67 év a lengyel nyugdíjkorhatár
A lengyel kormány elfogadta a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslatot, amely 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a korhatárt mindkét nem számára, de lehetővé teszi az 50 százalékos résznyugdíj igénybevételét is - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Donald Tusk miniszterelnök.
Tusk a kabinet rendkívüli ülésén elfogadott jogszabályokat a kormány legproblémásabb, de kulcsfontosságú döntésének nevezte, mert a miniszterek is tisztában voltak azzal, hogy "a változásoknak senki sem fog örülni" és "sokakat aggodalmakkal töltenek el".
A miniszterelnök szerint az elfogadott résznyugdíj-rendszer nem fenyegeti az állam pénzügyi stabilitását, mert a nyugdíjkorhatár betöltése előtt igénybe vehető 50 százalékos juttatásokat a biztosított nyugdíjtőkéjéből fedezik.
A tervezet 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, ami azt jelenti, hogy az új korhatárt a nők 2040-ben, míg a férfiak már 2020-ban fogják elérni. Jelenleg a lengyel nők 60 évesen, a férfiak 65 évesen vonulnak nyugdíjba.
A résznyugdíjat azok a 62 éves nők, és a 65 éves férfiak vehetnék igénybe, akik megfelelő ideig dolgoztak: a nőket legalább 35 év, a férfiakat minimum 40 év munkavégzés jogosítaná fel erre. Az 50 százalékos juttatást a nyugdíjszámlán összegyűjtött összegből és nem állami költségvetésből finanszíroznák, ami a nyugdíjkorhatár elérése után igénybe vehető teljes nyugdíj esetében alacsonyabb kifizetésekkel járna. A résznyugdíj igénybevétele a jövedelemtől független lenne és nem kötelezné a munkavállalót a munkaviszony beszüntetésére. A tervezet a megbízási szerződéssel alkalmazott személyekre is kitér, és lehetővé teszi a nyugdíjjárulék fizetését, de nem teszi ezt kötelezővé.
A jogszabály szerint a rendvédelmi szolgálatok alkalmazottai 55 évesen vonulhatnak nyugdíjba, azzal a kikötéssel, hogy legalább 25 évet töltöttek szolgálatban. Jelenleg a rendvédelmisek minimum 15 év szolgálatteljesítés után kortól függetlenül nyugdíjaztathatók.
A kormányfő azt is bejelentette, hogy a jogszabály kötelezni fogja a lengyel kormányzatot, hogy négy évenként felülvizsgálja a nyugdíjtörvény következményeit és szükség esetén korrigálja azt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- Karrier vagy család – miért kényszerül egyre több nő választani? 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?