Akik nem kérnek az online oktatásból

A mai magyar iskolák legfőképpen adattárológyárak.

Jó néhány évtizede már, hogy beléptem az első osztály ajtaján, de azóta ezeken az ajtókon belül alig történt változás. Meglátásom szerint ugyanis az oktatás a legalsótól a legfelső szintig túlnyomórészt ma is arról szól, hogy a diák a tananyagot memorizálja.

Ráadásul, ezen a téren majdnem mindegy, hogy online vagy offline. De az offline némiképp mégis kedvezőbb. Mert ha bent ülünk az órán, akkor előadódhat, hogy elkezdünk beszélgetni és vitatkozni egymással. És ha beszélgetünk és vitatkozunk, akkor muszáj, hogy az eszünk a témán járjon, és közben óhatatlanul rögzül az új tudás, és tán még abban is reménykedhetünk, hogy fejlődik a logikai, az érvelési és a kifejezőkészségünk. És ki tudja, még mi más.

Az online-t illetően azonban a magyar felsőfokú oktatás digitális kurzusai megmutatták, hogy hasztalan kínálják magukat a közösségi platformok a gondolatok és a tapasztalatok megosztására és ütköztetésére, mert ha nem kötelező, akkor ezekre egyáltalán nincs igénye az elfoglalt ifjúságnak. Hisz az online-ban éppen az a szuper, hogy könnyen és gyorsan letudhatják.

És ha ez nem elég, akkor az offline egyetemi tanítás új divatja szerint az előadásokról videó készül, a tananyaghoz pedig jegyzet jár. És hogy a hallgatók tömegeit vizsgáztatni lehessen, a számonkéréskor a fiataloknak többnyire csak ikszelgetniük kell. Csodálkozunk hát, ha az oktató az üres teremnek tartja az előadást?

Így, amikor kiköpnek bennünket az iskoláink, a legtöbben olyanok vagyunk, mint egy hiányosan és összefüggéstelenül feltöltött memóriatár.

De ebben a gépek már sokkal jobbak nálunk. A mai magyar képzőintézmények az adattárolók gyártása terén (szerencsére) nem állják a versenyt az informatikával.

Amikor manapság a jövő, sőt a jelen képességeiről beszélünk, másról sem esik szó, minthogy készen kell állnunk a gépeken egyre csak gyűlő, végtelen mennyiségű adat és információ elemzésére, értelmezésére, és arra, hogy mindezek alapján használható következtetésekre jussunk. Mert hiába dobja ki a nap végén a mesterséges intelligencia, hogy 42, ha nem tudjuk, hogy mi a fenét kezdjünk ezzel a felettébb hétköznapi számmal.

Nem mondok újat azzal, hogy az adattárolókat gyártó oktatás sem offline, sem online formában nem jelent megoldást sem a ma, sem pedig a holnap készségeinek és tudásának az elsajátítására. Ám annak ellenére, hogy a különféle képzésekben egyre nagyobb teret nyer a digitalizáció, meg merem kockáztatni, hogy az online tanítás, bármily kifinomult legyen is, éppen az elemzés, az értelmezés és a következtetés terén még jó ideig nem fogja felvenni a versenyt a személyes jelenlétet igénylő tanulással.

Talán ezért is posztolta a járvány kitörése után cambridge-i diákok egy csoportja, hogy inkább kihagynak egy évet, de ne kelljen átállniuk az online oktatásra.

drai

Photo by Sharon McCutcheon on Unsplash