Meghálálja magát, ha törődünk a munkavállalókkal – Így segítenek a munkáltatói támogató programok

Jó hatással van a fluktuációra és még az elkötelezettséget is növeli: egy munkáltatói támogató program, mint például a Jobsgarden EAP (Employee Assistance Program) szolgáltatása, képes erre. Támaszra mindenkinek szüksége lehet, ez a támasz pedig – itthon talán kicsit szokatlanabb módon – érkezhet akár a munkáltatótól is. Teljes titokban, száz százalékig támogató szándékkal.
Válás, betegség, depresszió, pénzügyi gondok, jogi problémák – mindenkinek az életében akadnak nehezebb időszakok. Mondhatnánk, hogy mindez magánügy, de egyvalamivel felesleges lenne vitatkozni: lelki problémáink általában hatással vannak a munkahelyi teljesítményünkre is. Épp ezért emberi és üzleti szempontból is fontos, hogy a munkáltatók kezében legyen valamilyen eszköz, amellyel segíthetnek a kollégáikon. Erre talált megoldást a Jobsgarden, amikor egy ausztrál partnerük programjának mintájára kialakította saját munkáltatói támogató szolgáltatását.
Ideje tenni a mentális jól-létünkért
„Sose volt olyan rossz az emberek mentális egészsége, mint az elmúlt időszakban. Annyi bizonytalansággal kellett megküzdeni mind a munka, mind a magánélet terén, hogy időszerű volt elgondolkodni rajta, hogyan támogathatók a munkavállalók a problémáik feldolgozásában” – mondta Paulovics Éva a Jobsgarden ügyvezető igazgatója.
A Simon&Mayer divíziónál e célból létrehozott EAP program széles skálán nyújt segítséget. Ma már számos cég veszi igénybe KKV-tól kezdve a multikig, és egyaránt jók a tapasztalataik. Legyen szó mentális, pénzügyi, jogi vagy egészségügyi problémáról, a partnercégek munkavállalóinak lehetőségük van egyéni konzultációkra, de részt vehetnek workshopokon is. Mindezt ráadásul anonim módon, teljes titoktartás mellett tehetik bármilyen elakadásról is legyen szó az életükben.
Csökken a fluktuáció, nő a munkakedv
Éva kiemelte, hogy a munkáltatói támogató program keretei rugalmasak, minden esetben igyekeznek azokat az adott cég igényeihez igazítani. A szolgáltatás sikeres: a munkavállalóknak nincs más dolguk, mint telefonálni és az ügyintéző már rögtön irányítja is őket a megfelelő szakemberhez, akivel elkezdhetik a közös munkát. „Azt tudni kell, hogy a cégek nem azt vállalják, hogy állják a kolléga évekig tartó terápiáját. 3-5 alkalomról van szó, amelynek során a munkavállaló a problémájától függően konzultálhat egy coach-csal, pszichológussal, dietetikussal, esetleg pénzügyi- vagy jogi tanácsadóval, és így elindulhat a megoldáshoz vezető úton” – hívta fel rá a figyelmet Éva.
A tapasztalatok alapján a munkáltatói támogató programok nagy segítséget jelentenek a vezetőknek is, hiszen lehet valaki bármilyen jó főnök, nem biztos, hogy minden problémához van kulcsa. A cégek ráadásul nem csak emberi, hanem üzleti értelemben is profitálhatak a szolgáltatásból. A használóik körében ugyanis megnőtt a munkavállalói elkötelezettség, jobb lett az elvégzett munka minősége, csökkent a fluktuáció, és erősödött az employer branding is.