Zárás előtti kalandom a boltban – tanulság recruitereknek

Mi köze egy boltzárás előtti sör- és mogyoróvásárlásnak a toborzás sikeréhez? Egy decemberi, vasárnap esti élmény ihletett erre a posztra. Van egy rossz szokásom. Nem vagyok előrelátó vásárló. Időnként megesik, hogy egy e

Mi köze egy boltzárás előtti sör- és mogyoróvásárlásnak a toborzás sikeréhez? Egy decemberi, vasárnap esti élmény ihletett erre a posztra.

Van egy rossz szokásom. Nem vagyok előrelátó vásárló. Időnként megesik, hogy egy esti otthoni film- sportesemény nézése vagy olvasás előtt veszem észre, hogy üres a spájz: nincs se mogyoró, se sör, se kifli. Így történt ez az egyik december eleji vasárnap estén. 21 óra 40 percet mutatott az óra. “Na, akkor még elcsípem a 22.00-kor záró helyi Spart” - gondoltam magamban, mely gyalog 5 perc alatt elérhető óbudai lakásomból. Kabátot, cipőt vettem és 21.45-kor már a bejáratnál találtam magam.

Beérve udvariasan köszöntem a kasszás hölgynek, és jött is az első meglepetés. A fiatal hölgy jelezte, hogy csak akkor kezdjem el a vásárlást, ha azt 5 percen belül be tudom fejezni. A nem túl udvarias antré ellenére továbbmentem, elvégre 3-4 cikket célirányosan ennél gyorsabban is megvesz az ember.
Odaérek a péksüteményes sarokhoz, egy ládában még látok kifliket egy kupacban. A szemközti csemegepult mögött álló kolléganő azonban odaszól, “azokat már selejtnek leszámoltuk, ne vegyen belőle”. Kissé értetlenül veszem tudomásul, hogy 13 perccel a zárás előtt nincs megvásárolható péksütemény.
Gyors irányváltással veszem az irányt a ropogtatni valók felé. A padló frissen felmosva, kitérő út nincsen, így magamat kissé kényelmetlenül érezve lépdelek tovább. A mogyoró és a sör megvan, már csak a fizetés van hátra.
Az érkezéskor a vásárlás gyorsaságára figyelmeztető kasszás hölgy unottan, szemkontaktus nélkül húzza le a cikkeket. Már nyújtom is az 5 ezresemet, mikor közli, már csak bankkártyával fizethetek. Szerencsére a zsebemben lapul a plasztik.
Ezzel véget is ér ez a kellemetlen akadályverseny. Pedig én csak pénzt akartam költeni egy szolgáltatónál. Nem töltöttem 5 percnél többet a boltban, és kilépésemkor még legalább 8 perc volt a hivatalos záróráig.

Hogy miért írtam le ezt a történetet? A munkaerő-felvétel is tud hasonlóan kínos lenni egy álláskereső számára akkor, ha a toborzó – a példában a kasszás / a boltos – is így viszonyul a betérő ügyfélhez, azaz az álláskeresőhöz.
Például nem jön válasz a beadott pályázatra, a recepciós az állásinterjúra érkezőről semmit sem tud, egy sötét, levegőtlen tárgyalóba kísérik, az interjúztató megvárakoztatja őt, a beszélgetésen oda nem illőket kérdez, nem tud válaszolni az állással kapcsolatos konkrétumokra, nincs szemkontaktus, se mosoly, inkább kihallgatás jellegű a kommunikáció, elköszönés után pedig nem közlik az eredményt.

Az utóbbi időben egyre több szó esik – helyesen – az ügyfél- / felhasználói / jelöltélményről, és elégedettségről. Ha Te toborzóként is sok bosszantó jelet látsz vásárlásaid alatt, érdemes azt is megvizsgálni, hogy a saját portán miként is néz ki a felhasználói élmény.

Én ezután az akadályverseny után elhatároztam, hogy inkább fizetek pár száz forinttal többet az árucikkekért és választom a Spar melletti éjjel-nappalit. Ahol mosolyognak, nem sürgetnek, van áru, kellemes háttérzene szól és bármivel fizethetek…