Beilleszkedési problémák tartós munkanélküliség után

Az álláskeresés és toborzás kapcsán sokszor kerül elő a személyiség, hozzáállás kérdése. Sajnos nemcsak a munkához való hozzáállást nézik egyes munkáltatók… Sok HR-est, kiválasztót tömörítő közösségben gyakran hangoz

Az álláskeresés és toborzás kapcsán sokszor kerül elő a személyiség, hozzáállás kérdése. Sajnos nemcsak a munkához való hozzáállást nézik egyes munkáltatók… Sok HR-est, kiválasztót tömörítő közösségben gyakran hangoztatom, hogy értem, amikor egy pozitív, nyitott, lelkes személyiséget keresnek, de egy évek óta állást kereső ember nem ilyen lesz. Anyagi helyzetében megroppant, ebből következően jó eséllyel családi helyzetében sem harmonikus ember lehet tökéletes munkavállaló, de az állásinterjún mégsem egy közlékeny, sziporkázó embert fog látni. Erre persze sokan csak úgy tudnak válaszolni, hogy „de akkor is legyen olyan”… És akkor még jönnek a kifogások, hogy nehezen fog beilleszkedni, „visszaszokni” a munkába.

Álláskeresőként tehát megintcsak nekünk kell alkalmazkodni a helyzethez és marad a legegyszerűbb út, az őszinteség. Hogy ne várják el tőled a röpdöső lelkesedést, írd le a valós helyzetet. Kaptam már én is olyan motivációs levelet, amiben az volt, hogy „kérem, segítsenek”, sajnos cégszinten nem tudtunk, mert a hölgy nyelvtudás nem volt elegendő a feladathoz. Jobangelként segítettem, lényeg, hogy ha nem is ott, de máshol végre lett állása – hosszú sikertelenség után. Mégiscsak célbaért a segítségkérés, ha nem is úgy, ahogy elsőre tervezte. Sosem tudhatod, honnan jön a segítség, ezért mindent, ami lehetőségnek látszik, meg kell ragadni. Ami engem megfogott benne, az az őszintesége volt: nem jött az álláspályázatában a csapatjátékos és a többi lózunggal, leírta, hogy ilyen munkát keres, mert eddig itt és itt így meg úgy csinálta, ezért úgy érzi, el tudná végezni, bajban van, segítsünk, mellékeli önéletrajzát.

Ez a taktika – ami jóértelemben minősül taktikának – működik, annak ellenére is, hogy egy-egy beszélgetésben a kiválasztók (akik nem feltétlenül HR-esek) a szakmai álarc és a kemény, racionális gazdasági döntéseket hozó ember álcájában jönnek a „de akkor is legyen olyan” szöveggel. Ők is emberek, nagyrészük képes átgondolni, hogy hasonló helyzetben ő mennyire lenne pozitív, nyitott, barátságos személyiség egy állásinterjún.

Ha így lett állása a régóta keresőnek, azt hisszük, mindenki boldog. A kiválasztó elégedett, megvolt a napi jócselekedet, az álláskereső boldog, véget ért a kálváriája. De további gondok fognak felmerülni, ami miatt időnként a próbaidőben lesz vége a munkaviszonynak – pokoli lelki károkat okozva ezzel az amúgy is rossz állapotban lévő embernek, és csalódást, bizalmatlanságot okozva a jótékonykodó kiválasztónak. Tehát, ezekre is fel kell készülnie, mindkét félnek!

1. Be kell látni, hogy most ez van, ezért fizetnek, de ez nem egy életre szól. Talán az állás, a munkahely maga nem az ideális, valami nem stimmel vele, de jobb, mint a semmi. Rossz környék, esetleg alacsonyabb fizetés (több, mint a 0 Ft? Na ugye.), rossz hangulat, vagy csak a te rossz, feszengő hangulatod árnyékolja be az örömöt, hogy végre van állásod. Ezt lelkileg fel kell tudni dolgozni, el kell tudni fogadni – mellette életben tartani a tudatot: lesz még jobb is. Tehát, folyamatosan dolgozni egy jobb állásért, de igenis teljes odaadással és lelkiismeretesen el kell végezni ezt a munkát is. Lesz majd jobb, ez csak egy lépés a jobb felé. Ha van olyan családtagod, barátod, akivel tudsz erről sokat beszélgetni, tedd meg. Magadban őrlődve a problémán nem fogsz jobb állást találni, talán még ezt a „valamilyet” sem tudod megtartani. Ami majdnem egyenlő lenne a katasztrófával.
2. Érthető, ha az anyagi problémák kihatnak a munkahelyi viselkedésedre: nem mész le közös ebédre a munkatársakkal az irodaház ebédlőjébe, nem mész el a közös sörözésre, mert nem futja rá. Ez érthető, ha elmondod nekik, ők is érteni fogják. (Vagy nem, de legyen ez az ő bajuk.) Talán a kolléga épp lazacsalátát eszik a közös étkezőben, amikor te májkrémes kenyeret. Ne feszengj ezen, pont azért dolgozol, hogy jobb legyen. Ha ezeket tisztázod a kollégákkal, el is intézted, hogy nem búbánatos, barátságtalan embernek fognak tartani, nem kezdik el találgatni, miért nem veszel részt a közös lazításban, hanem értik az okát. Volt már segítettem, akinek ilyesmit vágtak a fejéhez: hogy nem akar beilleszkedni, hogy nem barátkozik. Sok problémát elkerülhetett volna, ha megmondja az igazat: erre most nem futja.

Tehát, aki nehéz helyzetben van, őszintén álljon hozzá az álláskereséshez, és magához is: ne áltasd magad azzal, hogy többéves álláskeresés után egyszercsak csoda történik. Nem fog, vagy nem úgy, ahogy várod. Másféle segítség érkezik, másféle lehetőség.