kapubanner for mobile

Bizakodóak a világ vezérigazgatói

A vezérigazgatók fele a munkaerő létszámának növelését tervezi, 39 százalékuk pedig határozottan cége növekedését jelzi előre. Többek között ez derült ki a január 21-én kezdődött nemzetközi konferencián a svájci Davosban. A PwC az eseményen hozta nyilvánosságra a 17. Globális Vezérigazgató Felmérése eredményeit, melyek derűlátásról tesznek tanúbizonyságot, áll a cég közleményében.

A tavalyi évhez képest jóval optimistábban vélekednek az üzleti élet meghatározó vállalatainak első emberei: 39 százalékuk „nagyon bizakodó” cége 2014-es árbevételét illetően. A világgazdaság egészét tekintve pedig a tavalyihoz képest kétszer annyian vélik úgy, hogy a helyzet a következő 12 hónapban javulni fog, és csupán 7 százalék szerint számíthatunk hanyatlásra. A nemzetközi felmérést február végén követik a közel 150 hazai vezérigazgató részvételével készült magyar tanulmány eredményei.

A 68 országból megkérdezett mintegy 1344 vezérigazgató körében a tavalyi évhez képest 18 százalékról 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik a világgazdaság javulására számítanak a következő 12 hónapban. A 2013-as 28 százalékhoz képest jóval kevesebben, csupán a válaszadók 7 százaléka számít a világgazdaság hanyatlására.


A bevételek növekedése



Saját cégük esetében a vezérigazgatók 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „nagyon bizakodó” a bevételnövekedési kilátásokat illetően az elkövetkező 12 hónapra nézve.Ez a szám 2009-ben volt az eddigi legalacsonyabb, 21 százalék.

Az egyes országok között igen nagy eltérések vannak: a legoptimistábbak az oroszországi vezérigazgatók, akiknek 53 százaléka nagyon bizakodó a bevételek növekedését illetően, őket követik a sorban a mexikói (51 százalék) és a koreai (50 százalék) cégvezetők. Koreában hatalmas javulás tapasztalható a növekedésbe vetett bizalom terén a tavalyi igen alacsony, 6 százalék-os eredményhez képest. A sorrendben India (49 százalék), Kína (48 százalék), Svájc (42 százalék), Brazília (42 százalék), USA (36 százalék), Németország (33 százalék), az Egyesült Királyság (27 százalék), Kanada (27 százalék), Japán (27 százalék), Olaszország (27 százalék), Franciaország (22 százalék), majd végül Argentína következik, ahol a vezérigazgatók mindössze 10 százaléka bízik erősen az árbevételek 2014. évi növekedésében.

„Az optimistább hangulat ellenére látszik, hogy nagyon nagy a különbség az egyes országok vezérigazgatóinak véleménye között a rövid távú növekedési kilátásokkal kapcsolatban. Jelenleg is folyik a magyar válaszok feldolgozása, melyekből annyi már kirajzolódik, hogy nálunk is bizakodóbb hangulatban vannak a vállalatvezetők, mint tavaly. Ugyanakkor ennek a mai bizakodásnak ára van” – kommentálta az eredményeket Dr. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője.

Az idei davosi Világgazdasági Fórum nyitó napján nyilvánosságra hozott eredményekre reagálva Dennis M. Nally, a PwC International vezérigazgatója a következőket mondta:

„A vezérigazgatók világszerte kezdenek bizakodni. Miután vállalatukat sikeresen átvezették a recesszió időszakán, egyre többen érzik magukat képesnek a növekedésre, és optimistábbak a világgazdasági kilátásokkal kapcsolatban. A vezérigazgatók azonban azt is elismerik, hogy a válság utáni gazdaságban tartós növekedést elérni továbbra is kihívást jelent, különösen a megváltozott körülmények, például a feltörekvő piacok lassuló növekedése miatt.

A vezérigazgatók szerint a jövőben várhatóan három fő globális trend lesz jelentős hatással a vállalkozásukra: a gyors technológiai fejlődés, a demográfiai változások és a gazdasági erőviszonyok átrendeződése. A siker kulcsa abban rejlik, hogy ezeket a globális trendeket a saját javukra tudják-e fordítani.”


A vezérigazgatók legfőbb aggályai



A vezérigazgatók javuló gazdasági kilátásai a főbb aggályokat is megváltoztatták. A listát a túlszabályozottság (72 százalék) és az államháztartás hiánya (71 százalék) vezetik. Előbbi miatt különösen Franciaországban (88 százalék), Ausztráliában (85 százalék), Indiában (82 százalék) és Németországban (77 százalék) aggódnak a vezérigazgatók.

Emellett a vezérigazgatók közel azonos mértékben tartanak a feltörekvő piacok lelassulása (65 százalék), és a fejlett piacok lassú növekedése (71 százalék) miatt. Szintén aggodalmat keltenek a növekvő adóterhek (70 százalék), az alapvető fontosságú szakemberek rendelkezésre állása (63 százalék), az árfolyamok ingadozása (60 százalék) valamint a stabilitás hiánya a tőkepiacokon (59 százalék).

Ugyanakkor az olyan aktuális témákat mint a számítógépes fenyegetések - beleértve az adatbiztonság hiányát, valamint a gyors technológiai váltást - a vezérigazgatóknak csupán kevesebb, mint fele említette kockázatként.


Felkészülés a jövőre



A jövőbeni növekedést biztosító lehetőségek közül az új termék vagy szolgáltatás kifejlesztését nevezte meg világszerte a legtöbb válaszadó, arányuk a tavalyi 25 százalékhoz képest idén 35 százalékra növekedett. A fúziót és felvásárlást vagy stratégiai szövetség létrehozását tervezők aránya a tavalyi 17 százalékról 20 százalékra növekedett. A vezérigazgatók a BRIC-országokon (Brazília, Oroszország, India és Kína) túli piacokat is vizsgálják, és jó növekedési lehetőséget látnak az indonéz, mexikói, török, thaiföldi és vietnámi piacokban az elkövetkező három-öt évben. Az Egyesült Államokat, Németországot és az Egyesült Királyságot pedig újra csábítónak értékelték.

A vezérigazgatók a következő évekre vonatkozó munkaerő-felvételi tervek tekintetében is optimistábbak. A válaszadók fele tervezi a munkaerő bővítését a következő 12 hónapban, szemben a tavalyi 45 százalékkal. A legkedvezőbb foglalkoztatási kilátásokat mutató ágazatok a technológia (63 százalék), az üzleti szolgáltatások (62 százalék) és a biztosítási szektor.

„Látható az is, hogy a világgazdaság stabilizálódásával a vezérigazgatók felismertek néhány fontos trendet, amelyek hatással lesznek a vállalkozásukra az elkövetkező öt év során” – tette hozzá Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója. Ezek közül a legtöbb vezérigazgató a technikai fejlődést (81 százalék), a demográfiai változásokat (60 százalék) és a globális gazdasági erőviszonyok átalakulását (59 százalék) említette meg.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk