Mennyit ér valójában a plusz egy havi?

Nemrégiben szakmabeli ismerőseimmel beszélgettünk, amikor is egyikük a következő kérdést vetette fel: ha egy szervezetben a menedzserek szakítani akarnak azzal a jó szokásukkal, miszerint mindenféle teljesítményméricskélés nélkül, bónuszként évente az összes munkatársuknak plusz egy havi bért fizetnek, és ehelyett az ösztönzőt valamiféle eredményhez kívánják kötni, akkor vajon mi tévők legyenek?

Az iparos HR-esek feltehetően azonnal rávágják, hogy gyártsanak mindenkinek külön Excel-táblát, írják tele mindenféle teljesítménycéllal, aztán egy év múlva nézzék meg, hogy kipipálhatják-e a listát.

Ami engem illet, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az ilyenfajta méricskélés megéri azt a tengernyi adminisztrációt, ami vele jár. Ugyanis akár merre megyek, mindig azt tapasztalom, hogy mire centizgetni kellene, addigra a főnököknek végképp elmegy a kedve attól, hogy Mari néni és Józsi bácsi teljesítménycéljainak az értékelésével vesződjenek, no meg attól is, hogy az éves bónuszkeretet osztogassák. Így hát marad a legkényelmesebb megoldás: amikor elérkezik az idő, akkor mindenki csont nélkül zsebre vágja a maga egy haviját.

No meg azért sincs ez másként, mert ha a főnök szemszögéből nézzük, akkor azzal, hogy mindenkit egy kalap alá vesz, a kollégáknak nem lesz miért hajba kapniuk, neki pedig nem kell vég nélkül magyarázkodnia, hogy az egyiknek miért fizet annyit, a másiknak meg miért csak amannyit. És persze a dolgozóknak sem érdeke a változás, hiszen, ha csakúgy hétköznapiasan teszik a dolgukat, és közben nem köpnek bele senkinek a levesébe, akkor szinte biztos, hogy a teljes összeget a bankszámlájukon tudhatják.

Mindezt látva nem kétséges, hogy azt a bölcsességet, miszerint az egy havi plusz jobb teljesítményre ösztönzi a dolgozókat, már csak a rettenetesen naiv menedzsereknek lehet beadni. Ellenben elég jól lehet ezzel az összeggel revolverezni. Merthogy a megvonásának vagy a csökkentésének a kilátásba helyezésével a főnök legalább arra ráveheti a teljesítményben hátul kullogókat, hogy a minimális kötelezettségüknek megpróbáljanak eleget tenni.

Hogy ezek után mit is ér az a plusz egy havi? Ha az állásinterjún azt kell a főnöknek mondania, hogy náluk nincsen, akkor a jelentkező ezerszer meg fogja gondolni, hogy oda menjen-e dolgozni. Ha van, akkor ez a kérdés pipa. Persze a munkatárs részéről plusz teljesítmény nem jár érte. Viszont ha van, de a főnökök valami kósza ötlet folytán megpróbálják a dolgozóikat attól részben vagy egészében megfosztani, akkor azt kockáztatják, hogy azok rögvest elkezdik a távozás gondolatát fontolgatni.

No, de visszakanyarodva a kiinduló kérdéshez, azaz, hogy vajon mi tévők legyenek a menedzserek, leginkább azt válaszolnám nekik, hogy aki egyszer belelépett a plusz egy havi csapdájába, az nemigen tud abból kikecmeregni.

Ám ha mégis megpróbálkozik vele, akkor cselekedjen merészen. Például, a legjobban teljesítő 20%-nak adja a bónuszkeret 80%-át. Persze, ettől a maradék 80% nem fog tapsikolni. Ezért egy valamire mindenképpen figyeljen. Mégpedig arra, hogy mielőtt bármit is tenne, ne felejtse el a gatyáját jó szorosan felkötni.

drai

Photo by Charles Deluvio on Unsplash