kapubanner for mobile

Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, az innovatív magyar vállalkozások többségének kevés ismerete van arról, hogyan tudnak nemzetközi szinten is sikeressé válni.

Bódis László, a NIÜ vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, a Nemzeti Innovációs Ügynökség kiemelt célja, hogy az innovatív vállalkozások és startupok ne csak itthon, hanem a külföldi piacokon is sikereket érjenek el.

A XPAND program segítségével a tervek szerint több mint félszáz, külföldi terjeszkedésben gondolkodó magyar innovatív vállalat vérteződhet fel a szükséges tudással, közülük a legfelkészültebbek ki is juthatnak a legjelentősebb globális piacokra 2024-ben.

Cél, hogy minél több, nemzetközileg is versenyképes magyar tulajdonú innovatív vállalat jöjjön létre, ami a magyar gazdaság növekedésének és versenyképességének záloga - tette hozzá a NIÜ vezérigazgatója.

A közleményben ismertetik, hogy az XPAND három lépésben segít a cégeknek.

  • Először helyzetfelmérést végeznek, ahol kiderül, jelenleg hol tartanak a jelentkező vállalkozások és milyen feladatokat kell elvégezniük a nemzetközi piacra lépéshez.
  • A második lépésben konkrét gyakorlati és módszertani ismeretekre tehetnek szert a cégek, majd
  • a harmadik részben konkrét célpiacokkal kapcsolatos tudást lehet elsajátítani - ismertették.

A program fejlettség, illetve növekedési potenciál szempontjából kiemelkedő nemzetközi piacot céloz meg, így az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Szingapúrt, Németországot, Kínát és Kazahsztánt - közölte az ügynökség.

A programról további információt olvasni és arra jelentkezni a https://www.facebook.com/events/1232132747756130 linken lehet.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk