A nappalok rövidülésével és a késő őszi füstös esték múlásával fokozatosan beköszöntenek a hűvös, szélfútta nyirkos téli napok, ólmos felhők jelzik a Hókirálynő érkezését. Nemsokára kavarognak majd a szabályos metszetű kristály pihék a levegőben, fehér takaróba burkolják a tájat, a városokat, megjelennek a jégvirágok az ablakokon, jégcsapok az ereszeken és szánkójával megérkezik a fellegekből a tél úrnője is.

Ilyenkor mindig elolvasom Andersen meséjét a torz tükörről, a szívet jéggé dermesztő üvegszilánkokról, a két játszópajtás különleges kapcsolatáról, az egymással való törődésről, szeretetről, és eljátszadozom a gondolattal, milyen lenne a messzi északon kutyaszánnal szelni a szűz havat és a sarki fényben eszkimó puszit adni egy igluban. Aztán a gondolatban távoli tájakon tett utazásból vissza térek leánylakásom melegébe, amit beleng a sütőtök illat és egy tea mellett, a takaró alatt kuporogva folytatom tovább a különböző történetek, mesék olvasását.

A történetmesélés egyidős az emberiséggel, és nem véletlenül alkotja kultúránk szerves részét a tudásmegosztás ezen formája. Azon túl, hogy rendkívül szemléletesen ábrázolja a különböző tényeket, hiedelmeket, mondákat, sokkal jobban is rögzül az így elküldött információ a befogadóban. Ráadásul a hosszú, téli esték adják magukat, hogy hódoljunk ennek a kulturális örökségnek, és tovább adjuk családi, egyetemes vagy éppen saját történeteinket.

Idén a megszokottól kicsit eltérően köszöntött be ez az időszak néhányunk életébe, hála az északi ’boszorkánynak’, Turai Lédának, aki Vilniustól Budapestig meg sem állva hozta el nekünk a történetmesélés minden csínját-bínját, fortélyait és szeretetét. Mert hogy a kulturális örökségen, morális tanulságokon, metaforikus képeken és mögöttes tartalmakon túl, ez egy kiváló eszköz is lehet arra, hogy felhasználjuk trükkjeit a coaching folyamat során.

Nem is szaporítom a szót, kezdődjék a mese:

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tenger innen, az üveghegyen túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, a mesehősök úgy döntöttek, workshop-ra adják fejüket és megbirkóznak a story-telling gyakorlatával, átrágják magukat a különböző fortélyokon és fogásokon, hogy maguk is megízlelve a folyamat sava-borsát saját élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjanak.

A két napos út alatt rengeteg próbatételt kellett kiállniuk, az északi boszorkány gondoskodó figyelme mellett, aki különböző kihívásokkal szembesítette őket a tanulási folyamat során, hogy saját bőrükön is megtapasztalják, milyen ereje lehet az egyes eszközöknek, amelyekkel a sikeres próbatételek után felvértezi őket.

Szembenéztek saját történetükkel, amely egész apró gyerekkorban rögzült a szocializáció során, és amivel nem mindig tud még egy mesehős sem száz százalékig azonosulni. De hamar kiderült, hogy nem is kell, mert van gyógyír a problémára, és kellő odafigyeléssel a történet átírható. Így hát a tanítványok lelkesen elemezték saját előadásmódjukat, stílusukat, azonosították történetük szereplőit, felruházták őket tulajdonságokkal, megvizsgálták az útjuk során szembejövő kihívásokat, próbálták feloldani a konfliktusokat, és levonták a megfelelő konklúziót, tanulságokat és üzeneteket. Foglalkoztak azzal, hogyan lehet átértelmezni kreatívan az egyes momentumokat, illetve folytatni kalandokban bővelkedő saját történetüket.

Ezt követően górcső alá vették a gyerekkori, klasszikus meséket. Elmélkedtek arról, mi volt az első/kedvenc meséjük, mit jelent számukra ez a történet, melyik szereplőben milyen tulajdonsággal azonosulnak és miért pont az a nézőpont fontos nekik? Van-e párhuzam a saját történetük és kedvenc meséjük között? Mi az a motívum, amit még sosem vettek észre a történetben? Beszéltek arról, hogy a mesét, mint kreatív megerősítő eszközt hogyan lehet felhasználni, hiszen a tündérvilágban minden lehetséges, még a szegény ember legkisebb fia is megkaphatja a fele királyságot leleményességének köszönhetően.

Vándorútjuk során az újabb mérföldkövet a metaforák jelentették, amelyek plasztikusan és összesűrítve, tömörítve tartalmazzák az információt, ezáltal rövidebben alkalmazhatóak szituációk, történetek interpretálására, mint maguk a mesék, így ezek is nagy segítségükre lehetnek hőseinknek, hogy kreatív szinten transzformálni tudják a racionális elakadásokat akár saját útjukon, akár másokat kísérve.

Hamuban sült pogácsa helyett a fentiek mellé tarisznyájukba került a storyboard és annak felhasználási lehetőségei, amely a hollywood-i filmgyártásból átvett eszközként hatásosan alkalmazható akár saját személyes történetek átalakítására, akár egész vállalatot érintő változásmenedzsment, vagy közös értékek (EVP – employee value proposition) megteremtésére, annak széleskörű elfogadtatására.

Terülj-terülj asztalkám gyanánt gazdagodtak a hős útjának történetével, részletesen megismerkedhettek annak stációival, átrágták az ehhez kapcsolódó különböző kérdéseket és ezekhez kötődően saját élményeket szerezhettek a coaching gyakorlatok során.

A két nap intenzív élményei sok érdekes felismerést, pozitívumot, gondolkodnivalót adtak útravalóul az önálló és egyedi utakhoz. Ahányan voltak, annyiféle elképzeléssel és megközelítéssel érkeztek, de a workshop végén valamennyiük kötődése megváltozott a történetekhez, mesékhez, metaforákhoz. A mesehősök új élményekkel, tapasztalatokkal, ismeretségekkel gazdagodtak, árnyaltabbá vált a kép a saját magukban rejlő bölcsek kövéről, amivel a workshop után valamennyien már másképp fogják főzni kőlevesüket, és jó alkimista módjára színesebben támogatják, kísérik a coachee-k útját az arannyá válás folyamatában.

Itt a mese vége, fuss el véle! Ha a workshop hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna…