Újrakezdés
Egy újév kezdete óhatatlanul elgondolkodtatja az embert. Még akkor is, ha valaki – mint e sorok írója is – az újesztendőt nem a fogadalmak megvalósulása tereként értelmezi. Fogadalmat tenni és megtartani ugyanis bármikor lehet, nem
Egy újév kezdete óhatatlanul elgondolkodtatja az embert. Még akkor is, ha valaki – mint e sorok írója is – az újesztendőt nem a fogadalmak megvalósulása tereként értelmezi. Fogadalmat tenni és megtartani ugyanis bármikor lehet, nem kell hozzá egy újév. Amúgy is az ilyen újévi fogadalmak jelentősen része néhány héten belül kifullad.
Az újév engem inkább az újrakezdésről való gondolkodásra inspirált. Kezdjük először is azzal, hogy sokféle oka lehet annak, hogy újra kell kezdeni, hogy a padlóról fel kell állni. Kornis Mihály így fogalmaz: „Mikor az ember bajban van, (…) nem árt, ha először tisztázod magadban, sorscsapás-e az, ami sújt, vagy csak válságban kerültél? A kettő nem ugyanaz. Sorscsapás az, ami kivédhetetlen, legalábbis te semmit sem tehettél ellene. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. De a krízis az más. Élet-válság az, ha azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk tovább élni úgy, ahogy eddig.”
A kívülállók össze szokták keverni a kettőt, pontosabban nem bíbelődnek a megkülönböztetéssel. Jószándékból vagy rutinból ezt mondják: „Tessék ezt lehetőségként értelmezni, továbblépni és fejlődni!” Ebben sok igazság van. Mindazonáltal aki benne van (sorscsapás érte vagy válságban van), nem tudja feltétlenül így látni, csak talán idővel, bizonyos távlatból. Mindenesetre az ilyen típusú „segítő” mondatok csak azoktól hangzanak hitelesnek, akik már maguk is keresztülmentek hasonlón.
Jó látni és tudni, hogy mindig van esély az újrakezdéshez. A legenda szerint Thomas Edison, miután a háza 1914 decemberében csaknem teljesen leégett, és odaveszett 67 évének munkája, azt mondta: „A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála istennek, tiszta lappal indulhatunk újra!” Pár héttel később sikerült megszerkesztenie az első fonográfot.
Több mindentől függ, hogyan birkózunk meg a minket ért sorscsapással vagy válsággal (mindkét kategória stresszt jelent). Az egyik legfontosabb: a megküzdő stratégiánk. Van, aki negatív választ ad arra is, ha az állását veszíti el (válság), és van, aki pozitív stratégiával reagál arra, ha súlyos baleset miatt tolószékbe kényszerül (sorscsapás). Akik jó hatásfokkal tudják használni a pozitív stratégiát, ők a „túlélők”.
Az egyén egy kulturális közeg része, és ezért fontos megnézni, hogy a mi kultúránk hogyan viszonyul az újrakezdéshez. Babits Mihály 1939-ben a magyar jellemről azt írta, hogy történelmünk nem versenykultúrát, hanem szemlélődő kultúrát alakított ki. Nagyon nehezen alkalmazkodunk az olyan dolgokhoz, mint a verseny, vagy a piac, még a környező országokhoz képest is. Ez azóta sem változott. A társadalom abból a szempontból sem újrakezdésre hangolt, hogy rendkívül merev. – írja a Figyelő tavalyi utolsó számában az erről szóló összefoglaló írás. A magyar újrakezdések legnagyobb csapdája: hagyományosan külső erőkre hagyatkoznánk, oldódjanak meg így a gondjaink. Márpedig – vallják ezt szociálpszichológus és pszichológus szakemberek – az újrakezdés nagy önállóságot, belső motivációt igényel.
A munka világában akár többször is újra kell kezdenünk. Az első munkahelyről nyugdíjba menni mondatból lassan már csak a névelő értelmezhető. Van, aki önszántából és van, aki kényszerből hagyja el az „elefántok” világát. A jó hír: van élet ezen kívül is. Lehet újrakezdeni „bolhaként” is, ha hiszünk magunkban, jól értünk ahhoz, amit csinálunk és ráadásul szeretjük is, amit csinálunk.
A szokásos újév elején elhangzó klisék helyett őszintén kívánom e blog Olvasóinak, hogy legyen erejük és bátorságuk döntéseket meghozni, majd eszerint cselekedni is.