Nézz a szemembe, megmondom ki vagyok!
Témám most a testbeszéd, avagy az árulkodó jelek, melyek a nonverbális kommunikáció gyűjtőfogalma alá taroznak. Ez a téma számos pszichológust, szociológust, az emberi viselkedést megérteni vágyó írót megihletett már. Olvastam m
Témám most a testbeszéd, avagy az árulkodó jelek, melyek a nonverbális kommunikáció gyűjtőfogalma alá taroznak. Ez a téma számos pszichológust, szociológust, az emberi viselkedést megérteni vágyó írót megihletett már. Olvastam már érdekfeszítő, megfontolandó elmélkedéseket, de annál több mosolyt fakasztó, téves állítást. Ahogy minden egyéb viselkedés elemzéssel, így a testbeszéd megfejtésével is érdemes megfontoltan bánni. Ugyanis, ha fél információkat, vagy fontos együttjárásokat nem ismertetünk az olvasóval, úgy az hajlamos lesz téves értelmezésekkel járni- kelni a világban, amivel önmagát és környezetét is alaposan megtéveszti majd!
Jöjjenek a mosolyt fakasztók! Zárkózottnak tartjuk-e magunkat amikor karba tett kézzel vagy keresztbe tett lábbal ülünk bárhol? Szoknyát viselve egy jó hangulatú baráti összejövetelen, valljuk be javallott keresztbe tett lábbal ücsörögni…(és személy szerint kényelmesnek tartom)
Másik gyakran előforduló téves következtetés: „Hátradőlt, nem is érdekli a téma!” Gondoljuk csak el, amikor 45 perces feszültségben eltöltött állásinterjú után, a megizzasztott delikvens hátradől, amikor végre átveszi a szót a HR tanácsadó és elkezd beszélni a cégről vagy a kiválasztás folyamatáról! Az vesse rám az első követ, aki ilyenkor nem dől hátra egy sóhaj társaságában, remélve, hogy talán már vége, talán meggyőztem, talán mindent elmondtam, amit szerettem volna… Persze a rutinos pályázó, aki már kiművelte magát, tudatosan figyel ezen jelek magában tartására, pusztán arra próbálok rávilágítani, hogy adott viselkedésnek többféle vetülete is megfontolandó, így a delikvens nem leírandó.
Érdemes megfigyelni azt a fajta emberi mechanizmust, amikor embertársunkat igyekszünk hazugságon csípni csupán, mert reakció ideje hosszabb volt egy provokatív kérdésre, vagy épp nem nézett az interjúztató szemébe, esetleg még balra, felfelé is irányította szembogarát. Ismét csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy pályázó számára az interjú helyezet megfelelni akarással, teljesítménykényszerrel, stresszel jár.
Így hát a FESZÜLTSÉG minden jelét láthatjuk rajtuk nyílván egyénenként változó mértékben, ilyenek például:
- A hangszín magasabb
- A test és az arc merevebb lesz, mozdulatlan
- A légzés mélyebb vagy szaporább
- A vállak felhúzódnak, a karokat testhez szorítja
- A homlok kicsit összeráncolódik főként a két szem közti részen.
- A szemkontaktus megszakad.
- A szívfrekvencia nő
Tehát ezek a jelek a feszültségre utalnak, nem pedig a hazugságra. Természetesen nem kizárt, hogy a feszültséget a hazugság okozza, de egy interjú esetében magától értetődő a feszültség, mint egyértelmű velejárója ennek a „vizsgahelyzetnek”. Hiszen jövőnkről, életünk következő szakaszáról születik ott döntés, célunk van velem, melyet szeretnénk elérni, erősíti énképünket, pozitív avagy negatív megerősítést kap önértékelésünk általa. érthető talán miért is lett a HR tanácsadás külön szakma, miért is fontos, hogy szakemberek hozzák meg ezeket a döntéseket.
Ne feledjük azt sem, hogy időnként mindenki füllent kicsiket, főleg ha azzal jót tesz. Például egy embertársunk énképe számára küldünk pozitív visszajelezést: "Sokkal vékonyabbnak nézel ki az új ruhádban!". Néha elkerülni igyekszünk egy nem kívánatos helyzetet: "Nem tudok elmenni veled moziba, mert sokáig dolgozom ma". Gyakran élünk túlzásokkal, csak hogy fontosabbnak tűnjünk: ”Kizárólag rajtam múlt, hogy ez az üzlet megköttessen". Érdekes különbség megnézni, hogy mi indukálja gyakrabban a hazugságot nők és férfiak esetében. A nőknél az ok inkább az, hogy ettől mások jobban érezzék magukat. A férfiaknál sokkal inkább az, hogy ők maguk érezzék jobban magukat.
Mindezekkel igyekeztem arra rámutatni, hogy következtetéseink legjavát saját kognitív sémáink alakítják, csupán kis százalékát teszik az objektív információk a másikról. Óvakodjunk tehát ítéleteink, értékeléseink megalkotásakor saját előítéleteinket, sztereotípiáinkat, feltételezéseinket belevetíteni a véleményalkotásba a totális objektivitás igénye nélkül.
