Coaching Határok Nélkül – az első kétnapos workshop tapasztalatai
Szerzők: Eperjesi Amina és Szabados Andrea
Az elmúlt két napot a Coaching Határok Nélkül című előadássorozat első workshopján, nagyrészt a tolmácsfülkében töltöttük. Mindkét este fáradtan, mégis feltöltődve indultunk haza
Szerzők: Eperjesi Amina és Szabados Andrea
Az elmúlt két napot a Coaching Határok Nélkül című előadássorozat első workshopján, nagyrészt a tolmácsfülkében töltöttük. Mindkét este fáradtan, mégis feltöltődve indultunk haza – annyi új élmény, beszélgetés, gondolat köt le még most is, hogy a munka természetéből adódó fáradtság háttérbe szorul.
Sokszínű, értékes társaság
Az előadássorozat első, workshop jellegű eseményét Louis Van Kessel, a szupervízió nálunk is jól ismert szakértője tartotta mintegy félszáz szakember aktív és igen intenzív részvételével. A résztvevők között a kezdő és tapasztalt coachok mellett nagy létszámban foglaltak helyet a vállalati HR-szakemberek és coach szemléletű menedzserek is - ennek megfelelően igen eltérőek voltak az elvárások is. Ez a sokszínűség kifejezetten érdekes beszélgetésekhez és megoldásokhoz vezetett. Szembesülnünk kellett azzal, hogy időnként mindannyiunkban megfogalmazódnak kérdések és bizonytalanságok a szakmával kapcsolatban, függetlenül attól, hogy önálló coachként dolgozunk-e, vagy egy szervezeti rendszeren belül töltünk be valamilyen coaching szemléletű szerepet. Az is egyértelműen megfogalmazódott, hogy a coaching munka értékesítése és elfogadtatása sokunknak okoz fejtörést.
A HR területen dolgozó szakemberek megfogalmazták, hogy a coachoktól segítséget várnak azzal kapcsolatban, mit mondhatnak a felsővezetésnek, milyen hatásai lehetnek a coachingnak, miért előnyös ez a szolgáltatás a cégnek. A coachok ugyanakkor arra döbbentek rá, hogy a coaching munka egyben értékesítési készségeket is igényel, és ehhez nekik is nagyon határozottan meg kell tudniuk fogalmazni, hogy milyen előnyökhöz juthat az ügyfél a szolgáltatás által. Néhány szituációs játék kapcsán az is kiderült, hogy sokszor nem figyelünk eléggé egymás igényeire; annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy leírjuk és elmagyarázzuk, mi is a coaching, hogy nem jutunk el a legfontosabbak kimondásához.
Szupervízió és coaching
Mindezek mellett megvilágosodott a szupervízió és a coaching kapcsolata, tisztázottabbak lettek a közös jellemzők és az elhatárolódások is. Van Kessel úr leírása szerint az embernek van egy személyes köre, ahol a magánélete és a saját személyisége alapján természetesen működik, valamint egy szakmai szerepe, melynek az elvárások, követelmények, valamint a szerep és pozíció által diktált viselkedésminták szerint kell működnie. Ehhez természetesen a személyes köréből viszi magával a saját természetét, megoldási mintáit, fellépését stb. A szupervízió során a kettő metszetében, ebben a szakmai szerepében segítjük és támogatjuk az illető szakembert vagy vezetőt annak érdekében, hogy a legjobbá válhasson a szakmai környezetében, és a leghatásosabban tudja ötvözni a szerep által elvártakat a magánéletéből hozott tulajdonságaival. A coaching mind a magánszféra irányában, mind pedig a szakmai irányban szélesebb távlatokat ölel fel.
Az eredmény- és célorientált coachingtól eltérően a lazább keretekkel jellemzett szupervízióban a szakmai személyiség kerül fókuszba. A cél a szakmai munka során szerzett saját élmények feldolgozása, a tanulási folyamat elősegítése, az elakadás megoldása, az önreflexió, a rálátás támogatása. Az ügyfél kulcskérdése ebben a helyzetben: „én mennyiben vagyok része a folyamatnak?”
Tapasztalati tanulás
Louis van Kessel workshopjában nagyszerű demonstrációt láthattunk arról, hogyan dolgozik egy vérbeli coach: az általa teremtett coaching szituációkban tanúsított értő figyelem és a csoportokban végrehajtott szimulációs játékok során betöltött katalizátorszerepe tanulságos volt kezdő és tapasztalt coachoknak és nem coach szakembereknek egyaránt.
Az első szimuláció során szervezetet épített, míg a további szerepjátékok a coaching, illetve a szupervízió eszköztárának sokféleségét szemléltették, és a lassú, elmélyülő tempó hatékonyságát helyezték középpontba, kiemelve az egyéni felelősségvállalás fontosságát minden fejlődéshez vezető folyamatban.
Az elméleti háttér az alapvető ismeretek mellett sokunknak újdonságokat is adott: érdeklődéssel láttuk például, milyen sok fajtája létezik a coachingnak, és ez széles perspektívákat tárt fel előttünk.
Coaching a szervezetekben
A másfél órás, elsősorban szituációs játékokra épülő blokk leglényegesebb üzenete: a coaching értékesítése során meg kell találni a belépési pontot a szervezetbe, zárt kapuk döngetése helyett jussunk be egy nyitott ajtón. A jó példa ragadós, a sikeres coaching hatásáról szóló hírek el fognak terjedni a szervezeten belül. Csak a saját hatáskörünkben tudunk érdemben eredményeket produkálni.
A gyakorlott coachok által felépített szituációs játék tanulsága az volt, hogy nem a stratégiát kell eladni, hanem azt a hatást, amit kiváltunk a szervezetben; azt, hogy hogyan váltjuk ki az adott hatást, valamint a feltételeket.
Lényeges, hogy coachként mindig mikroszkópon keresztül tekintsük az adott helyzetet, az adott (konkrét) személyt.
Tanulás, kapcsolatépítés, gondolatébresztés
A kétnapos, interaktív szakmai esemény nem csak ismereteink bővítését segítette elő. Sok résztvevő hangsúlyozta, milyen élményt jelentett neki, hogy új embereket, új arcokat ismerhetett meg, és a szimulációk során közvetlen közelből figyelhette meg tapasztalt coachok munkáját. A workshop mindannyiunkban tanulási és gondolkodási folyamatot ébresztett.
Kulcsgondolatok
Végül illusztrációként álljon itt néhány olyan gondolat, mely a résztvevők számára útravalóul szolgált:
- Ne attól félj, hogy lassan haladsz, hanem attól, ha egy helyben állsz.
- Mondd/tedd azt, amit akarsz, és ne mondd/tedd, amit nem akarsz – légy önmagad vezetője!
- Menedzserként soha ne mondd, hogy nincs időd – tíz perced biztosan van.
- A madarak szárnya is zuhanás közben nő ki, ezáltal tanulnak meg repülni.
Az interaktív workshop után a sorozat következő eseménye várhatóan más jellegű, ám nem kevésbé meghatározó tanulást tartogat az érdeklődő szakembereknek. Október 19-én a sokak által ismert és tisztelt Sir John Whitmore különleges, gondolatébresztő előadását hallgathatjuk meg „Coaching a vezetői csúcsteljesítményért” címmel. Bízunk benne, hogy minél többen tudtok részt venni ezen a hazánkban egyedülálló szakmai tanulási lehetőséget kínáló előadáson!