkahelyi well-being. Toborzás-kiválasztásban dolgozó HR-esként gyakran tapasztalta, hogy a munkavállalók és a munkaadók közötti kommunikációt bizalmatlanságból-bizonytalanságból fakadó feszültség nehezíti meg. Cikkeivel az a célja, hogy betekintést adjon a munkavállalóknak a HR-esek működésébe - és fordítva. Ezzel csökkentse a félreértéseket, és közelítse egymáshoz a feleket.
