Bizalom - kemény kiképzés kamaszokkal
Kamasz és kamaszodó gyerekekkel együtt élni, őket nevelni szerintem olyan, mint részt venni egy évekig tartó, extrém-sport jellegű, vezetői tréningen. Ezen a tréningen nap, mint nap olyan kompetenciákat gyakorolhatunk, amiért más cég
Kamasz és kamaszodó gyerekekkel együtt élni, őket nevelni szerintem olyan, mint részt venni egy évekig tartó, extrém-sport jellegű, vezetői tréningen. Ezen a tréningen nap, mint nap olyan kompetenciákat gyakorolhatunk, amiért más cégvezetők csillagászati összegeket fizetnek és mindösszesen két nap kiképzést kapnak.
A mai írásomban egy kompetenciára koncentrálok, a bizalomra. Aztán ígérem, hogy időről-időre majd visszatérek ehhez a témához és boncolgatok még egy párat.
Hihetetlen mennyiségű bizalomra van ahhoz szükségünk, hogy a lassan felnövő gyermeket elengedjük, hagyjuk a maga útját járni; hagyjuk önállósodni, de ne hagyjuk magára, támogassuk, de ne kényszerítsük, bízzunk benne, de elkapjuk, ha zuhan. Vegyük észre azt is, hogy nemcsak a bizalomról, hanem az önbizalomról is szól ez a folyamat: bíznunk kell saját magunkban is; tudnunk kell, hogy igenis sikerült a gyermekünket olyanná nevelni, aki kiérdemli a bizalmunkat; van értékrendje, képes határvonalat húzni a normális és nem normális között, jól választ barátokat, rendelkezik a megfelelő önkontrollal, megfelelő ismeretekkel rendelkezik a világ működéséről…
A fent vázolt helyzetet egy laza mozdulattal átültethetjük a vezetők dilemmás helyzeteire is: alapos átgondolás után felvesznek egy új munkatársat, megismertetik a cég jellemzőivel, az elvárásokkal, majd jobbik esetben hagyják őket dolgozni. Megbízzák őket ilyen-olyan feladatok megoldásával és innen indulnak a kérdések: mennyire lehet hagyni, hogy a munkatársak önállóan döntsenek, mikor kell beleszólni a munkavégzésükbe, meddig hagyjuk őket egyedül küzdeni egy problémával, milyen gyakran ellenőrizzünk és ezt milyen módon tegyük, hagyjuk hibázni a beosztottakat vagy esélyt se adjunk ennek a lehetőségnek…
Nézzünk egy banális helyzetet, amely szinte minden kamaszt nevelő szülővel előbb utóbb megtörténik:
Egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor a fiatal azért kezdi rágni a szülők fülét, hogy bulit szeretne rendezni a családi otthonban. Jaj! Ugye Önnek is elsőre az a kép ugrik be, hogy hazatérnek, minden és mindenki romokban hever; kiömlött vörösbor itt, másnapos gyerekek ott… Nos, ezt a képet kell elhessegetni és teret engedni a bizalomnak, megengedni a gyereknek, hogy megmutassa, kipróbálja, boldogul-e egy ilyen helyzetben. Igen, benne van a pakliban, hogy nem minden alakul jól, de ezt a feszültséget a fejlődés érdekében ki kell bírni.
Vannak szülők, akik egy ilyen helyzetben agyonoktatják a gyereket, minden elképzelhető - és mások számára talán elképzelhetetlen - veszélyre felhívják a figyelmét. Felhívják a figyelmét és itt vége. Megoldásokat már a lehető legritkábban kínálnak fel: „Ugye tudod, hogy anyád porcelánjai már az ükanyád polcait is díszítették!?” - de nem pakolják be egy zárható szekrénybe, „A fehér nagy szőnyeg egyedi gyártású darab!” – de nem tekerik fel és teszik félre… Amennyiben hisznek a vonzás törvényében, akkor azt mondhatjuk, hogy garantáltan bevonzzák a bajt, vagy ha így túl ezoterikus, akkor azt is mondhatjuk, hogy az önmagát beteljesítő jóslat minta példáját produkálják. Milyen helyzetben van a bulira készülő fiatal? Ráruházták a felelősséget – nagyon kell vigyázni a berendezésre -, de senki sem mutatta meg neki az utat, hogy milyen döntéseket van jogában meghozni, nem tudja, hogy mi lesz, ha valami balul sül el, fogalma sincs, hogy hogyan tehetné jóvá, ha hibázik, de azt érzi, hogy nem bíznak benne.
Így vannak ezzel a munkatársak is, ha csak felelősséget kapnak – pl. az ügyfeleket meg kell tartani -, de a feladathoz nem kapnak döntési jogosultságokat, nincsenek kijelölve a határok, hogy mit tehetnek és mit nem, fogalmuk sincs, hogy hány forintig adhatnak önállóan engedményt, felkínálhatnak-e valamit kárpótlásként. Nem tudják, mit tehetnek, de azt érzik, hogy a vezetőjük nem bízik bennük.
Mindkét esetben a – a bulira készülő kamasznál és a munkatársnál is elmondhatjuk, hogy a felé irányuló bizalom hiánya miatt, hamarosan ő sem fog bízni magában, egyre kevésbé lesz képes felnőttként viselkedni.
Amikor a mi nagyfiúnk állt elő azzal az ötlettel, hogy bulit szervezne az osztálytársai számára, vettünk az urammal egy mély levegőt és mondtuk, hogy hajrá (a gyerek megkapta a bizalmat). Rövid úton tisztáztuk, hogy nem fogunk elmenni itthonról, de igyekszünk nem zavarni majd a vendégeket, sőt magunkra vállaljuk azt a feladatot, hogy élelmet biztosítunk a fiataloknak (kijelöltük a felelősségi köröket, megszabtuk a határokat). A többi pedig az ő felelőssége; az ő vendégei, neki kell rájuk figyelni, neki kell a határokat megszabni. Mostanra elmondhatom, hogy túl vagyunk egy néhány ilyen bulin és élveztük. Igazi élményt jelentett a háttérből látni, hogy a gyerekünk élt (és nem visszaélt) a belé vetett bizalmunkkal: figyelt a vendégeire, mindenkiről gondoskodott, kulturált kereteken belül tartotta az alkoholfogyasztást, és még arra is gondolt, hogy este 10 után ne a kertben legyen a leghangosabb a zene. Mi egy alkalommal sem bírtuk a fiatalok tempóját, egy idő után elmentünk aludni, de reggel örömmel tapasztaltuk, hogy a hajnalban hazaindulók előbb minden rumlit eltakarítottak: az összes maradékot megették – még a száraz kenyeret is J, a szemetet összeszedték, a morzsát felsöpörték, a mosatlant elmosogatták, és akivel mégis összefutottunk ébredéskor, az udvariasan megköszönte a vendéglátást és csak utána távozott.
Kedves Cégvezetők! Tanuljanak ezekből a helyzetekből! A munkatársak általában bizalommal fordulnak a vezetőik felé (ahogy a gyermekek is a szüleik felé). Vegyék észre, hogy hol vannak azok a pontok, amikor ez a bizalom megrendül. Amikor a lelkes, nyitott, energikus új munkatárs székébe már egy megkeseredett, önmagában sem bízó „Savanyú Jóska” ül be nap, mint nap!
A cikk szerzője:
HR Angyal (Cseh Andrea)
andrea.cseh (@) hrangel.eu