A vártnál jóval kevesebb új bankári állás a Cityben
A korábban vártnál sokkal kevesebb új bankári állás létesül az idén és jövőre a Cityben - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet legújabb előrejelzésében, amely szerint a pénzügyi válság miatt komoly erózió kockázata fenyegeti a City jelenlegi globális pénzügyi központi státusát.
A CEBR szerdai új előrejelzése szerint azonban azóta egyértelművé vált, hogy a vezető citybeli befektetési intézmények óvatosak a munkaerő-toborzással, mert még mindig bizonytalan, hogy milyen változások lesznek a banki szabályozásban.
A cég szakértői ennek alapján jelenleg azzal számolnak, hogy 2010-ben és 2011-ben együtt sem haladja meg sokkal a 12 ezret a várhatóan létrejövő új citybeli befektetési banki munkahelyek száma. Ez alig a negyede a 2008-2009-es pénzügyi válságban odaveszett City típusú állások számának. A CEBR új becslése szerint abban a két évben ugyanis 49 ezer munkahely tűnt el a londoni pénzügyi szolgáltatói szektorban.
A cég szerdai kimutatása szerint a citybeli befektetési banki állások száma 2015-re sem fogja elérni a pénzügyi válság előtti utolsó "békeévben", 2007-ben mért 354 ezres eddigi csúcsot. A CEBR szakértői jelenleg azzal számolnak, hogy a tavaly mindössze 305 ezer főre apadt befektetési banki munkaerőállomány létszáma öt év múlva is csak 345 ezerre emelkedik vissza.
A becsléshez fűzött elemzésükben a kutatóközpont szakértői kiemelték, hogy mind London, mind New York vezető globális pénzügyi központi szerepe gyengült az "elmúlt három viharos évben", miközben a nyugat-keleti irányú gazdasági erőeltolódás üteme felgyorsult a pénzügyi világválság kirobbanása után.
A CEBR elemzői szerint fennáll az a veszély, hogy a londoni City mindössze az egyik "regionális pénzügyi csomóponttá" válik a nemzetközi pénzügyi rendszeren belül, és a "felemelkedő gazdasági szuperhatalmak" fontos pénzügyi szolgáltatói tevékenységeit inkább Sanghaj és Szingapúr látja majd el.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Robbanás előtt a magyar oktatás: az AI miatt eltűnhetnek a tantárgyak és a tantermek 5 hónapja
- HR forradalomból HR válság? Így verheti szét az AI a szakmát 5 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- Nem a bankároknak áll a világ Londonban 1 éve
- Egységes budapesti diákváros épülne új kollégiumi férőhelyekkel 1 éve
- Nagyon zuhant az állások száma a londoni City-ben 1 éve
- "Gondoskodási válság van" - jelentősen emelni kellene a családi pótlékot 2 éve
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 2 éve
- Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma 2 éve
- Fele annyi bankfiók van mint tíz éve - hová lettek a dolgozók? 2 éve
- Több fizetés az érzelmi munkáért - miért ne valósulhatna meg? 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?