Hol a másik felem?

Bús Tímea eredeti végzettsége közgazdász, korábba 9 évig dolgozott munkaügyi vezetőként. Hogy miként lett öt éve egy Társkereső cég tulajdonosa? Ildikóhoz hasonlóan, őt is saját élménye inspirálta: „Pár évvel ezelőtt én is a társkeresők sorában álltam. Először szórakozóhelyekre jártam, de sikerélménnyel ez időből nem dicsekedhetem, csak szomorú tapasztalatokat gyűjtöttem. Elég gyorsan ki is ábrándultam a szórakozóhelyek adta lehetőségektől. Mivel vezető pozícióban dolgoztam, így a munkahelyemen nem tudtam ismerkedni. A baráti köröm bezárult, nem jöttek új férfiak a társaságba. Új ismerkedés után kutatva felregisztráltam egy online társkereső portálra. Két hétig bírtam, pár férfival találkoztam. Köztük voltak olyanok, akik nem komoly kapcsolatot kerestek, volt barátnőjük. Volt, hogy én írtam egy férfinak, azért választottam, mert 30 évesnek írta magát és nagyon szimpatikus volt a bemutatkozása. Számos levél után kiderült, hogy 52 éves a ’fiatalember’.”

Tímea elhatározása akkor született meg, amikor már két társkereső irodával szerencsét próbált, de a szolgáltatás színvonalával nem volt elégedett.

És hogy mi mindent kell tenni azért, hogy ebben a szakmában sikeresek legyük? Erről így vall: „Irodavezetőként legfontosabb az emberek szeretete és az empátia, a jó emberismeret és az önismeret. Emellett Mentálhigiénés Segítő Szakember és Egészség- és Életvezetési Tanácsadó, Coach vagyok. A fentiek mellett számos tanfolyamon, tréningen vettem részt (önismereti, vezető képzés, kommunikációs tréning, személyiségfejlesztő képzés).”

Tímeát is arra kértük, mesélje a munkája legnehezebb részéről is. „Sok társkereső évek óta halogatja a döntést és mire elér odáig, hogy szervezetten, irányított körülmények között, kulturált formában, egy iroda segítségével keresse meg párját, addigra elfogy a türelme. Az érdeklődő úgy érzi már nincs ideje, türelme felépíteni egy őszinteségen alapuló kapcsolatot az irodával—rögtön eredményt akar, egy-két héten belül randevúkat, párkapcsolatot, holott ez nem megy ilyen gyorsan a való életben sem! Úgy érzem, sokszor nem merjük megadni egy-egy embernek a lehetőséget a bizonyításra- egy fotó, egy –két tulajdonság alapján döntünk. Coach-ként nem tanácsokat adok, sem útmutatást, hanem észrevételeket teszek és kérdésekkel ösztökélem a társkeresőt, melyek nyomán az ügyfél maga ismeri fel élete buktatóit és találja meg a válaszokat, amelyeket saját döntéseként felelősen fog alkalmazni. Ez a módszer hatékonyságának záloga.”

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi Tímea hivatásának legörömtelibb része: „amikor egy kapcsolat lángra lobban vagy egy Duals baba születik. Számos esküvőn, keresztelőn voltam, sőt már tanúnak is meghívtak. Ez nem egy mindennapi szolgáltatás, sokkal több odafigyelést és törődést igényelnek az ügyfelek. És ami e legfontosabb hiszek abban, amit csinálok, nagyon szeretem a munkám. Azt gondolom: Lehetünk sikeresek, lehet jó állásunk vagy vállalkozásunk, lehet autónk, lakásunk, de ha nincs boldog párkapcsolatunk, az életünk más minőségű lesz. Egy idő után ezek az örömök, anyagi javak már nem is lesznek olyan fontosak számunkra. Rájövünk lassan, hogy a család a legszebb dolog! Kell egy biztos érzelmi háttér, egy kiegyensúlyozott párkapcsolat az életünkben, amely erőt ad a mindennapok küzdelméhez, ami megszépít bennünket.”

Út az kézfogóig

Mielőtt Gál Ildikó esküvőszervezéssel kezdett foglalkozni, 11 évig multinacionális nagyvállaltnál dolgozott. Úgy emlékszik vissza, hogy „azt az időszakot rengeteg stressz, frusztráció és az elvégzett munka értelmének keresése jellemezte.” Hogy ehhez képest miben jelent változást jelenlegi hivatása? „Az esküvőszervezésben a kreativitás, a produktív munkavégzés, mások boldogságáért való munkálkodás tölti ki a napokat, így örömteli munka ez, olyan, amelynél jobbat az ember el sem tud képzelni magának. Természetesen itt is sokszor hajnalig kell dolgozni, és bizony vannak stresszes helyzetek is. De az, hogy mindig részese lehetek a pár boldogságának, minden alkalommal maximálisan feltölt energiával.”

Amikor arról kérdeztük, hogy miért választotta ezt a szakmát, így felelt: „örülök a kérdésnek, mert fontosnak tartom, hogy az esküvőszervezés is egy szakma. És ez is azon szakmák közé tartozik, amit nagyrészt tapasztalatból lehet megtanulni. Esküvőszervezővé egy családi esküvő és egy tanfolyam után még nem válik az ember, igen keményen meg kell dolgozni azért, hogy minden olyan kérdésre válaszolni tudjak és minden olyan helyzetet meg tudjak oldani, amire csak gondolhat az ember. Sőt, azokat is, amelyekre nem...”

Ildikó hiszi, hogy egy esküvőszervezőnek nagyon felkészültnek és összeszedettnek kell lennie, ahogy ő fogalmaz ”azoknak az embereknek - akik akár párként, akár vendégként – részt vesznek az esküvőn, ez egy különösen fontos alkalom, úgy kell érezniük, hogy jó kezekben van ez a nap!”

És hogy mi kell még a sikerhez? „Nagyon sok empátia és emberismeret szükségeltetik ehhez a szakmához, enélkül nem lehet olyat alkotni, amire a menyasszony és a vőlegény azt mondja: ez a nap nemcsak olyan volt, amilyet elképzeltünk, hanem annál sokkal jobb és több! És bizony, ha az élet nem olyan lapot oszt, amilyet elképzeltünk és amiért dolgoztunk és az esküvő helyett egy szakítás jön, akkor sincs más választásunk, mint maximálisan a pár mellett állni, hiszen nekik a legnehezebb, az ő életüket kell helyre tenni. Igen, volt már lemondott esküvőnk... De hisszük, hogy az a pár is megtalálja a boldogságot.”

Emellett Ildikót arról is kérdeztük, hogy melyek a szakmája nehéz oldalai: „Bizony néha keményen tárgyalni és alkudni kell a szolgáltatókkal, hogy a pár valóban azt kapja, amit kért és amit elvár. Az esküvő előtti pár nap sem egyszerű, amikor elindul a pánik, főként a menyasszonyok részéről, ilyenkor igenis felveszem a telefont akár este 11-kor is, hiszen ez is a munkám része; még egyszer, de akár századszor is elmondani ugyanazt: minden megvan, minden rendben lesz, és minden épp úgy és épp akkor történik majd, ahogyan és amikor ők szeretnék.”

Részemről Ildikót akkor zártam a szívembe, amikor úgy fogalmazott „Az esküvőszervezői szakma nagyon nehéz, de valóban gyönyörű.„ – arra gondoltam, így beszél valaki, aki igazán hisz a szakmájába. Végül azt kértem, hogy a mai nap örömére meséljen Nektek egy történetet, amely szépen zárult: „Érdekes kérés... nálunk minden történet szépen zárul! De tényleg, minden esküvő valamiért emlékezetes maradt, mindegyikben volt valami nagyon szép és igazán különleges. Vagy ha a nagyon igényes és maximalista örömapa jött oda éjjel kettőkor gratulálni, hogy mennyire rendben ment minden. Vagy amikor a költségvetésbe már nem fért bele a kívánságlámpás, de a menyasszony nagy álma volt, így meglepetésként mi magunk vettük meg nekik és engedtük fel a koszorúslányokkal. Vagy amikor egy esküvőn éjfél felé egy kamasz jött oda és mondta, hogy ő nagyon sok lagzin volt már, de mindenhol unatkozott, itt viszont ’tök jó, mert mindig történt valami!’ Ezt másképp nem lehet csinálni, csak ha teljes szívvel vesz részt benne az ember!”

Egy igazi szerelmes történet

Tímea a beszélgetés zárásaként osztotta meg velünk az alábbi történetet és most fény derül rá, hogy a HR-esek is szentimentálisak és romantikusak. Így a Bálint nap örömére, most Éva és Zsolt történetével zárjuk írásunkat:

„Minden 2007 decemberében kezdődött, hajadonságom 31. esztendejében... túl már egy pár magánéleti pofonon, sikeres szakmai pályafutással, 2 év egyedüllét után, megannyi önfejlesztő könyvet elolvasva és abból okulva, találkoztam Tímeával. Tímea hitte, tudta biztosan, hogy én Őt, Ő pedig engem keres... és én hittem neki. Kapaszkodtam minden mondatába, biztatott, erőt adott, fogta a kezem. A fotó alapján csak vajmi keveset lehetett sejteni a nagy „Ő"- ről, de a fénykép úgysem mérvadó, mint tudjuk ugye... Fényképcsere, telefonszámcsere, majd jött a hívás. Izgultam. Nagyon. Tetszett a hangja, nekem meg be se állt a szám.

Aztán az egyik reggelen megkaptam közelgő születésnapom ajándékát. Egy párizsi utat. Egyszer régen volt egy álmom. Az, hogy Párizsban vagyok a vőlegényemmel. Egy szálloda legfelső szintjén táncolunk az erkélyen, háttérben a város monoton zúgása hallatszik. Csendben szól a zene, mi táncolunk egy-egy pohár pezsgővel a kezünkben. Elegánsak vagyunk. Ő szmokingot visel, én hosszú estélyi ruhát, a hajam fel van tűzve. Ez az álom aztán még sokszor visszatért. És én erről én meséltem neki. Csak úgy...  És Ő valóra váltotta. Egy kis kiegészítéssel. Egy eljegyzési gyűrűvel. Viszlát Párizs! Még találkozunk!”

Szép napot, Jammy