Bejelentette a kormány az új CSOK részleteit - Ekkora hitelt vehetnek fel a családot alapítók
A CSOK Plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter szerdán.
Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter szerdán Budapesten. Csák János a Kormányinfón hangsúlyozta, a kabinet célja továbbra is az, hogy minden kívánt gyermek mielőbb megszülethessen. A kamattámogatott hitelkonstrukció az ország egész területén igénybe vehető, az 5 ezer lakosúnál nagyobb településeken akár a falusi CSOK-kal együtt is. Egy gyermek után 15 millió, kettő esetében 30 millió, három gyermek esetében 50 millió forint hitel igényelhető, 3 százalékos kamattal - közölte a politikus.
Az első közös otthon megvételekor elegendő 10 százalékos önrészt biztosítani, másik lakásba költözés vagy bővítés esetében pedig 20 százalékos önerővel kell a családoknak rendelkezniük. A hitel futamideje 10-25 évig terjedhet - tudatta a miniszter. A CSOK Plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető. Kétéves átmeneti időszakban azonban azok az idősebb nők is kérhetik a támogatott hitelt, akik igazoltan túl vannak várandósságuk 12. hetén - mondta a miniszter. A CSOK Pluszt telekvásárlásra nem lehet felhasználni. Az áremelkedés fékezése érdekében az első közös otthon megvásárlása esetén az ingatlan értékének felső határa 80 millió forint, lakásbővítés vagy újabb gyermekek születése miatti nagyobb lakásba költözés esetén 150 millió forint az értékhatár - közölte a politikus. Hozzátette: az 5 ezer lakosúnál kisebb települések esetében nincs ilyen limit. Az első gyermek születése esetén a családok egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek, így egy évvel meghosszabbodik a futamidő. A második és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10 millió forintot elengednek - mondta Csák János.
A falusi CSOK-nál a kormány egységesítette a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatás mértékét: egy gyermeknél 1 millió, két gyermeknél 4 millió, háromnál 15 millió forintra - közölte a politikus. A kormány ingyenes típusterveket tett elérhetővé a családok számára, így tervezési költség is megtakarítható - mondta. Csák János kitért arra is, hogy a családiotthonteremtési kedvezmény 2015-ös bevezetése óta 233 ezer család vette igénybe, a kormány 754 milliárd forintot szánt erre a célra.
MTI
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?