Periklész, a prehistorikus
A kiválasztásról, másképpen
Kilencvenegyezer-ötszázhatvanhárom nyolcadikos felvételizett az idén. Béna helyzetben, felfokozott stresszben. Maszkban szuszogva, fertőtlenítőtől szagló kézzel.
A felvételi felmenő rendszere miatt az első szűrő az írásbeli és a hozott pontszám: aki azokban nem ugrik meg egy szintet, azt be se hívják szóbelire. (Már persze, ahol az idén tartottak szóbelit egyáltalán.)
Az iskoláknak a végső pontszám kialakításánál azonban van mozgásterük súlyozni a részpontszámokat. A jobb iskolákban a hozott pontok például alig számítanak az össz-pontszámban. Mert a jobb iskolák nem kíváncsiak arra, hogy az ilyen-olyan általánosban Mária néni kinek mire adott ötöst. Nem az számít, mennyire penge egy amúgy közepesen dilettáns módon összerakott tudás-tesztben, extrém stressz alatt a kiskamasz. (Bár tudjuk, hogy versenyhelyzetben jól teljesíteni: fontos részképesség. De elég csekély rész.)
A jó iskola el meri dönteni, hogy neki ki lesz a jó. Mert ott van kurázsi.
Szülőként azt láttam, hogy minél gyengébb egy iskola, annál inkább görcsöl azon, hogy tételes tananyagot kérdezzen a felvételin. Mintha bármit is számítana a jövőbeli teljesítményben, hogy pontosan emlékszik-e a gyerek Periklészre, akiről ötödikben tanult, vagyis valamikor a prehistorikus időkben, amikor a TikTok és mom-jeans még nem is létezett, és ő maga harminc centivel alacsonyabb és húsz kilóval kevesebb volt, nem izzadt a lába és nem használt szőrtelenítőt se. Periklész ezt bizony bukta. Igaz, a kamasz eközben elkezdett Freudot és feministákat olvasni, verset írni és zöld öves jitsu-s lett. Valamit valamiért. Ezek fontos értékválasztások.
És így megy ez később minden kiválasztásban: mert a rendkívüliséget firtatni kevesen merik.
A középszer a középszert keresi. Meg is rémülne, ha igazi tehetségbe botlana. Azokkal csak a baj van.
Ezért már az elején, az önéletrajz-körben kiesik a rostán az, aki nem hozza elég jól a kulcsszavakat vagy tudja nem elég meggyőzően igazolni (lásd még: „demonstrated history”), hogy egy másik cégnél már kellőképp betörték, mint a vadlovat.
Jól is van tehát így ez a középiskolai felvételi rendszer. Hiszen nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.
És az élet ilyen, legalábbis középszer-szinten.
És mert könnyen lehet, hogy a sorsokról majd azok döntenek, akik emlékeztek Periklészre.
A szerzőről: Mihalik Judit
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, köszönettel