A menedzseri a legvonzóbb pálya
Nem változott az évek óta tartó trend: a gazdaságtudományi képzésekre szeretne bejutni a legtöbb felvételiző, az idén 22 917-en jelöltek meg ilyen jellegű alapszakot a jelentkezési lapon. A dobogó első fokán a gazdálkodás és menedzsment szak áll, utána a turizmus-vendéglátás, majd a kommunikáció következik. 2009-ben pedig végre először megelőzték a leendő andragógusokat a gépészmérnökök.
Tavaly úgy tűnt, hogy a kommunikáció iránti érdeklődés kezd lecsengeni, az idei jelentkezések azonban ezt felülírták, ismét dobogós helyet ért el. A gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás, valamint a kereskedelem és marketing évek óta az élmezőnyben tanyázik.
A mesterszakok között az első tíz helyen hét gazdasági, két tanári és a kommunikáció
Lap.hu-oldalak
Felvételi.lap.hu
Egyetemek.lap.hu
Főiskolák.lap.hu
található. Szinte mindegyik műszaki MSc-szakra kétszáznál is kevesebben jelentkeztek, ennek az lehet az oka, hogy az alapképzést befejezőket azonnal felveszik a vállalatok, így nagyon kevesen tanulnak tovább.
Töretlenül népszerűek a divatszakok
A gazdálkodás és menedzsment szakra a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztek a legtöbben, összesen 2463-an, de a Budapesti Corvinus Egyetem is nagyon népszerű volt a maga 1566 jelentkezőjével. A Műegyetemre is ezernél több diák szeretne bekerülni az államilag támogatott nappali képzésre. A középiskolás diákok többsége azért jelentkezik menedzsment szakra, mert azt gondolja, hogy ezzel automatikusan menedzser, azaz közép- vagy felső vezető lehet. Ez nem megy ilyen könnyen: rátermettség, további tanulás és szerencse nélkül senkinek sem sikerült még mondta az FN-nek Lipcsei András, a Pendl&Piswanger ügyvezető igazgatója.
Az idegenforgalom és a vendéglátóipar forgalma a válság miatt visszaesett. Akik most felvételiznek, azok leghamarabb csak három év múlva végeznek, akkorra újra megnőhet a kereslet a turisztikai szakemberek iránt. Az egyes intézményekben nem volt kiugró a jelentkezőszám a turizmus-vendéglátás alapszakra, összesítésben mégis a második helyen végzett. Ennek az az oka, hogy az országban elég sok helyen indították el. A veszprémi Pannon Egyetemre 777, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) 732, a Miskolci Egyetemre viszont csak 451 jelentkezést regisztrált az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
Tavaly a negyedik volt, most pedig egy helyet javított a kommunikáció és médiatudomány szak. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára 1424-en, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) 586-an adták be a lapjukat. Az intézményi kommunikátor felsőfokú szakképzésre is sokan mennének, 1104-en. A szabad bölcsészet viszont az idén nincs benne az első tízben, bár több mint kétezer jelentkezővel az élmezőnyben maradt.
Megint többen lennének jogászok
A jogászképzés az elmúlt évben nem szerepelt a toplistában, 2009-ben viszont a hetedik legnépszerűbb. Az ELTE diadalmaskodott: jogász osztatlan képzésben (államilag támogatott, nappali tagozaton) 1891 jelentkezőt könyvelhettek el. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemre pedig első helyen 1436-an pályáznak.
Az orvosképzés évek óta ugyanannyi diákot vonz, 1000-1500 jelentkezővel az egyes egyetemeken. A Semmelweis Egyetem a legvonzóbb, 1563 első megjelöléssel. A pszichológia viszont veszített a népszerűségéből, az ELTE-re 1451-en, a Károli Gáspár Református Egyetemre pedig 739-en felvételiznének - mindkettőre csaknem háromszázzal kevesebben, mint tavaly.
Több műszaki szak is van az élmezőnyben
Mérnök informatikusnak összesen 6681-en, gépészmérnöknek pedig 6324-en tanulnának 2009 szeptemberétől. A BME gépészmérnökire 1607 a jelentkező, háromszázzal több, mint egy éve. A Miskolci Egyetemen 856-an jelölték meg ezt a szakot. A Kecskeméti Főiskolára a Mercedes-beruházás is vonzza a hallgatókat, 509 felvételizővel számolhatnak.
A biológia a legnépszerűbb természettudományi szak, összesen 2344-en szeretnék elvégezni. Az ELTE-re 1018-an szemben a tavalyi 777-tel a Nyugat-magyarországi Egyetemre viszont most is csak 51-en mennének. Földrajz alapszakra országosan 2013-an, matematikára 923-an, míg fizikára csak 654-en felvételiznének.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hete
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 3 hete
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 3 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 2 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hónapja
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 3 hónapja
- Együttműködési megállapodást kötött az SZTE és a BYD 3 hónapja
- Manufacturing Engineer 4 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben