Legfrissebb híreink - 4306. oldal
19 éve OÉT: a munkaadók támogatják a foglalkoztatói nyugdíj bevezetését
A munkaadók támogatták, a munkavállalók inkább aggodalmaikat fogalmazták meg a foglalkoztatói nyugdíjjal kapcsolatban, a további konzultáció szükségességével azonban mindkét oldal egyetértett az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) pénteki ülésén. Teljes cikk...
19 éve A fogorvosnál is fizethetünk majd üdülési csekkel?
Mind szélesebb körben lehet felhasználni az üdülési csekkeket. A Nemzeti Üdülési Alapítvány már optikusokkal és fogorvosokkal is kötött szerződést. Ebben az éveb csaknem 750 ezer ember kapott ilyen csekket a munkaadójától, összesen 15 milliárd forint értékben - közölte az Info Rádió. Teljes cikk...
19 éve Beiktatták hivatalába a BRFK új vezetőjét
Beiktatta hivatalába Tóth Gábor dandártábornokot, Budapest új rendőrfőkapitányát az igazságügyi és rendészeti miniszter. Takács Albert az ünnepségen átadta a budapesti rendőrfőkapitány helyetteseinek kinevezési okmányait is. Teljes cikk...
19 éve A vállalkozások is segíthetnek Békés felzárkóztatásában
Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórumon a résztvevők csütörtökön Békéscsabán. Teljes cikk...
19 éve Az oklevél, a bizonyítvány és a tanúsítvány
Bizonyos tényezők arra utalnak, hogy a képzéssel foglalkozó vállalkozások nem ismerik a képzésre, felnőttképzésre vonatkozó jogszabályi hátteret és a cégek HR-esei sincsenek pontos ismeretek birtokában. A vállalkozások sokszor olyan elnevezésű okmányokkal zárnák a képzést, amelyek kiadása a ma érvényes jogszabályok alapján nem lehetséges. Teljes cikk...
19 éve Új vezető a Novartis Hungáriánál
Güldem Berkman (38) lett a Novartis Hungária Kft. új ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...
19 éve Sokba kerülnek a tiltott kérdések az állásinterjún
Egyre több esetben szankcionál az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), és a szervezet határozatait sorra jóvá is hagyja a bíróság - cikkezik a Világgazdaság. Teljes cikk...
19 éve Idén eddig 64 munkabaleset történt a faiparban
A faipari ellenőrzések tapasztalatairól hallhattak előadást az érintettek a Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért című konferencián. Teljes cikk...
19 éve Adótanácsadót nagy dekoltázzsal!
Kódolt HR-es üzenet lenne? Az íróasztal mögötti munkát csak fényképes önéletrajz fejében kínálják, vajon van-e, s vajon mi a mögöttes szándék? Teljes cikk...
19 éve Simon Gábor lehet az új munkaügyi miniszter
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan ma jelenti be, hogy távozik posztjáról Szilvásy György kancelláriaminiszter - írja a hirado.hu nyomán a Napi Online. Teljes cikk...
19 éve A munkaerő-piaci elvárásokat mérik fel a hallgatók
Szakmai gyakorlatot és álláslehetőségeket kínáló szervezetek, cégek igényeiről, elvárásairól végeznek felméréseket ezen a nyáron a Dunaújvárosi Főiskola hallgatói. A kutatás során a kérdező-igazolvánnyal rendelkező hallgatók Dunaújváros és kistérsége, valamint Tolna megyei cégeket keresnek fel. Teljes cikk...
19 éve Feszültség a rektorok fizetése körül
Feszültséget okoz a felsőoktatási intézményekben a rektorok megnövekedett fizetése, mert a bérek emelkedése a tanszékvezetőknél megállt, hiszen az ebben a pozícióban oktató tanárok számára már nem kivitelezhető intézményi forrásból a fizetésemelés - adta hírül a Magyar Hírlap nyomán a Magyar Rádió. Teljes cikk...
19 éve A mentősök felét elküldenék?
Újabb, drasztikus mértékű létszámleépítést javasol az Országos Mentőszolgálatnál a szervezet átvilágítását végző cég: a dolgozóknak legalább a negyedét, de akár a felét is elküldené - írja mai számában a Magyar Nemzet. A lap idéz az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített szakértői anyagból, amely a mentőautók számát is csökkentené. Teljes cikk...
19 éve 30 százalékos béremelés a lengyel egészségügyben
A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes csütörtökön közölte: kész az a módosítástervezet, amelyben 30 százalékos béremelést irányoznak elő a lengyel egészségügyi ágazat dolgozóinak jövőre. Teljes cikk...
19 éve Rabszolgaként dolgoztattak több mint 200 embert kínai téglagyárakban
Több mint kétszáz "rabszolgamunkára" kényszerített embert szabadítottak ki a hatóságok az elmúlt napokban Honan (Henan) tartománybeli téglaégető üzemekből - közölte a helyi rendőrség. Teljes cikk...
19 éve Kétszáz embert rúg ki az Invitellel kibővült HTTC
A Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) a jövő év elején zárja le teljesen a csoport integrációs folyamatát, aminek célja az, hogy szolgáltatásait egyetlen márkanév alatt kínálja vásárlóinak - közölte a társaság csütörtökön. Teljes cikk...
19 éve Élelmiszerbiztonsági szakembereket képeznek Gyöngyösön
Élelmiszerbiztonsági szakemberek képzése kezdődik a Gyöngyösi Főiskolán a mezőgazdasági kar mezőgazdasági mérnöki szakán - tájékoztatott a kar docense. Teljes cikk...
19 éve Százharminc dolgozót bocsát el a Vas megyei Markusovszky Kórház
Százharminc dolgozóját kénytelen elbocsátani a fenntartó megyei közgyűlés jóváhagyásával a Vas Megyei Markusovszky Kórház - közölte Lakner László, a kórház főigazgatója. Teljes cikk...
19 éve TV2: új vezető szerkesztő az aktuális műsorok élén
A váltás nyomán új főszerkesztő kerül a Magellán és az Aktív élére is. Teljes cikk...
19 éve Keresettek Győrben a műszaki diplomások
Műszaki végzettséggel könnyűnek mondható az elhelyezkedés Győr-Moson-Sopron megyében, különösen Győrben. A cégek némettudás helyett egyre több helyen az angolt kérik. Túlképzés figyelhető meg fodrászból, kozmetikusból és településmérnökként is nehéz az álláshoz jutás. Új sorozatunkban a megyék munkaerőpiaci helyzetét elemezzük. Teljes cikk...

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc