Munkaerőhiány. Hogy is van ez?

A munkaerőhiány is relatív, sőt, néha a munkáltatók által tudattalanul, mégis mesterségesen gerjesztett dolog.

Most minden erről szól: hogy munkaerőhiány van. És közben látom a sok munkanélkülit, akik ezt nagyon nem így látják – megértem őket. Mert a munkaerőhiány is relatív, sőt, néha a munkáltatók által tudattalanul, mégis mesterségesen gerjesztett dolog (ezzel persze nem cáfolom, hogy a probléma valós is lehet egyes helyzetekben).

Van, ahol tényleg nagy a munkaerőkereslet, és alig van kínálat. Mert a képzett, nyelveket beszélő fiatalok, középkorúak valóban elvándoroltak olyan országokba, ahol a jövőjüket biztosabbnak látták. Őket aztán kereshetik itthon égre-földre a munkáltatók. Egy-két esélyük maradt csak: „megfogni” a végzősöket egy jó ajánlattal, majd képezni az embert a saját igényeik szerint. Emellett körülnézhetnek az ötvenes éveikben járó, tapasztalt emberek között. Az nem lesz megoldás, hogy a munkáltatók azon sajnálkoznak, hogy az "öregek" tudása elavult, és nem naprakész a főiskolákról, egyetemekről kikerülő ifjoncok tudása… Fontos lenne lobbizni azért, hogy az oktatás más legyen, de a munkaerőpiacon ez majd hosszútávon segít. Addig marad a képzés - igen, az ötvenesek is szívesen tanulnak. És igen, az pénzbe kerül, pláne, hogy a már magas bérrel jól megfizetett embert kell jópénzért képezni. Igen, kockázatos, mert esetleg a kiképzett munkavállaló elmegy másik céghez, viszi a tudását. A klasszikus vicc szerint mégis érdemes átgondolni azt is kedves munkáltató, hogy akkor mit csinálsz, ha nem képzed a munkavállalódat, és nálad marad…

Van, ahol égre-földre keresik a munkavállalót, nem is baj, ha nem elég képzett, majd ők kiképzik. Jól hangzik. Milyen béreket is kínálnak ők? (tipikusan vendéglátás, kiskereskedelem) Igen, egy időben tele volt a sajtó azzal, hogy mennyit emelkedtek a bérek. Így már majdnem eléri a nettó értéke az utolsó számított létminimum kétszeresét, ami azért még nem a túlfizetettség státuszát hordozza (utoljára, amikor még volt rá hivatalos számítás talán 2 éve, nettó ~88 ezer forint volt a létminimum).

Jellemzően munkaerőhiányt kiáltanak, amikor azért nem találnak munkaerőt, mert irreális követelményeket támasztanak egy-egy álláshoz. Pl. volt OKJ-s idősgondozói végzettségű ügyfelem, akit nem vettek fel állami szociális otthonokban, mert nekik érettségizett ember kell…És munkaerőhiány van az ápolás területén. Mintha nem lenne mindegy, tudja-e mikor volt a mohácsi csata, ha egyébként két évig azt tanulta, hogyan kell beteg, idős embereket gondozni. Ugyanez irodista körökben, ahol gyakorlatilag betanított adminisztrációnak tekinthető munkára diplomást keresnek. Ezeknek a munkáltatóknak azért van problémájuk a munkaerőhiányból, mert kifejezetten megcsinálták maguknak a problémát. Értem, hogy pár éve még sorban álltak a szerencsétlenül járt diplomások azért, akármilyen munkájuk legyen, legalább irodában. Elmúlt ez a világ.

És akkor jön a harmadik probléma: nem elég, hogy újakat alig találnak, de még a meglévők is lelépnek. A munkaerő megtartása kezdi külön szakmává kinőni magát a HR-en belül. Employer branding, employee retention, lojalitás növelése, fluktuáció elemzése, kilépési interjúk stb. De mindez mit sem ér, ha nincs mellé rendes juttatási csomag.

Ezekben az esetekben az látszik, hogy a megoldás abban van, ha a munkáltató fektet be pénzt, időt, energiát a munkavállaló képzésébe, bérezésébe, megtartásába, és a valós alapokra helyezi az elvárásait. Vannak még olyan megoldások, amik a munkáltatóknak fájó pontok lehetnek, ha ragaszkodnak a XIX. századi elveikhez a XXI. században. Például sok munkavállaló lojálisabb lenne, ha jól érezné magát a munkahelyén. A home office, a távmunka lehetősége, a részmunkaidő, a rugalmas szabadság, rendezett munkakörnyezet, kisebb stressz, kisebb nyomás, a bullying, mobbing ellenes fellépések mind-mind segíthetnek azon, hogy a munkavállaló ne nézzen más munkahely után.