kapubanner for mobile

Ápolók a jogviszonyváltásról: Ekkora gyomrost a rendszerváltás óta nem kaptunk

Két magyar ápolót szólaltatott meg riportjában a Deutsche Welle német közszolgálati televízió az egészségügyi jogviszony megváltozásáról.

egészségügy, ápoló-

Két magyar vezető ápolóval készített interjút a Deutsche Welle annak kapcsán, hogy a járvány harmadik hulláma alatt megszűnt a korábbi közalkalmazotti státuszuk, ezen felül elbocsátásuk és  áthelyezésük is könnyebbé vált az új egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése miatt. Mint a csatorna megjegyzi, több mint háromezren nem írták alá az új feltételek szerinti szerződésüket.

Március elsején ültem a munkahelyemen, és az egész napom arról szólt, hogy próbáltam a könnyeimet visszanyelni. 34 év 4 hónap és 6 nap, ez állt a papíron. Sose fogom ezeket a számokat elfelejteni. Én azt éreztem, hogy gyakorlatilag elpöcköltek” – mondta Szilaj Krisztina, aki 34 évet dolgozott az állami egészségügyben, és nem vállalta az új feltételeket. Most egy Budapesthez közeli városban vezeti az idősellátást, emellett önkéntesként dolgozik hétvégente egy fővárosi kovid-osztályon. Különösen azt sérelmezte, hogy a döntést semmiféle párbeszéd nem előzte meg.

A riport másik megszólalója Sebestén Gábor, aki 1983 óta dolgozik az egészségügyben, 1992 óta az intenzív terápián. „Ekkora gyomost a rendszerváltás óta nem kaptunk” – mondta Gábor, aki egy intenzív osztály ápolási részlegét vezette. Az előnytelen feltételek ellenére aláírta az új szerződést. „Nem tehetem meg, hogy cserbenhagyom azokat az embereket, akik velem együtt élték át ezt az egészet” – mesélte.

 

A teljes riport itt tekinthető meg

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk