Bérvizsgázás, hamis diploma - mire megyünk tudás nélkül?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBérvizsgázás, mobiltelefonos és internetes segítség a vizsgákon, hamis diploma. A Kossuth Rádió Napközben című műsora arra kereste a választ, hogyan lehet boldogulni tudás nélkül.
Az interneten egyre több olyan lehetőséggel találkozni, amelyben bérvizsgázók hirdetik magukat, a tarifa tízezrektől százezrekig terjedhet, attól függően, milyen tárgyról, esetleg nyelvvizsgáról van szó.
Állítólag vidéken ritkább az ilyen eset, mert a tanárok majdnem mindenkit ismernek arcról, és nem is feltételezik, hogy valaki ilyen módszerhez fordulna, kiszűrni azonban igazából nem nagyon lehetne - mondta a műsorban egy vidéki intézmény dékánhelyettese. A mobiltelefonos puskázásnak úgy próbálják elejét venni, hogy a vizsgákon olyan feladatokat adnak, ahol nem a lexikális tudáson, hanem az ismeretek felhasználásán van a hangsúly.
Az ELTE és a BME oktatói szerint a technika ma már komoly segítséget jelenthet a hallgatóknak, a mobiltelefont ők sem nagyon engedik be vizsgára. A diplomavásárlásról úgy vélték, meglehetősen ritka, ráadásul nagyon könnyen ki is szűrhető, a nyelvvizsgákkal azonban elfordulhatnak trükközések.
MR1 Kossuth Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?