kapubanner for mobile

Munkajogi kérdések és válaszok

Főiskola és termelési gyakorlat beleszámít a nyugdíjba?

Hivatkozva erre a cikkreazt szeretném kérdezni, hogy a főiskolai évek egyenértékűek-e az egyetemi évekkel, vagyis beszámíthatók-e? A nejemnek küldött kimutatásban ugyanis ezek nem szerepelnek. Ő Budapesten a Textilipari Főiskolán végzett 3 éves képzésben 1977-ben. Másrészt nagyon felháborító az is a Nyugdíjintézet "hivatalos" válaszában, miszerint a szakközépiskolai nyári termelési gyakorlatokat (3x1 hónapot) azért nem ismernek el, mert a termelő cég (akkoriban állami vállalat) állítólag nem jelentette be azt. A bizonyítványában viszont be van jegyezve, hogy ezeket teljesítette, hiszen enélkül nem is végezhette volna el azt a középiskolát, vagyis nem kezdhette volna el a következő tanévet.

    Munkajogi kérdések és válaszok

    Munkajogi kérdések és válaszok

    Munkajogi kérdések és válaszok

    Munkajogi kérdések és válaszok

    További cikkek
    Hogyan férhet össze, ha szombaton dolgozunk, de október 24-én meg szabadságot írnak elő?

    Mi a helyzet abban az esetben, ha 1 műszakos rendben dolgozom egy autóipari gyárban, ahol október 18-án munkavégzést írnak elő, de október 24-re... Teljes cikk

    Jár béremelés a felmondási idő alatt, és hogyan érvényesíthetem?

    A munkahelyemen 2025. július 1-jével béremelést jelentettek be. Én 2025. július 28-án adtam be a felmondásomat. A 2025. augusztus 10-én kapott... Teljes cikk

    Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják

    Közalkalmazottként dolgozom. 2022. aug.-ban megkaptam a 30 évre járó 3 havi jubileumi jutalmat. Azóta úgy hallottam, a fizetés nélküli szabadság... Teljes cikk

    Heti 1 órában dolgozónak mennyi szabadság jár?

    Heti 1 órában dolgozó munkavállalónak éves szinten hány nap szabadság jár? 1968-ban született, gyermeke nincs, kedvezményei sincsenek. Teljes cikk

    Hova fordulhatok, ha a munkaviszony megszűnt, de nem kapok meg semmilyen dokumentumot?

    Lábsérülésem miatt sajnos nem tudom tovább folytatni a munkámat, ezért kértem a munkáltatómat, hogy készítse el és küldje el számomra a kilépő... Teljes cikk

    Hírek RSS-ben