400 új munkahelyet létesít a TDK-EPC EPCOS Kft. Szombathelyen
Két év alatt újabb négyszáz fővel növeli foglalkoztatottainak számát a TDK-EPC csoporthoz tartozó EPCOS Kft. Szombathelyen - jelentette be Takács Balázs, a társaság magyar ügyvezetője a város vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
A szombathelyi EPCOS-ban kifejlesztett transponder tekercs és rezgésbiztos nedves alumínium kondenzátor 2008-ban elnyerte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara innovációs díját. Az elmúlt hónapokban pedig már mint a TDK-EPC csoport elektronikai alkatrész üzletága a termékre alapozva 2,5-3 millió eurós beruházást hajtottak végre.
Takács Balázs hangsúlyozta: a fejlesztések azt jelzik, hogy a TDK-EPC csoport hosszú távú stratégiájában meghatározó szerepet tölt be a szombathelyi vállalat, amely az elmúlt hónapokban 600 körüli létszámfejlesztést hajtott végre, s jelenleg 1650 saját, s további 400 kölcsön-dolgozónak ad munkát.
Az igazgató szólt arról is, a következő két évben a már korábbi fejlesztéssel együtt összesen 16 millió eurós beruházást terveznek, 25-30 százalékos állami támogatással. A beruházás részeként megépítenek egy 5700 négyzetméter alapterületű új csarnokot, és mintegy 4000 négyzetméterrel bővíteni kívánják logisztikai raktárközpontjukat is Szombathelyen.
Árbevételük 2008-ban 30 milliárd forint volt, 2009-ben 40 milliárd forint körül alakult, 2010-ben pedig már elérheti a 60 milliárd forintot.
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere (Fidesz), a sajtótájékoztatón arról szólt, végigjárják ezekben a hetekben a városban működő nagyvállalatokat, hiszen fő céljaik között szerepel a munkahelyteremtés elősegítése, és ennek egyik eszköze, hogy a szakképzést a gazdaság igényeihez igazítsák.
Az önkormányzat szavai szerint elhatározott abban, hogy az általa fenntartott középiskolai oktatási rendszerét úgy alakítsa át, hogy a fiatalok olyan tudással kerüljenek ki az iskolapadokból, amellyel hamar munkát találnak.
Takács Balázs a sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva elmondta: rövidebb távon számukra Szombathely elérhetőségének, például a térség autóbusz-közlekedésének javítása is fontos, hiszen a városból és a kistérségből is számítanak képzett munkavállalókra. Középtávon és hosszú távon azonban valóban a szakképzés jelenthet megoldást, amelybe tanműhely létesítésével, saját belső képzések szervezésével kapcsolódnak be.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?