kapubanner for mobile

117 ezer vizsgázó kezdi ma az érettségit

A magyar írásbeli vizsgákkal kezdődnek meg május 5-én, hétfőn az érettségik, majd a matematika és történelem következnek. A vizsgákon összesen 117 ezren vesznek részt, az írásbelik május 26-ig tartanak majd.

Márai, Arany és internetes és elektronikus nyelvhasználat a feladatok között

Márai Sándor, Berzsenyi Dániel és Arany János, valamint az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a "netnyelvről", az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészlet szerepelt az eduline.hu információi szerint az idei középszintű magyar írásbeli feladatai között.

A portál információi szerint egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kell elolvasniuk és értelmezniük a középszinten érettségizőknek - a szöveg a "digilektusról", a netnyelvről, az sms-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól. A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg. Erre a feladatrészre 60 perc állt a diákok rendelkezésére.

A következő szövegalkotási feladatok között egy Márai Sándor-idézetet, egy Bródy Sándor-novellát, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Arany János-költeményt kaptak a diákok. A megoldásra 180 percet kaptak a vizsgázók.

Az Oktatási Hivatal korábbi közlése szerint hétfőn magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1199 helyszínen 81 496 diák, emelt szinten 48 helyszínen 1 848 tanuló tesz érettségit.
Az érettségi vizsgákon az idei év tavaszi vizsgaidőszakában összesen 117 800-an vesznek majd részt, közülük 83 ezren középiskolás diákok. Hétfőn magyar nyelv és irodalommal kezdődik az írásbeli vizsgák sorozata. Kedden matematika, szerdán történelem tantárgyból vizsgáznak az érettségizők.

Az írásbeli vizsgák lezárulta után kezdik meg az emelt szintű szóbelik lebonyolítását június 5-től, a középszintű szóbeliket pedig június 16. és 27. között tartják meg.

Mindösszesen 429 500 vizsgát bonyolítnak majd le. Ezek közül 388 300 középszintű, 41 200 pedig emelt szintű vizsga lesz - ezt azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben hét százalékkal növekedett az emelt szintű vizsgák aránya, ami összefüggésben állhat azzal, hogy növekednek a felvételi követelmények a felsőoktatási intézményekben. A kétszintű érettségi 2005-ös bevezetése óta az érettségi vizsgák kiváltják az egyetemi felvételiket.

A vizsgák közül 11 300 ismétlő vagy kiegészítő, 10 500 pedig szintemelő vizsga lesz majd, ez utóbbiakat azért választják a korábban már a tárgyakat teljesítő diákok, hogy jobb pontszámmal rendelkezzenek a felvételin.

A kétszintű rendszer bevezetése óta ez lesz a 20. vizsgaidőszak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a diákok választása alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett tárgyakat külön számolva - 154 tárgyból lesz középszintű és 73 tárgyból emelt szintű érettségi. Negyedik éve emelt szintű vizsga csak azokból a tárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők.

"Az előző évek vizsgaidőszakainak eredményei azt igazolják, hogy a kétszintű vizsgarendszer a követelmények és feladatok pontos tartalmi és formai szabályozása, valamint a szakmai előkészítésben alkalmazott eljárásai révén képes arra, hogy vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra gyakorlatilag azonos követelményeket támasszon az érettségizőkkel szemben" - áll a hivatal közleményében.

Edupress
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek