Miért nem mosott Einstein pelenkát?
Mennyivel szegényebb lenne most a világ, ha Einstein fizikus szenvedélyét erőszakosan és kényszeredetten eltaszítva minden egyes napon babakocsit tologatott volna, és mosta volna a pisis-kakis pelenkát!
De Einstein szerencsére kellően
Mennyivel szegényebb lenne most a világ, ha Einstein fizikus szenvedélyét erőszakosan és kényszeredetten eltaszítva minden egyes napon babakocsit tologatott volna, és mosta volna a pisis-kakis pelenkát!
De Einstein szerencsére kellően önző, és kellően szenvedélyes volt ahhoz, hogy szinte mindent háttérbe szorítson, ami nem kapcsolódott akár csak egyetlen gyenge szállal is a fizikához.
Ha most gondolatban Einsteint a munka és a magánélet egyensúlyáról kérdeznénk, lehet, hogy nem is értené, hogy a mi a fenéről beszélünk egyáltalán. Hiszen neki a munka maga volt a magánélet, és vice versa. Nagy bolondság, eleve bukott ötlet, sőt bűn lett volna őt megkísérelni csipetnyi időre is eltéríteni attól, amire az Univerzum szánta.
Azoknak a földi halandóknak azonban, akik minden szenvedély és öröm nélkül teszik azt, amibe nap, mint nap belekényszerülnek, az egyensúly annyit jelent, mint a lehető legkevesebb munka, és a lehető legtöbb más.
Hogy mit is jelent tehát a munka és a magánélet egyensúlya? Hogy ugyanannyi időt töltsünk a melóval, mint azon kívül? Hogy ugyanannyit együnk az irodában, mint amennyit otthon? Hogy mindkét helyen ugyanannyit szexeljünk? Hogy ugyanannyira élvezzük a munkát, mint a szórakozást? És hol van az az egyensúlyi pont egyáltalán? Nagy valószínűséggel mindenkinek máshol, de szinte biztosan nem létezik olyan ember, akinek az „ugyanannyinál”.