Kommunikáció – coach szemmel, azaz a kommunikációs elakadások tanulságai
Szerző: Zsótér Gina
Akár vállalati, akár családi vagy akár általános interperszonális kapcsolatokon belül a kommunikációról beszélni már szinte közhely. Mégis az örök kérdés az, hogy mennyire jól kommunikálunk? Mit jelen
Szerző: Zsótér Gina
Akár vállalati, akár családi vagy akár általános interperszonális kapcsolatokon belül a kommunikációról beszélni már szinte közhely. Mégis az örök kérdés az, hogy mennyire jól kommunikálunk? Mit jelent és mit feltételez a jó kommunikáció? Spontán vagy tanulható? Milyen konzekvenciái vannak a hiányzó professzionális kommunikációnak a vállalaton belül? Technikák vannak-e vagy inkább taktikák?
A kommunikáció: egy komplex, ’interhumánus fenomén’ amelynek óriási hozadéka van – ha jól csináljuk.
Saját coaching folyamatok tanulságai a kommunikáció területén:
1. Mindenki úgy fog gondolkodni kommunikációja közben, mint amilyen a múltja és annak konklúziói - az első tanulság: értsd meg a másik fél gondolkodásmódját. Természetesen lehet más a véleményed, vagy azt is gondolhatod, hogy hibásan gondolkodik a tárgyaló partnered, de mindenképpen érdemes meghallgatnod, hogy miért épp azt az álláspontot képviseli. A megértés bizonyos értelemben elfogadás is, ami nem jelenti az egyetértést. De mindenképpen egy pozitív állapot, akkor is, ha különbözőek a vélemények.
2. Esszenciális és nehéz: légy kevésbé kapcsolatfüggő. Az életük közepén tartó vezetőknél a munka és/vagy a kapcsolatfüggés erőteljes és domináns lehet. Találjunk saját értelmet a saját életünknek. Ne feledjük: a saját életünket célszerű megélnünk és nem mások elvárásait. Sem a saját családtagoknak, de a menedzsmentben lévő társak elvárásainak sem kell maradéktalanul megfelelni, ha az nem konvergál a saját belső értékrendünkkel.
3. A konfliktust mérd fel helyesen. Szünet beiktatása a konfliktus folyamatban (megnyugvás és az emóciók kordában tartására). Célszerű elhalasztani a megbeszélést, ha nincs elegendő információ és hiányos az érvrendszered. Kontrolláld az agresszív mondataidat! Nincs olyan meeting, amit nem lehet 10-15 percig szüneteltetni. Adj időt magadnak és a szituációnak, mert ezzel időt adhatsz a megoldásnak is.
4. Hallgasd meg értő figyelemmel a másikat. Valóban figyelj a másikra és ne a saját gondolataidra. Adj visszajelzést és engedd, hogy érezze, fontos az, amit képvisel.
5. Értékelj hosszútávon. Lehet, hogy nem is sürgős annyira a dolog és jobb a halasztás; később esetleg mindkét félnek alkalmasabb lesz.
6. Tanuld meg az asszertivitást. Ami nem más, mint az agresszív és a passzív kommunikátor közötti középút. Érd el a célodat úgy, hogy a másik fél érdekei is érvényesüljenek. Használd az ’arany középutat’ - nem véletlenül ez a neve.
8. Értsd meg a non-verbális üzeneteket. Mit érzel, amikor a másik azt mondja „rendben van”, de keresztbe teszi a karjait? Nem hiszel neki? Kommunikáció közben tartsd a szemkontaktust, hogy érezhesse a figyelmedet. Viszont az is lehet, hogy csak egy pecsét van az ingén és azt szeretné eltakarni a keresztbe tett karokkal…
9. Lépj ki a beszélgetésből, ha a düh megjelenik. Kérj pár perc szünetet. Ez fenntartja a kapcsolatot, és időt is adsz magadnak az átgondolásra.
10. Halld meg a szavak mögötti tartalmakat. Sokszor irreális okok miatt megreked a kommunikáció. Például: a főnők nem dicsér meg csak ritkán! Mögötte ott lehet a beosztott mellőzöttség érzése. Vannak olyan főnökök, akik soha sem dicsérnek, mégis megmaradnak mellette az emberek, éppen azért mert van önbecsülésük, és nem a főnök dicséretétől függ a motivációjuk.
11.Köszönd meg. Mutasd meg a pozitív érzéseidet. MOST. Soha nem lehet tudni meddig teheted meg, meddig van lehetőséged ezt kimutatni.
Örök kérdés a munkahelyen, hogy milyen módon, vagy egyáltalán hangot adhatunk-e a véleményünknek, ha a főnök esetleg másképpen gondolja? Vagyis elmondhatjuk a saját nézőpontunkat, nyíltan védhetjük–e saját érdekeinket? Ilyenkor merülnek fel az asszertivitás, illetve az önkifejezés kérdései. A döntésünk mögött az is állhat, hogy ’projektálunk’, vagyis másról gondoljuk azt, ami valójában az önmagunkról alkotott véleményünk.
Amit a másikról gondolunk az valójában a saját magunkról formált véleményünk, melyet a saját félelmeink táplálnak: például félelem a konfliktustól, a kritikától, a leminősítéstől. Mindez mögött felsejlik az igazi ok, az önbecsülésünk hiánya.
Ha egy főnöki székben ülünk, akkor felmerülhetnek a következő kérdések: ha a kritikát kimondom, akkor személyesnek fogja venni? Ha igen, akkor folyton szembe fog szállni velem minden meetingen. Demotivált lesz? Ha nem mondom ki, mi fog történni? Nem sok minden.
Akár mint beosztott, akár mint főnök, ha nem adok hangot a valódi, építő kritikának, valójában a másik felet károsítom és egy potenciális ’bukási’ lehetőségnek teszem ki őt, miközben egy negatív véleményt kreálok magamnak róla. Továbbhaladva a logikával, valójában megakadályozom a másik felet a fejlődésben. Akik mégis a hallgatás mellett döntenek, azért teszik, mert a saját érzelmeiket akarják eltitkolni. Tehát ha az észrevételem fontos, akkor csak megfelelően kellene átadni a másik félnek.
Hogyan fejezzem ki mindezt? Hogyan lépjünk túl azon, hogy legyen bátorságunk elmondani a gondolatainkat, kritikai észrevételeinket? Verbalizáljuk ezeket az érzéseket: „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom…” „Ne vegye rossz néven, amit mondani fogok, nem azért mondom…” Akár egy ismeretlen hallgatóság előtt is nyíltan tegyük meg. Minél többet mondasz el verbálisan, annál kevesebbet fogsz „non verbálisan” kommunikálni. (pirulás, nyelvbotlás, tényleges botlás a prezentáció alatt, ismétlések, sok gesztikuláció, túl hangos vagy túl halk beszéd stb.) Az adott keretek között, próbálj a lehető legnagyobb mértékben ÖNMAGAD lenni.
Eszembe jutott Kafkának egy története a Per című könyvében. Amikor egy ember bebocsátását kéri a törvény őre előtt, azt a választ kapja, hogy be lehet menni, de nem most. „Ha nagyon be akarsz menni -mondja a portás- akkor próbálj annak ellenére bejutni, hogy én itt vagyok. De ne felejtsd el, hogy erős vagyok.” Az ember ráül egy székre és elkezd várni. Évtizedekig vár. Mikor már a halál közelében van, megkérdezi a portást, miért nem próbált senki sem bejutni rajta kívül? A válasz: „Azért, mert ez a bejárat a TE bejáratod volt. Most már megyek én is és becsukom a kaput.” A külvilágból érkező ’engedélyeket’ dekódoljuk helyesen és lássuk meg a lehetőségeket, mert sokszor valójában nincs mit veszítenünk – és lépjünk. Főleg akkor, ha a ’belső hangunk‘ ezt megengedi. Ha pedig a belső blokkok akadályoznak, akkor csak dolgozzunk rajtuk bátran!