kapubanner for mobile

A vasasok kiállnak a rugalmas nyugdíjazás mellett

Továbbra is szükség van a rugalmas nyugdíjazás fenntartására, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsa nem ért egyet és elítéli az MGYOSZ alelnökének, Rolek Ferencnek ezt megkérdőjelező nyilatkozatát - közölte Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés elnöke az MTI-vel szerdán.

A vasas szakszervezet elnöke idézte Rolek Ferenc szavait, aki azt mondta: "nem szabad, hogy a hatvan év feletti munkavégzés továbbra is kivételes esetnek számítson a régióban, általános gyakorlatot kell teremteni belőle." Az alelnök egy konferencián kijelentette, hogy "a korai-nyugdíj ösztönzőket meg kell szüntetni, s az adó- és társadalombiztosítási rendszerek megfelelő átalakításával minél nagyobb pénzügyi vonzerőt kell kínálni mind a munkaadó, mind a munkavállaló számára", véleményünk ezzel szemben az, hogy a nyugdíjrendszer további átalakítása ma már nem indokolt, hiszen hosszú évekre törvényben rögzített módon növekszik az öregségi nyugdíjkorhatár, ezzel együtt az előrehozott és korengedményes nyugdíj igénybevételének lehetősége is kitolódik - fogalmazott Balogh Béla.

Elmondta: ebből a korosztályból nagyon sokan dolgozták le életük nagy részét váltóműszakos munkarendben, mely egészségi állapotukra és későbbi munkabírásukra is kihatással van, a válság okozta foglalkoztatási nehézségek és a magas munkanélküliség miatt egyre jobban nehezedik a néhány évvel nyugdíj előtt állók foglalkoztatási lehetősége, pályakezdők, fiatal szakemberek tíz és százezrei is kiszorulnak a munkaerőpiacról.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség Szövetségi Tanácsának álláspontja szerint a továbbiakban is biztosítani kell a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét a magas szolgálati idővel rendelkezőknek az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt - szögezte le, hozzátéve: az öregségi nyugdíjkorhatárt elérők munkában maradását ösztönzéssel kell elérni, ha szaktudásukra a munkahelyeken továbbra is szükség van.

Fontos emellett még, hogy a korkedvezmény alkalmazásának lehetősége az erre jogosító munkakörökben jogszabályi keretek között továbbra is fennmaradjon, valamint a korengedményes nyugdíj is, amíg a válság következtében foglalkoztatási problémák vannak Magyarországon - jegyezte meg Balogh Béla.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek