A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták
A hazai civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerését, a 2023-as Gábor Dénes-díjakat adták ma át a Parlamentben. A 35. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjat napjainkig mintegy 270-en vehették át.
Mint Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke elmondta, az 1971-ben fizikai Nobel-díjjal elismert Gábor Dénes nemcsak kora egyik legkiemelkedőbb tudósa volt, hanem olyan műszaki értelmiségi, aki megértette, hogy a kutatás és a fejlesztés az egész társadalom fejlődése szempontjából döntő befolyást gyakorol.
Bendzsel Miklós, a Gábor Dénes-díjat gondozó Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében az áttörés évének nevezte 2023-at a tudományos és technológiai intézményvilág, a nemzetközileg elismert magyar kiválóságok és az innováció vezérelte gazdasági és társadalmi teljesítmény terén. A díjátadón a Gábor Dénes-dj alapítója, Jamrik Péter betegsége miatt nem tudott jelen lenni, gondolatait Prószéky Gábor kuratóriumi tag tolmácsolta. Mint elmondta, az egyik idei Nobel-díjas, Krausz Ferenc 2010-ben vehette át az In memoriam Gábor Dénes elismerést
Az ünnepségen Gábor Dénes-életműdíjat kapott:
- Biacs Péter Ákos, vegyészmérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professzor emeritusa a magyar agrár- és élettudomány területén kidolgozott és szabadalommal védett eljárásairért.
- Gábor Dénes-díjban részesült Bayer Gábor villamosmérnök, a 77 Elektronika Műszeripari Kft. fejlesztési igazgatója a hazai orvosi műszeripar és labordiagnosztika területén elért feltalálói, mérnöki fejlesztői és vezetői eredményeiért.
- Bogsch Erik biológus, a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzletágának igazgatója az első hazai bioszimiláris készítmény - az osteoporosis kezelésében sikeres Terrosa - kidolgozásában és bevezetésében való vezetői szerepéért.
- Ferdinandy Péter kutatóorvos professzor, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese az iszkémiás szívbetegség kutatásában és kardioprotektív terápiák fejlesztésében elért úttörő eredményeiért.
- Szintén Gábor Dénes-díjat vehetett át Nádudvari György mérnök-fizikus, a Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt. részlegvezetője a félvezető alapanyagok és napelemcellák gyártásközi ellenőrzésére alkalmas fotolumineszcencia és infravörös leképezésen alapuló eljárások fejlesztéséért.
- Németh András gépészmérnök, a AQ ANTON Kft. ügyvezető igazgatója a gépgyártásban vezetőként meghonosított egyedi technológiákért és fejlett gyártási folyamatokért.
- Szászi István járműmérnök, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban az autóipar, mobilitás és az elektronika területén kiemelkedő innovatív ipari fejlesztési programok sikeres koordinálásáért.
A kuratórium döntése alapján In Memoriam Gábor Dénes elismerésben részesült Kasza Magdolna, grafikus, Pénzjegynyomda Zrt. kreatív és termékfejlesztési referense. Gábor Dénes-emlékgyűrű elismerésben részesült Darvas Ferenc, a ThalesNano Zrt., az InnoStudio Zrt. ügyvezető elnöke a Gábor Dénes-díjasok Klubjának sok éves szervezéséért és támogatásáért. A Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Vajtai Lili, a BME TTK Fizika Tanszék, valamint Czibere Balázs, a BME KJK Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék hallgatója részesült. Átadtak számos egyetemi és középiskolai ösztöndíj elismerést is.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- 11 óra képernyő, 47 másodperc fókusz – így omlik össze a munkavállalói koncentráció 1 hónapja
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 1 hónapja
- Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni 1 hónapja
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 1 hónapja
- Új kutatás: Az AI nem levesz a terheinkből, hanem rátesz még egy lapáttal 2 hónapja
- Szerepcsere egy napra: a felsővezetők kasszáztak, a dolgozók elutaztak 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 2 hónapja
- Ha az AI felgyorsította a munkát, akkor miért dolgozunk többet? 2 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?