Átütemezi beruházását az Aspöck Hungária Kft.
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Aspöck Hungária Kft. visszamondja a munkaügyi minisztérium támogatását a megrendelések csökkenése miatt, és egy évvel később építi meg a tervezett bonyhádi üzemét - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Moldován István, az Aspöck Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cél a beruházás átütemezése, amelyről így legkorábban 2010-ben lehet szó róla. Az osztrák Aspöck Holding GmbH magyar cége a tervek szerint a jövő évben egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített volna fel Bonyhádon.
A cégvezető az okokról azt mondta: jelentősen megcsappant a kereslet a vontató járművek iránt, amelyekhez kábelkötegekkel szerelt lámpatesteket gyártanak Bonyhádon. A kft. száz százalékban a vezető kamiongyártóknak dolgozó osztrák anyacégnek adja el termékeit.
Moldován István hozzátette: a vállalat kénytelen volt visszamondani a munkaügyi minisztériumtól elnyert 160 millió forintos támogatást, amelynek fejében 134 dolgozót foglalkoztattak volna a meglévő létszám mellett, munkát adva összesen kétszázötven embernek. Jelenleg ötvenöten dolgoznak az Aspöck Hungáriánál, és várhatóan a télen egy hónapra leáll a termelés.
Az átütemezés miatt új megállapodást kell kötni az önkormányzattal, amely olcsóbban adta a telket a beruházáshoz.
Varga Szilárd, Bonyhád alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a kft. a szokásos 1200 forintos ár helyett négyzetméterenként 250 forintért jutott a három hektárhoz azzal a feltétellel, hogy 2009-ben 250 embert foglalkoztat. Az önkormányzat azonban nem akarja visszavásárolni az ingatlant, a város képviselői elfogadták, hogy a társaság egy évvel később teljesíti vállalását - tette hozzá az alpolgármester.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?