kapubanner for mobile

Betegen is dolgozunk, de miért?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Világviszonylatban nézve évente két-három alkalommal esünk át megfázáson, influenzán főként az őszi-téli szezonban, és átlagosan öt napig tart a felépülés. Sokszor azonban nem pihenéssel, hanem munkával töltjük a gyógyulás napjait is, erősítette meg egy globális kutatás.

A dolgozók hatvanhat százaléka megy be betegen dolgozni - mutatott rá a Wick Pharma GmbH 2014-ben, tizenöt ország részvételével készített felmérése. Érdekes ellentmondás, hogy a válaszadók több mint hatvan százalékát zavarja a meghűlt munkatárs jelenléte, sőt a magyaroknál ez az arány hetvenegy százalék volt. Világszinten egyébként gyakran nekik tulajdonítjuk, ha ledönt minket a lábunkról egy-egy kellemetlen kór: a tizenötezer résztvevő közel hatvannégy százaléka igennel válaszolt arra, hogy kollégájától kaphatta el a megfázást.

A kutatás adatai szerint egész évre kivetítve átlagosan két-három alkalommal összesen öt-öt napig vagyunk betegek, viszont ehhez képest a válaszadók hatvannégy százaléka nágy vagy még annál is kevesebb napot töltött tavaly betegszabadságon.

Két fő oka van annak, hogy betegen is dolgoznak a munkavállalók:
félnek, hogy kiesnek a munkából, illetve úgy vélik, hogy "kisebb" betegségek nem jelentenek okot az otthon maradásra. Ebben igencsak különböznek a magyarok válaszai a nagy átlagtól: mi ugyanis a munkáltatói nyomást, valamint a pénzügyi okokat jelöltük meg az első két helyen.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek