Legfrissebb híreink - 1832. oldal
10 éve 5 év után 3 betű fémjelzi
Coaching Határok Nélkülként indult, de ma már csak CHN-nek hívja mindenki. Szeptemberben lesz öt éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN nemzetközi képzési sorozat. Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre? Az évek bebizonyították, hogy ez nemcsak egy fellángolás, egy jó kezdeményezés, hanem egy innovatív rendezvénysorozat, ami évadról évadra megújul és képes bevonzani a tanulni vágyó embereket. Célja folyamatosan itthon, hazai terepen megjeleníteni a nemzetközi vezetői tudást, a legfrissebbet, ami a globális piacon van. Állandó kihívás minden évad programjának az összeállításánál, hogy mitől lesz ez más, mint az előző, hogy lehet új témákat és nagynevű előadókat megnyerni, mit kell ahhoz nyújtani, hogy az időhiánnyal küzdő vezető, fejlesztési szakember, tanácsadó vagy vállalkozó kiszakítson havonta egy napot a munkájából és hónapról hónapra, évről évre a CHN keretein belül akarjon fejlődni. Teljes cikk...
10 éve Béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók, akik nagyon kevesen vannak
Négyéves béremelési program keretében emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Győrben, az egészségügyi szakdolgozók XLVII. országos kongresszusán. Teljes cikk...
10 éve Megelégelték az inzultálást a kalauzok
Nem kívánnak egyedül szolgálatot teljesíteni a jegyvizsgálók az utasok részéről őket érő sorozatos fizikai és szóbeli atrocitások, támadások, emberi méltóságukat alapjaiban sértő helyzetek miatt. Erről egy nyilatkozatot is aláírtak - tájékoztatott a VDSzSz Szolidaritás. Teljes cikk...
10 éve Munkaerőhiány van a Balatonon, mert túl sokan vándoroltak ki
Túl sok szakképzett dolgozó vándorolt nyugatra, ami a balatoni vendéglátósoknak gondot okoz. A szezon most hétvégén kezdődik - írja a Hvg.hu. Teljes cikk...
10 éve Új munkahelyeket teremt a kormány?
Az uniós tervekhez hasonlóan Magyarország is a 75 százalékos foglalkoztatást szeretné elérni 2020-ig, szemben a jelenlegi 68 százalékkal - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Kecskeméten, a XXVI. Országos HR konferencia és kiállítás nyitónapján szerdán. Teljes cikk...
10 éve A fluktuáció a legnagyobb kihívás a magyarországi cégeknél
Nehéz megtartani a munkavállalókat - derült ki egy friss hazai kutatásból, amely során magyarországi cégek vezetőit és HR szakembereit kérdezték. Teljes cikk...
10 éve Összefogtak a közöny ellen a Mercedes-Benz Gyárban
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. meghívására Kecskemétre látogatott a világhírű Philip Zimbardo szociálpszichológus professzor, aki előadást tartott a gyár munkatársainak. A vállalat egy olyan dolgozói közösséget szeretne kialakítani, amelynek tagjai aktív szerepet vállalnak az egymásra való odafigyelés terén - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...
10 éve A késedelmes fizetések hátráltatják a munkahelyteremtést egy felmérés szerint
Minden harmadik európai kis- és középvállalkozás (kkv), valamint minden negyedik nagyvállalat több munkavállalót tudna felvenni, ha számláit gyorsabban kiegyenlítenék, a nagyobb fizetési fegyelemben jelentős munkahelyteremtő potenciál rejlik - derül ki az Intrum Justitia nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég éves európai fizetési jelentéséből. Teljes cikk...
10 éve Ember a rendszer mögött - akik a családbarát vállalatok intézkedései mögött állnak - 1. rész
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdette családbarát vállalatokat díjazó pályázatát „Az Év Családbarát Vállalata” címen. Ebből az alkalomból interjúk készültek olyan személyekkel, akik ezzel a témával foglalkoznak. Egy-egy személyes történetet mesél el, ez alkalommal Révész Bálint, a K&H Bank HR Személyügyi szolgáltatások vezetője. Teljes cikk...
10 éve Tudja mennyit keres a kollégája? - van olyan cég, ahol mindenki tudja, hogy mennyit keres a másik
A fizetés mértéke tipikusan az a kérdés, amit az ember, ha saját magáról van szó ritkán szeret kiteregetni, de a másik bérezése általában rendkívüli módon érdekli, már csak az összehasonlítás végett... A bérek transzparenciájának kérdése szervezeti, jogi és pszichológiai szempontból egyaránt érdekes. Hiszen a nyíltság és átláthatóság egyszerre jelentheti egy induló cégben a szervezeti kultúra alapjait, míg másutt komoly munkahelyi feszültségeket teremthet, titoktartási szabályok és személyiségi jogok akár súlyos megsértését jelentheti a bérek nyilvánosságra kerülése. Teljes cikk...
10 éve Cafeteriarendszer: csütörtökön dől el minden
A Magyar Idők a csütörtökön az Országgyűlés elé kerülő cafeteriarendszert átalakító javaslatról ír. Teljes cikk...
10 éve Nem akarjuk más bankszámláját hizlalni munkánkkal, inkább vállalkoznánk
A magyarok fele érez magában kedvet önálló cég indításához. Ugyanakkor ez a kedv nem feltétlenül társul konkrét tervekkel. A többség azért vállalkozna, hogy maga ura legyen és saját hasznára dolgozzon - derül ki a Budapest Bank reprezentatív kutatásából. Teljes cikk...
10 éve Kerékpárosbarát munkahely az óbudai Polgármesteri Hivatal
Kihirdették a 2016-os év Kerékpárosbarát Települése és Munkahelye címet. A 3. kerületi Polgármesteri Hivatal idén negyedszerre pályázott és nyerte el az elismerést - tudatja az OrientPress.hu. Teljes cikk...
10 éve Kisebb vállalatnál is lehet tudatos a cafeteria
Gortváné Nyikes Edina, a Helvet Kft. főkönyvelője nemcsak évek óta sikeresen működteti a vállalkozás cafeteria rendszerét, de folyamatosan részt vesz Az év Cafeteria rendszere pályázaton is. Ráadásul nem is akármilyen sikerekkel. Nála is a siker kulcstényezői után nyomozott Fata László, cafeteria szakértő. Teljes cikk...
10 éve Földrengés, robbanás: ismét leállt a munka a Toyota-gyárban
Leállt a Toyota kilenc üzemében az autó-összeszerelés, miután az egyik helyi beszállítónál robbanás történt, és emiatt megszűnt az alkatrész-utánpótlás. Teljes cikk...
10 éve "Ne higgyenek az uralkodó elitnek, a világgazdaság komoly bajban van"
Hatalmas gazdasági összeomlást prognosztizál a Morgan Stanley egyik volt vezető közgazdásza - írja a Napi.hu. A szakember szerint a Kínában kipukkadó lufi még csak a kezdet, a jelenlegi folyamatok még a 2008-as válságnál is nagyobb krízishez vezethetnek. Teljes cikk...
10 éve Sztrájk sztrájk hátán Franciaországban
Határozatlan idejű munkabeszüntetés kezdődött a francia vasúton (SNCF), ahol emiatt vonatkimaradásokra, késésekre kell számítani, illetve néhány vonat rövidebb útvonalon közlekedhet - közölte a MÁV Zrt. Teljes cikk...
10 éve Év Családbarát Vállalata 2016 - pályázati kiírás
A Kopp Mária professzor asszony által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek. Ezért kiírták a Év Családbarát Vállalata 2016 pályázatot. A díjat azon cégek kaphatják meg, amelyek családbarát, munka-magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, a gyermekvállalás támogatásához. Teljes cikk...
10 éve Horvátország is üdülési csekkel élesztené turizmusát
Horvátország a magyar SZÉP-kártyához hasonló üdülési csekkel élesztené fel a belföldi turizmust, erről folytatott tárgyalásokat Anton Kliman horvát turisztikai miniszter Bienerth Gusztáv magyar turisztikai kormánybiztossal kedden Tihanyban - közölte a horvát illetékes tárca. Teljes cikk...
10 éve Támogatják a diákmunkát: indul a program
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel - jelentette be a minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc