Nem szívesen mondok fel, de... lélek és álláskeresés
Értékesítői aranyszabály, hogy azt adjuk el, ami "raktáron van". A személyiséged valamilyen, ehhez passzoló állást kell találnunk. Ez pedig tudatossággal megy: amikor "félretesszük a lelkünket", és tesszük azokat a gyakorlati lépéseket, amik majd előrevisznek. Legyen ez napi 1-2 óra.
Amikor bejelentkezett hozzám, akkor még csak azt akarta tőlem megtudni, hogy mennyi esélye van másik állást találni. Mert már aktuális lenne váltani, de... ... mentegeti a döntését a találkozónk alkalmával is - pedig nekem pont nem kell. Én pontosan értem az álláskeresések motivációit. Úgyhogy magának dédelgeti a bizonytalanságát: hogy sok év után arra készül, hogy otthagyja, cserbenhagyja a szeretett kollégákat, a helyes kis irodát, a megszokott főnököt. De hát biztos megértik majd... Mintha azt várná tőlem, hogy lebeszéljem az álláskeresésről.
Lelkiismeretfurdalás? Ugyanmár...
Hallgatom egy darabig, majd leállítom. Állást keresni nem bűn. [fblike] Nem jól érezni magát egy állásban nem bűn. De mások sokkal rosszabb helyzetben vannak, és ő meg itt elégedetlenkedik. Igen, a te rossz állásod másnak álomállás lehet, de ezzel pont nincs dolgod. Neked nem ez az álomállás. De neki már most lelkiismeretfurdalása van, lovallja magát bele még inkább. Na, most van elegem, ha csak képletesen is. Rávilágítok: az ott nem a lelkiismerete, hanem az egója. Benne volt valamiben sokáig, az egójának jólesett, hogy ezt milyen hősiesen hosszúra húzta, hát mindenki csodálta érte mindig is. De már unalmas, belesavanyodott, nem jó, stresszes lett, ez már nem az, amit szeretett, amire leszerződött, amibe fiatalon belevágott. Más már az értékrendje, mint 20 éve, ami teljesen rendben van. És valahol mélyen már tudja, hogy ez a hosszúra nyújtás rossz cél volt. Nem kitartás ez, inkább csak félelem a változástól, és/vagy lustaság, ami kényelmetlennek láttatta az álláskeresést. A lelkiismeretfurdalás mögé bújni elegáns: lelkiismeretesnek láttatni magát maga előtt még mindig kényelmesebb, mint belátni, hogy amiért sokat küzdött, az nem lett jó, fel kell adni. Oké, hívjuk elengedésnek, az menőbb is, de persze a feladást jelenti - amivel nincs is semmi gond, bölcs dolog feladni a gyötrelmeket.
A huszonévnyi lojalitás ára
Miután lefutottuk ezeket a köröket, elkezdődhet a valódi álláskeresési munka. A valós célok megtalálása, a lehetőségek megkeresése, olyan CV megírása, ami ezeket szolgálja. És megint jön a lelkiismeretével, pedig megint csak rájött menet közben: az elmúlt 20 évben szakmailag annyit fejlődött, amennyit a munkahelye engedte illetve amennyit a munkahelye megkövetelt. Valójában lehet, hogy egy szakmai temetőben van. A szeretett munkahely valójában ártott neki - nem véletlenül jött elő az érzés nála, hogy nem is olyan jó ez. Ezek azok a lelki gyötrelmek, amikről azt tanítom, hogy tegye félre. Már mindegy, hiba volt-e vagy sem, most azon kell dolgozni, hogy jobb legyen. Mindegy mi miért történt, biztos megvan a "bűnös", de abból nem lesz állás, ha megtaláljuk. Legyen akcióterve inkább a helyzet megoldására. De mi lesz az otthagyottakkal? - kérdezi tétován, keresve még egy okot, miért is ne kezdje el a saját szakmai életét rendbetenni. Nem akarok csalódást okozni neki, de el kell hinnie nekem: jól meglesznek nélküle. Ez sem tesz jót az egójának, de akkor is ez a realitás. A cégek, a kollégák nem szoktak túl sokáig szomorkodni egy kilépett munkatársuk miatt - leginkább bosszankodnak, amikor megkapják a távozó feladatait, mert nem vesznek fel a helyére mást. Vagy, ha fontos nekik a távozó kolléga, néha még örülnek is: jobb helyre került, boldogabb. És követni akarják. Ez már a cég baja, nekünk nincs dolgunk vele.
Személyiségfejlődés?
Persze, a lelki működést nem lehet kikapcsolni, nem is szabad, mert az elfojtás is komoly károkat okozhat, a félelmekkel pedig szembe kell nézni, hogy kezelni tudjuk legalább kockázat szintjén őket. Van, aki traumaként éli meg a felismerést: rossz helyen van, csalódott magában, a cégben, a főnökében stb. Ebből én nem tudom kihozni, ehhez pszichológus kell, amiben én támogatni tudom, az a gyakorlati lehetőségek megmutatása. Ha látja, mit kell tennie egy másik állásért, és hogy azok a lépések egyszerűen meg is tehetők, máris felcsillan a remény. Onnantól az én dolgom arról gondoskodni, hogy ne legyen hamis a reménye - reális, ésszerű tervei, céljai legyenek.
Van, aki olyan sokat foglalkozik a lelki gyötrelmeivel, hogy nem marad energiája az álláskeresésre. Dolgozni is kell, lelkileg tartania is kell magát, meg még állást is keresni. Ez már sok(k)! És akkor a lista végén az álláskeresés van, az marad el. Akkor még foglalkozik kicsit a lelkével, bevásárol önsegítő könyvekből, befizet egy csomó guru előadására, csinál száznyi netes önismereti tesztet, de csak nem lesz jobban. Mert már ő is tudja: a változtatás a megoldás. Egy remek cikk taglalja itt, hogy a spiritualizmus bizony lehet a nárcizmus egyik "tünete". A spirituális tanok gyakorlói elkezdenek magukra felsőbbrendűként gondolni - ez pedig nem fér össze a sikertelen álláskereséssel, azaz megint sérül az ego. Ilyenkor jönnek a Facebookra tett dacos kiírások a munkahely mezőbe, hogy "nem érdemelnek meg engem". Nyilván ezzel a hozzáállással nem lesz új állás...
A szakemberrel végzett pszichoterápia lehet valós segítség, de a terápiával álláskeresési szempontból az a legnagyobb baj, hogy visszamenőleg akarja megjavítani a dolgokat. Pedig, mint írtam feljebb, egyáltalán nem fontos "ki a hibás", "miért történt", ami történt, az álláskeresés sikere szempontjából. Divatos fogalom lett a reziliencia, ennek kialakítása lehet pszichoterápiás cél akár - de ezt az adott szakemberrel kell átbeszélni.
Tudni kell emellett, hogy a sikeres álláskereséshez nem személyiségfejlődés, meg "lélektudatosság" kell, hanem racionalitás. Már csak azért sem, mert értékesítői aranyszabály, hogy azt adjuk el, ami "raktáron van". A személyiséged valamilyen, ehhez passzoló állást kell találnunk. Ez pedig tudatossággal megy: amikor "félretesszük a lelkünket", és tesszük azokat a gyakorlati lépéseket, amik majd előrevisznek. Legyen ez napi 1-2 óra, amikor a hideg-rideg lépéseket teszünk az új állásért. Legyen ez is egy napi rutin.
Az eredmény jelentkezni fog hamarosan, állásinterjúk és a végén egy állásajánlat képében. Akkor újra előjön a lelkiismeret kérdése, sőt olyat is láttam már, aki félévnyi álláskeresés után az új munkaszerződést mégsem merte aláírni végül. Aztán leépítették... Sok tanulsága van az efféle történeteknek, részemről a legfontosabbak:
1. Amikor hoztál egy döntést az állásváltásról, azt vidd végig. Legyen szilárd az elhatározásod.
2. A kockázatokat a lehető legkisebbre kell csökkenteni egy állásváltáskor, de tudni kell, hogy a kockázat nem lesz nulla sosem. Ez nem jelenti azt, hogy nem racionális döntés az állásváltás.
3. Csináld! Nem elég álmodozni, meg beszélni, gondolkodni róla.
# # # Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!
Egyetértesz? Vitakoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!
Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vezetőként nézd meg a vezetői portfólióban rejlő lehetőségeket!
További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!
# # #