Mi a bajom a Czeczeli-jelenséggel?

Tudjátok, ő az a korábbi topmenedzser, aki árufeltöltőként dolgozik egy kiskereskedelmi multi tejosztályán.

Bevallom őszintén, hogy a Portfolio május 23-i HR-konferenciájáig nem hallottam Czeczeli Tamásról. Valahogy elkerülte a figyelmemet, pedig olvasóim közül biztosan sokan találkoztak vele az interneten vagy a tévében. Sztoriját az Index mutatta be először egy videóban (ezt eddig 700 ezren látták), aztán  foglalkozott vele az RTL Klubtól az ATV-ig szinte minden mainstream sajtótermék.

Én Czeczeli Tamást azon a HR konferencián az emelvényre lépve láttam először. Fél órás előadása közben ingáztam a nagyon tetszik-nagyon nem tetszik skálán jobbra-balra.

- Tetszett, hogy nem zuhant össze a topmenedzseri karrier után, hanem elkezdett dolgozni olyan pozícióban, ahová a szíve húzta. Nem érdekelte a rang, a pénz, csak a stresszmentesség, saját lelki békéje.

-Tetszett a nézőpont: hogy egy egyszerű árufeltöltőként dolgozó ember békaperspektívából elmondja a teremben ülő nagyvállalatok első számú vezetőinek, milyen megélni a munkanapokat a terepen dolgozva.

-Tetszett az előadásmód, amely standupos humoristákat megszégyenítő elemeket tartalmazott. Ami főleg az őt megelőző CEO-k sótlan stílusa után volt üdítő.

Itt véget is érnek a pozitívumok, mert összességében Czeczeli Tamás fellépését inkább a nem tetszett kategóriába sorolnám. Mi volt vele a problémám?

1. Hitelesség: Nekem hiányzott az önreflexió korábbi vezetői munkájára. Elmondta, hogy a Deichmanntól nem önszántából távozott, csapatában nagy volt a fluktuáció, amin nem tudott úrrá lenni. Kérdés, hogy ennek fényében mennyire mértékadó a véleménye a munkaerő-megtartással kapcsolatban. Nem tetszett az sem, hogy korábbi német feletteseire tolta a felelősséget, amiért szerinte fizetésemelés helyett a céges kultúrát javító workshopot szerveztek.

2. Etikusság: Mit szólna egy munkaadó ahhoz, ha a munkavállalója egy nyilvános szakmai konferencián elkezdené kiteregetni a cég belső viszonyait (26 dolgozóra egy WC, név szerint említve egy hangosan elégedetlenkedő munkatársat, nevetségessé teszi a HR-t). Ugyan a hivatalos bemutatásban nem szerepelt a cég neve, az előadó a közönség felé kikacsintva egy kérdéssel sejtetni engedte, hol is dolgozik. Úgy láttam, hogy számára fontosabb a szereplés, mint a munkaadóhoz való lojalitás. Aki így cselekszik, ő nem belül akarja megoldani a problémát, és nem érez vesztenivalót a munkahelyen.

3. Demagógia: “Fogyasszunk kevesebbet, és fizessük meg jobban a kisembert.” Czeczeli Tamásnak ez a két útravalója a topmenedzserek. És - saját céges tapasztalatait - mindjárt rendszerszintű elégedetlenségként tálalja: “Nincs forradalmi helyzet Magyarországon, de még lehet és általános az elégedetlenség.” “Mindenki szorong a munkahelyen és ez rossz döntéseket hoz.” “A munkaerőhiány és a nagy fokú munkavállalói elégedetlenség egyszer átlépheti a kritikus pontot.” A kasszandrai jóslatot inkább éreztem a nagyotmondás kényszerének, exhibicionimusnak, mint megalapozott, érvekkel alátámasztott véleménynek.

Czeczeli Tamás megkapta a nyilvánosságot, mert sztorija erős, előadásmódja egyedi és szórakoztató. Sajnálom, hogy a történetben a kékgallérosok megtartása és motiválása nála a bulvár szintjén mozgott. Ez egy one man show volt, az értelmes párbeszédre esély sem maradt. Kár.

Karácsony Zoltán

Fotó: Stiller Ákos