Alapszükséglet a nők foglalkoztatása
Fontos a nők gazdasági szerepvállalása, foglalkozatásuk a munkaerőpiacon a családok számára alapszükségletté vált - hangsúlyozta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.
A miniszteri biztos rámutatott arra, hogy a kormány munkahelyvédelmi akcióterve a női foglalkoztatottsággal kapcsolatosan is tartalmaz intézkedéseket, illetve az európai uniós forrásokat is felhasználják a nők foglalkoztatottságának javítására, inaktivitásuk elkerülésére.
Bertha Szilvia, a Jobbik képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődék és az óvodák kapacitásának országos eloszlása gondot jelent, s probléma az is, hogy az általános iskolákban délután 3-tól többnyire nem megoldott a gyermekek felügyelete. Szerinte az oktatási rendszert úgy kellene szervezni, hogy a szülők munkaidejét is figyelembe vegyék.
Ertsey Katalin, az LMP képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos lenne a népesedési kerekasztal ajánlásainak figyelembe vétele a nők foglalkoztatási helyzetének javításában.
Kara Ákos fideszes képviselő, a bizottság alelnöke kiemelte: a kormány munkahelyvédelmi akcióterve a munkaerőpiacon veszélyeztetett csoportok számára, köztük a gyesről visszatérő munkavállalók esetében pozitívumokat tartalmaz.
Gúr Nándor szocialista képviselő, a bizottság elnöke szerint a Munka törvénykönyve a foglalkoztatás tekintetében ugyan rugalmasabb, de nem biztonságosabb a korábbinál, a 15-24 éves korosztály foglalkoztatási rátája pedig alacsony, és nem történik előrelépés.
Képviselői kérdésekre reagálva Szalai Piroska elmondta: az inaktivitás megelőzése érdekében több munkaerőpiaci eszközt is alkalmaz a kormány, a részmunkaidősök arányát pedig úgy kell növelni, hogy közben a teljes munkaidős foglalkoztatottság ne csökkenjen. A fiatalok foglalkoztatási rátája 11 éve folyamatosan csökken, a gazdasági válságra pedig a munkaadók úgy is reagálnak, hogy nem vesznek fel új munkaerőt - tette hozzá.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Dolgozz bárhonnan 30 napot, több hónapos apaszabi, élethelyzethez alkalmazkodó rugalmas munkavégzés 6 hónapja
- Ha a mesterséges intelligencia elveszi a munkád, ingyenes képzés járhat helyette 7 hónapja
- Milliárdos programokkal és adócsökkentéssel védi meg a kormány a magyar munkahelyeket 8 hónapja
- Munkahelymentés két hét alatt – bejelentették, hogy készül az akcióterv 9 hónapja
- Mit szólnál egy hónap plusz szabadsághoz? 9 hónapja
- Már lehet pályázni a Generációk Találkozása díjra 10 hónapja
- HR vezetőként és ügyvezetőként is helytáll – ki lett az Év Női Menedzsere? 10 hónapja
- Így csökkenthetnénk a nők plusz terheit a nyári szünetben 10 hónapja
- Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására 1 éve
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 1 éve
- Együttműködési szerződést írt alá a VOSZ és a Családbarát Magyarország Központ 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?