A karrierépítéshez kell az angoltudás

Angolul tudnia kell annak, aki a vállalati szférában szeretne karriert építeni - állították egybehangzóan az [origo] által megkérdezett fejvadászok. Még a német, osztrák tulajdonú multiknál is többnyire az angol a kommunikációs nyelv. Második idegen nyelvként érdemes az anyacég nyelvét választani vagy azt az országét, ahová készülünk. A vállalati nyelvtanuláshoz jó tanács: inkább egy nyelvet magas szinten, mint kettőt közepesen.

images

Ma már a szellemi munkakörök nagy részének betöltése elképzelhetetlen legalább egy idegen nyelv ismerete nélkül. Az Educatio Kht. és az Universitas Press 2008-as felmérése szerint az álláshirdetések 61 százalékában szerepel az elvárások között az idegen nyelvtudás. A kutatók összesen 5109 hirdetést vizsgáltak meg, és 3148 esetben szerepelt a nyelv az igények között. A cégek a legtöbb esetben az angolt várták el, a hirdetések több mint felében, összesen 2672 ajánlatban kérték ezt a nyelvet.

Az angol nem kerülhető meg

"Ma már a 100 százalékig magyar tulajdonú vállalatoknál is alapfeltétel az angol, hiszen bármikor előfordulhat, hogy beszállítóként, partnerként vagy ügyfélként egy külföldi kapcsolatba kerül a céggel. Az pedig nagyban rombolja a vállalat imázsát, ha recepciósuk vagy értékesítőjük nem képes eljutni a bemutatkozásig sem" - állítja Lipcsei András, a Pendl&Piswanger Vezetői Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Első idegen nyelvként az angolba érdemes pénzt és energiát fektetni, és tárgyalóképes szintre eljutni. "Két közepes nyelvtudás feleannyit sem ér, mint egy perfekt angol" - jegyzi meg Lipcsei András.

Jó befektetés a német

Az Educatio Kht. felmérése szerint a második legkeresettebb nyelv a német: összesen 770 hirdetésben szerepelt elvárásként. Első idegen nyelvként 370-an, másodikként 400-an jelölték meg. Ennek hátterében az áll, hogy Ausztria és Németország a legnagyobb hazai befektetők között szerepel. A német és az osztrák érdekeltségű cégek pedig előnyben részesítik azokat, akik az angol mellett németül is tudnak. "Két ugyanolyan kvalitásokkal rendelkező munkavállaló közül szinte biztos, hogy azt választják majd, aki tud németül, hiszen ő képes napi kapcsolatot tartani a kinti ügyfelekkel, munkatársakkal, és nem jön zavarba akkor sem, ha a tulajdonosok ellátogatnak a céghez" - magyarázta Gergely János, a ProfiPower személyzeti tanácsadója.

A francia is hasznos lehet

A német mellett még bizonyos esetekben a francia elsajátításába is érdemes energiát fentetni. "A francia érdekeltségű vállalatok kényesek arra, hogy munkatársaik ismerjék és használják anyanyelvüket. Ők egyébként sokszor nem is hajlandók megszólalni angolul. Tehát ha a dolgozó náluk akar hosszú távon érvényesülni, akkor neki ajánlottabb a francia, mint a német" - mondja Lipcsei András.

Olasz, holland vagy spanyol?

A tanácsadók nem beszélnek le senkit az olasz, a holland, az orosz és a spanyol nyelvről sem - bár hangsúlyozzák, hogy ezeket a nyelveket jóval ritkábban kérik a cégek. "Belekezdeni a tanulásba azoknak érdemes, akik néhány év múlva ezen országok valamelyikében próbálnak szerencsét, vagy olasz, spanyol holland leányvállalat élére akarnak kerülni a jövőben" - véli Fazekas Zsolt, a Hill International ügyvezetője.

Ezzel Licspei András is egyet ért. "Ha valaki hosszú távon gondolkodik, és tervei között szerepel a nemzetközi karrierépítés, akkor mindenképp érdemes megtanulnia az anyacég 'anyanyelvét'. Legyenek a tulajdonosok hollandok, olaszok vagy oroszok, ha kizárólag angolul beszélünk velük, akkor nem leszünk képesek mélyebb, személyesebb kapcsolatot kialakítani velük. Ellenben ha a saját nyelvükön szólítjuk meg őket, akkor sokkal közelebb éreznek majd magunkhoz. Egy nyelv megtanulásával az adott ország kultúrájának egy részét is magunkévá tesszük, emellett sokkal jobban átlátjuk gondolkodásmódjukat. Ez pedig előléptetésekben mérhető előnyt jelent" - avatott be a szakember.

A leendő nyelvtanulókban joggal merül fel a kérdés: mennyi időt kell rászánniuk ahhoz, hogy értékelhető tudást mutathassanak fel? Egy nyelvtanár szerint nulláról indulva körülbelül két év kell a középfokú szint eléréséhez, amennyiben heti kétszer két órát tanulunk (összesen 210-420 óra).

Hol tanuljunk? - minősített nyelviskolák

A tanulás mellett döntőknek nem árt tudni: a hazai piacon elég sok az olcsó, de színvonaltalan nyelviskola. Aki minőségi oktatásban akar részesülni, annak érdemes olyan iskolát választani, amely megkapta a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) "Minősített és Ajánlott nyelviskola" címét.

A NYESZE által vizsgált, összesen 98 szigorú szakmai elvárásnak megfelelt (tanítás minősége, a nyelvtanulók előrehaladása, a tanár-diák beszédidő, az oktatók nyelvhelyessége és az, mennyire modernek az alkalmazott módszerek, stb.) minősített, és minőségi nyelviskolák listája a www.nyelviskola.hu oldalon olvasható.

Oroszi Babett
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért

Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk

Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás?

A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk

Csepeli melósok pózolnak munkaruhában (vagy anélkül) – elképesztő siker lett a naptáruk

A Csepeli Szabadkikötő dolgozói idén is előálltak saját, fanyar humorral teli naptárukkal, amelyben munkaruhában – vagy épp anélkül –... Teljes cikk