A magyaroknak nem tetszik az ingyenpénz ötlete
A Századvég januári közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság több mint kétharmada, vagyis 67 százaléka nem támogatja a LÉT munkacsoport által kidolgozott alapjövedelem-koncepciót - tájékoztatta a kutatás eredményéről a Századvég kommunikációs igazgatója pénteken.
Emlékeztetnek arra, hogy január 11-én jelent meg a LÉT tanulmánya, amelyben a független munkacsoport az alapjövedelem-koncepcióját mutatja be. A modell lényege, hogy a magyar szociális ellátórendszert a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével formálnák át, ez - a felnőttek esetében 50 ezer forint - minden tartósan Magyarországon élő embert megilletne.
A Századvég kutatás tanúsága szerint a magyar lakosság csupán 30 százaléka ért egyet a mindenkinek feltétel nélküli járó alapjövedelemmel, a válaszadók 3 százaléka pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.
A válaszadók 72 százaléka akkor sem értene egyet az elképzeléssel, ha azt beszámolnák a munkabérbe vagy a nyugdíjba.
Még többen utasítják el - a megkérdezettek 78 százaléka - az alapjövedelem bevezetését azzal a feltétellel, hogy kiváltaná a családi adókedvezményt.
Ha pedig a szociális juttatások, például a segélyek, a gyes és a gyed megszűnése is következménye volna az intézkedésnek, akkor a felmérés adatai szerint már a lakosság 80 százaléka utasítja el az elképzelést.
A válaszadók 61 százaléka szerint az intézkedés hatására kevesebben dolgoznának, és csupán 7 százalékuk gondolja ennek az ellenkezőjét. A többiek szerint nem befolyásolná az alapjövedelem a munkavállalást.
"A felmérés rávilágít arra, hogy a magyar emberek értékrendjében fontos szerepet tölt be a munka, a lakosság jelentős többsége kiáll amellett, hogy általánosságban az embereknek inkább munkából kellene megélniük (89 százalék)" - tájékoztatott a felmérés eredményeiről a Századvég.
Az intézet 2014. január 15-16-án 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg telefonos kérdőíves, úgynevezett CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok plusz-mínusz legfeljebb 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna - közölte Keresztesi Péter.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Mi tartja vissza a magyarokat az önkéntességtől? 4 hónapja
- Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon 5 hónapja
- Életre szóló hűség nincs: Z generációsok a munkaadókról 5 hónapja
- Ez az ára az igazságtalan bérezésnek 6 hónapja
- Több pihenés, hatékonyabb munka – a négynapos munkahét rejtélyes paradoxona 9 hónapja
- Mely cégek a legvonzóbbak a fiatalok számára? 9 hónapja
- Szuperszámítógép robbantja be a mesterséges intelligenciát Szegeden 10 hónapja
- Hogyan tanul az agy? – magyar kutatók új matematikai modelljei a memóriáról 10 hónapja
- Ezeket a készségeket keresik a munkaadók állásinterjún 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?