kapubanner for mobile

Az államtitkár bezúzta a rezidensek felmondólevelét

Megállapodtak a bérek rendezéséről. Munkában Szócska Miklós iratmegsemmisítője.

A rezidensek által korábban letétbe helyezett dokumentumokkal az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeik javítását akarták elérni a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére.

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épületében tartott eseményre - ugyanott ahol tavaly májusban a felmondólevelek letétbe helyezéséről szóló akciót is bejelentették - péntek délelőtt Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ígéretéhez híven elhozta iratmegsemmisítőjét.

Az akció ünnepélyes zárásaként elsőként Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke és a szövetség három tagja ledarálta felmondó nyilatkozatát. A többi, mintegy 2500 felmondó nyilatkozatot azok tulajdonosainak kell megsemmisítenie - mondta Papp Magor. A felmondásokat ugyan ma bedaráljuk, az orvosok összefogását nem" - fogalmazott a rezidensszövetség elnöke. Mint mondta: ezzel egy új fejezet veszi kezdetét az "Élhető magyar egészségügyet" mozgalom keretében.

Szócska Miklós az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetének javításáért tett intézkedések kapcsán azt kérte: akinek éppen most ebben a körben még nem jutott, ne azt lássa, hogy neki nem jutott. Kifejtette: ne hallgassanak azokra a "fanyalgókra", akik csak azt tudják mondani, hogy "nincs". Ugyanis van ösztöndíjprogram, van népegészségügyi termékadó és van béremelés - emelte ki egyebek mellett az államtitkár, hangsúlyozva: "lesz továbblépés".
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk