Az ellenőrök ellenszenvesek, a betegápolók kedveltek
A közelmúltban nemzetközi felmérés készült arról, milyen a bizalom egyes szakmák képviselői iránt. Ennek kapcsán néhány hazai munkavállalóknál érdeklődtünk. Amint a válaszokból kiderül, nem népszerűek az adóellenőrök, a BKV-jegyellenőrök, a hivatali ügyintézők, a politikusok. Az újságírók és az orvosok megítélése vegyes.
Ghurzó Mártonnénak, az egyik hangulatos kis budai biobolt tulajdonosának elmondása szerint nem kifejezetten egyes szakmák képviselőivel vannak problémái." A gond az igazából az: egyes emberek úgy testesítenek meg bizonyos foglalkozásokat, hogy viselkedésükkel rossz fényt vetnek a szakma egészére" - magyarázza. Némi töprengés után azért hozzáteszi: egy időben a postai csomagfelvételen dolgozó bürokratikus gondolkodásmódú alkalmazottakkal kellett hosszas szócsatákat vívnia, ami szerinte nagyon rosszat tesz a hivatali dolgozók presztízsének. "Még abba is belekötöttek, hogyan kössem a masnit a csomag tetején. Egyébként sem szeretem, amikor a hivatalnokok packáznak velem" - indokolja ellenszenvét. Ezzel szemben az óvónők, a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók munkáját nagyra értékeli a bolttulajdonos."Aki ezen a területen dolgozik, szívvel - lélekkel végzi a munkáját és a kedvezőtlen fizetés ellenére is elhivatott. Ez pedig nagyon becsülendő"- tette hozzá.
A BKV-ellenőrök hatalomfitogtatók
Futó Péter, ősztől történelem szakos hallgató, jelenleg egy könyváruházban dolgozik és a buszjáratokon dolgozó BKV-ellenőrök látványa mindig kihozza a sodrából. "Tudom, hogy csak a munkájukat végzik. De ahogy a "hatalmukat" próbálják fitogtatni az visszataszító és idegesítő, mert nagyon visszaélnek a helyzetükkel. Péter népszerűségi listáján a bürokraták és a bulvárújságírók is csak a sor végén kullognak."A legtöbb ügyintézést a bürokraták keserítik meg. Persze, nem lehet könnyű egész nap mosolyogni és fárasztó ügyfélkérdésekre felelgetni, de mégis az adófizetők pénzéből kapják a fizetésüket - ezért pedig elvárható lenne valami normálisabb magatartás. A bulvárfirkászok pedig minden botránynál ott törtetnek az első sorokban. Vájkálnak az emberek magánéletében és a jó ízlés határait túllépő, ostoba kérdésekkel keserítik meg az amúgy is bajban lévők életét, csakhogy nőjön a példányszám, erről ennyit" - mondja. Péternek a kritikák ellenére azért vannak favoritjai is a munka világában." A betegekben az emberi méltóságot is tiszteletben tartó nővérekkel, háziorvosokkal minden rendben van" - mondja.
Ellenszenves dokik, megvesztegethető adóellenőrök
Horváth Zoltán, egy budapesti bank fiatal biztonsági őre már nem ennyire toleráns az orvostársadalommal szemben - a huszonéves férfi például a legellenszenvesebb foglalkozásokat űzők közt tartja számon az orvosokat. "Nem vagyok jó véleménnyel a "fehérköpenyes istenekről." Az orvosok többsége csak a pénzre." A többi egészségügyben dolgozó-az ápolók, a mentősök, a beteghordók- munkáját azonban elismeri. Ám az APEH-ellenőröket sem szívleli túlzottan."A családomban dolgozó vállalkozókat minden egyes ellenőrzéskor addig provokálják, amíg nem hajlandóak néhány tízezer forintnyi kenőpénzzel letudni az ellenőrzést" - ad hangot nemtetszésének a férfi. Ám az újságírókat kedveli és becsüli."Tetszik, hogy több oldalról, objektíven próbálnak megvilágítani bizonyos témákat, dolgokat. Nem lehet könnyű munka, ezért elismerem, még ha sok dologról másként is vélekedek, mint ahogy egy-két cikkben lehet róluk olvasni"- teszi hozzá.
A honatyák bort isznak és vizet prédikálnak
Másik megkérdezettünk véleményéből arra is fény derült: a politikusoknak is alaposan meg kell még dolgozni a társadalmi megbecsülésért. Lauter Györgyi, egy ruházati bolt eladónője a téma kapcsán annyit jegyzett meg: számára az országgyűlési képviselők a legellenszenvesebbek."A politikusok bort isznak és vizet prédikálnak, miközben képtelenek beleérezni a hétköznapi dolgozók világába"- adott hangot ellenérzésének. Györgyi, hogy pozitívumot is mondjon a gyógynövény-és biotermékeket árusító boltok, vagy kisebb üzletek személyzete, dolgozói a legszimpatikusabbak. Azt azonban már nem mondta, miért éppen ők...
Takács Gabriella
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 2 hónapja
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 2 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 3 hónapja
- Nem kiégésből, hanem szerelemből: 20 év HR után lakberendező lett 3 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 4 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 4 hónapja
- Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek 4 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 4 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 4 hónapja
- Krízisben a szakma: kimerültek és kiégettek a HR szakemberek 4 hónapja
- -50 fokban is szívből fotózik a sarkvidéki expedíciókon - Horvath Esther, World Press Photo nyertes fotós 5 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben