Állásukat félik a Malév pilótái
A Malév pilótáinak szakszervezete szerint a korábban csoportos létszámleépítést bejelentő légitársaság háborút folytat ellenük, aminek következtében úgy érzik, bármikor elveszíthetik állásukat. A Malév szerint szó sincs megfélemlítésről, és folytatják a tárgyalásokat az érdekképviselőkkel.
Ferenczi Zsolt, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) ügyvivője az MTI-nek pénteken elmondta: a légitársaság korábban annak ellenére jelentett be újabb csoportos létszámleépítést a pilóták körében, hogy a téli menetrend alapján jelenleg is létszámhiány van ebben a munkakörben.
A pilóták képviselője felháborítónak nevezte, hogy a Malév rendkívüli felmondással fenyegetett meg négy szakszervezeti vezetőt. A társaság "háborút folytat a pilóták ellen", és szét akarja zilálni az érdekeikért továbbra is egységesen fellépő szakszervezetet - fejtette ki Ferenczi Zsolt.
A Hunalpa ügyvivője rámutatott: olyan kompromisszumos megállapodást szeretnének elérni, amely tekintettel van a vállalat költségeire, és a munkahelyek megtartására is. A pilóták ennek érdekében vállalnák a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetését, illetve a néhány hetes fizetetlen szabadságot is.
A HUNALPA levélben kért azonnali intézkedést Hónig Péter közlekedésügyi és Oszkó Péter pénzügyminisztertől - emelte ki Ferenczi Zsolt.
Az érdekvédő emlékeztetett: a Közforgalmi Pilóták Európai Szervezete (ECA) a héten Budapesten tartott kongresszusán szintén arról hozott állásfoglalást, hogy magyarországi kollégáit "szégyenteljes megfélemlítési kísérlet" érte. A 38 ország pilótáit tömörítő szervezet felszólította a Malév vezetőit, hogy a "HUNALPA választott tisztségviselőivel együttműködve, az európai partnerség szellemében keresse a Malévet érintő problémák megoldását."
Hegedűs Ádám, a Malév kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére pénteken elmondta: a pilóták egy június 23-án elfogadott megállapodásból táncoltak vissza. A jelenleg végrehajtás alatt álló egyezségben ugyanis mind a két fél által elfogadott módon szabályozza a csoportos elbocsátás menetét és a szükséges létszámot. A Malév eddig is nyitott volt az alternatív foglalkoztatási formákra, például a részmunkaidő bevezetésére, de a felajánlott lehetőséggel eddig egyetlen pilóta sem kívánt élni - fűzte hozzá.
A társaság képviselője cáfolta a vezetők megfélemlítésére vonatkozó vádakat. Hegedűs Ádám elmondta: valóban szóba került a szakszervezeti vezetők menesztése a pilóták nyári figyelmeztető sztrájkja és általános sztrájkfenyegetése miatt, amelyet a bíróság jogerősen minősített törvényellenesnek. Az érdekképviselők elbocsátására végül nem került sor.
Hegedűs Ádám aláhúzta: természetesen a Malév vezetése továbbra a tárgyalásos megoldás híve.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?