30 százalékos létszámleépítés az önkormányzatoknál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElbocsátási hullám várható az önkormányzatoknál április elejétől: a polgármesteri hivatalok jelenlegi 37-38 ezres dolgozói létszáma 30 százalékkal csökkenhet.
A konvergenciaprogram 2007-re mintegy 20 ezer fős létszámcsökkentést helyez kilátásba a közigazgatásban, melynek csak egy kisebb része érinti az állami közigazgatást, ahonnan tavaly már 12 ezer dolgozót elküldtek - mondta Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
Véleménye szerint a polgármesteri hivatalok további zsugorítása mögött az állhat, hogy politikailag kevésbé kockázatos a helyhatóságoknál dolgozók elbocsátása, mint például az egészségügyi dolgozóké.
hirado.hu
Véleménye szerint a polgármesteri hivatalok további zsugorítása mögött az állhat, hogy politikailag kevésbé kockázatos a helyhatóságoknál dolgozók elbocsátása, mint például az egészségügyi dolgozóké.
hirado.hu
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc